emberierőforrás-gazdálkodás belső környezeti hatásai
Ezek a hatástényezők állandóan változnak, átalakulnak. Többségük jól meghatározható és mérhető, ezért ezeket a kemény (hard) tényezők közé soroljuk. A közszolgálat és az érintett közszolgálati szervezetek, valamint az emberierőforrás-gazdálkodás kialakítása, működtetése során az alábbi tényezőkre érdemes kiemelten figyelni. A közszolgálat, illetve az egyes szervezetek struktúrájára, a centralizációra, vagy a decentralizáció mértékére. A közszolgálatnak az állami berendezkedésen, az egyes ágazatokon, az adott szervezeteknek pedig a közszolgálaton belül elfoglalt helyére, szerepére, lehetőségeire, adottságaira. A közszolgálat és az adott szervezetek irányítási rendszerére, a hierarchia mértékére. A közszolgálat és az érintett szervezetek belső szabályrendszerére, azok jellemzőire, a bürokrácia fokára. A közszolgálat és az egyes szervezetek működtetésének folyamataira, ezek kapcsolatrendszerére. A belső érdekegyeztetés, és a munkaügyi kapcsolatok helyzetére, jellemzőire.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
emberierőforrás-gazdálkodás versenyképességi tényezői
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodása akkor képes megvalósítani a versenyelőnyt biztosító stratégiát, ha a működéséhez szükséges erőforrásokat nem csak megszerzi, hanem ezek egyedi, sokoldalú, és jelentős hozzáadott értéket képviselő integrációját, kombinációját is...Tovább olvasomkompetenciaelemzés
A kompetenciaelemzés a munkakörelemzés és a munkakör-értékelés részeként vagy ezektől függetlenül is elvégezhető elemzési és értékelési módszer. A kompetenciaelemzés alkalmazása lehetőséget biztosít a felhasználók számára, hogy a meghatározott elemzési és...Tovább olvasomhumán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasomteljesítménymenedzsment humán folyamata
Ez a humán folyamat az emberierőforrás-gazdálkodás közszolgálati rendszermodelljének központi eleme, mely jelentős hatást gyakorol az egyéb humán folyamatokra. A teljesítménymenedzsment egységbe foglalja a szervezeti, a szervezetei egység szintű és az...Tovább olvasomadminisztratív jellegű személyügyi szolgáltatások
A közszolgálat stratégiai alapú integrált emberierőforrás-gazdálkodás részét alkotó személyügyi szolgáltatások és tevékenységek humán folyamatának egyik feladatcsoportját az adminisztratív jellegű személyügyi szolgáltatások köre alkotja. Ehhez a feladatcsoporthoz az emberierőforrás-gazdálkodás szakszerű megvalósításához...Tovább olvasommunkakörtervezés
A munkakörtervezésnek azt a folyamatot nevezzük, amikor egy munkakör funkcióit, feladatait és felelősségi körét az adott szervezet által biztosított keretek között – a munkakört majdan betöltő személyétől függetlenül – határozzák...Tovább olvasomfluktuáció
A szó eredeti jelentésének (ingadozás, hullámzás) megfelelően egy munkahelyről önként vagy kényszer hatására távozott munkatársak pótlására felvetteknek a személyi állomány összlétszámához viszonyított, egy éves időintervallumra vetített százalékos arányát fluktuációnak nevezzük....Tovább olvasommunkakörelemzés
A munkafolyamatelemzéshez és a kompetenciaelemzéshez kapcsolható módszert munkakörelemzésnek hívják, amely segítségével feltárható, beazonosítható a vizsgált munkakör létesítésének célja, funkciója, a szervezeti struktúrában elfoglalt helye, a munkavégzés tartalma, feladategyüttese, problémamegoldási, felelősségi...Tovább olvasomstratégiai gondolkodás
A stratégiai gondolkodás, a stratégiai szemlélet és látásmód megjelenése, illetve fokozatos elterjedése nélkülözhetetlen előfeltétele a stratégiai tervezés gyakorlatban történő megvalósításának a szervezeti működés valamennyi szintjén, így az emberierőforrás-gazdálkodásban is. A...Tovább olvasomközszolgálati emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatai
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodását humán folyamatokba rendezve célszerű megoldani. A humán folyamatok a rendszermodell állandóságát biztosítják. Ezek az alábbiak: stratégiai tervezés és rendszerfejlesztés, munkavégzési rendszer, emberierőforrás-áramlás és-fejlesztés (közszolgálati életpálya-menedzsment működtetésének keretfeltételei,...Tovább olvasomhumán generalista
Az emberierőforrás-gazdálkodással összefüggő feladatok jelentős hányadának ellátására – elméleti és gyakorlati szinten – felkészült, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert humán generalistának nevezik. A humán generalista átlátja az emberierőforrás-gazdálkodás humán folyamatait...Tovább olvasomtanuló szervezet öt alapelve
A tanuló szervezet öt alapelve egységes rendszerbe foglalja azokat a tényezőket, amelyek a tanuló szervezetté válást, a szervezeti célok fokozatos elérését, a teljesítmény és a versenyképesség fokozását – nem utolsó...Tovább olvasommunkakör
A munkakör a szervezet legkisebb azonosítható egysége, amelynek célja, dinamikája és a munkakörbetöltő által egyéni felelőse van. A munkakör a munkavállaló munkafolyamatait, tevékenységeit, feladatait, funkcióit és kapcsolatrendszerét tartalmazza, beleértve ebbe...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás eredménymutatói
Az emberierőforrás-gazdálkodással kapcsolatos stratégiai döntések, befektetések megtérüléséről, a tevékenység jellemzőiről, minőségéről, hatékonyságáról, jogszerűségéről, értékteremtő képességéről az eredménymutatók folyamatos nyomon követése és számbavétele révén kapunk képet. Az eredménymutatók egy részét –...Tovább olvasomkiválasztási-értékelő központ (új tétel)
A kiválasztási-értékelő központ a munkaerő kiválasztásának egyik eredményesen alkalmazható, minőségi módszere. A feladatra minden vonatkozásban felkészített értékelők integrált formában, több képesség-és személyiségvizsgáló eszköz (tesztek, helyzetgyakorlatok, egyéni, páros, csoportos feladatok) együttes,...Tovább olvasommunkaügyi mediáció
A mediáció, így a munkaügyi mediáció is magyarul közvetítést jelent, mégpedig két vagy több fél között felmerült vitában. A mediáció olyan speciális konfliktusmegelőző, konfliktuskezelő módszer, amely során az egymással nézeteltérésben,...Tovább olvasomkiáramlás a közszolgálatból
A közszolgálatból való kiáramlás az emberierőforrás-áramlás és -fejlesztés humán folyamatának egyik részfolyamataként értelmezhető, amely – egyebek mellett – a jogviszony megszűnését vagy megszüntetését, a felmentés és a végkielégítés alkalmazását, a...Tovább olvasomteljesítményértékelési technikák
A teljesítmény minél pontosabb és objektívebb értékelésére két típusú értékelési technikát dolgoztak ki, amelyeknek többféle megoldási módozatát lehet alkalmazni a teljesítményértékeléssel szemben megfogalmazott elvárások és szervezeti lehetőségek függvényében. Az első...Tovább olvasomszemélyzeti adminisztráció
A személyzeti adminisztráció az emberierőforrás-gazdálkodás első fejlődési szakászának tekinthető, amely az 1930-as évektől kezdve az 1950-es évekig jellemezte az egyes szervezeteken belül az emberi erőforrásokhoz kapcsolódó adminisztratív tevékenységeket. Ezt az...Tovább olvasomrotáció
A munkakör változatosságának növelését szolgáló egyik munkaszervezési megoldás a rotáció. A rotáció lényegét az adja, hogy a munkavállalók előre meghatározott rendszerességgel (heti, napi, vagy akár néhány órás ciklusokban), vagy a...Tovább olvasom
