emberierőforrás-gazdálkodás eredménymutatói
Az emberierőforrás-gazdálkodással kapcsolatos stratégiai döntések, befektetések megtérüléséről, a tevékenység jellemzőiről, minőségéről, hatékonyságáról, jogszerűségéről, értékteremtő képességéről az eredménymutatók folyamatos nyomon követése és számbavétele révén kapunk képet. Az eredménymutatók egy részét – általában a rövid távú, operatív célokhoz kapcsolódóakat – pénzügyi-anyagi szempontok alapján is meg lehet ítélni (tervezni, mérni, értékelni). A hosszú távú sikert, a versenyképességet, az alkalmazkodási képességet jelző stratégiai szemléletű eredménymutatókat azonban már szinte lehetetlen pénzügyi szempontok szerint megítélni. A stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás legfőbb eredménymutatójának az tekinthető, ha a közszolgálat és szervezetei úgy érik el az alaptevékenységükhöz, stratégiai céljaikhoz kötődő szervezeti szintű teljesítményt, hogy eközben a személyi állomány tagjai is sikeresnek vallják magukat.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
teljesítmény nyomon követése
A hatékony teljesítményirányító rendszer második fázisa a teljesítmény nyomon követése. A teljesítmény nyomon követése a teljesítményértékelési folyamat legfontosabb, legmeghatározóbb fázisa, amely során az értékelő vezetőnek minden tőle telhetőt meg kell...Tovább olvasomkarrieralapú munkavégzési rendszer
A karrieralapú munkavégzési rendszer a közszolgálatok jelentős hányada által alkalmazott olyan zártrendszerűnek nevezett, alapvetően a munkavállaló személyéhez – az iskolai végzettséghez, a letöltött szolgálati időhöz és a teljesítendő feladathoz –...Tovább olvasomszakképzés
A szakképzés általános értelemben meghatározott szakmára, hivatásra, életpályára előkészítő elméleti és gyakorlati képzés. A munka világa szempontjából a munkaerő-piac és a gazdaság által keresett és elismert szakképesítésnek a megszerzését jeleníti...Tovább olvasomkompetenciatípusok
A kompetenciatípusok alkotják, foglalják egységbe a stratégiai alapú, integrált emberierőforrás-gazdálkodás által alkalmazott kompetenciát. A személyes tulajdonságokat egyesítő kompetenciát alkotó öt kompetenciatípus tudatossági és megismerhetőségi szintjétől függően – az ismert jéghegy...Tovább olvasomempowerment
Az empowerment az emberekben szunnyadó energiák felszabadítását jelenti és a munkatársak energiájának (tudásának, tapasztalatának, motivációjának) a hierarchikus szervezet megkötöttségei alól való felszabadítását célozza meg. Az empowerment lényege, hogy az embereket...Tovább olvasomkulcsember programok
A kulcsember programok a szervezet karrierfejlesztési és utánpótlástervezési politikájának gyakorlati megvalósulását elősegítő, a szervezetek közép és hosszútávú stratégiai céljaival egybeeső, azok teljesüléséhez hozzájáruló, a kulcsterületekről, a kulcspozíciókból kiválasztott munkatársak felkészítését,...Tovább olvasom360 fokos felmérések és értékelések
A szervezet teljes körű átvilágítására szolgáló felmérési és visszajelzési módszer, amely során egy-egy fejlesztési területre fókuszálva a módszert alkalmazó szervezet több irányból, a felmérésbe bevont kör válaszai alapján kaphat képet...Tovább olvasomönirányító és autonóm munkacsoportok
Az autonóm munkacsoport a munkacsoportok azon típusa, ahol a kézműves és a tömegtermelés előnyeit ötvözik azzal a céllal, hogy a vevői igények maximális kielégítése érdekében olyan autonóm munkacsoportokat alakítsanak ki,...Tovább olvasomkiképzés
Ez alatt a tevékenység alatt olyan, általában viszonylag rövid ideig tartó periódust értünk, amely során a kiképzők egyetlen viselkedést tanítanak, gyakoroltatnak be a kiképzendőkkel. A kiképzők az adott viselkedés minden...Tovább olvasomhumán monitoring
Az emberierőforrás-gazdálkodás minőségének, hatékonyságának, eredményességének, hozzáadott értékteremtésének, versenyképességének, proaktivitásának, innovatív jellegének, integráltsági fokának, stratégiai szemléletének, elfogadottsági szintjének megállapításához a humán monitoring módszer és eszközrendszere nyújt segítséget. A humán monitoring alkalmaz...Tovább olvasomszemélyügyi tevékenységek és szolgáltatások humán folyamata
A szervezet stratégiai, valamint operatív céljainak elérését szolgáló olyan egységes bér-és ösztönzéspolitika kialakítása, hatékony működtetése, amely elősegíti a feladattellátáshoz nélkülözhetetlen felkészült személyi állomány megszerzését, megtartását és folyamatos motiválását. Az ösztönzésmenedzsment...Tovább olvasommegváltozott munkaképességű munkaerő
A megváltozott képességű munkaerő, illetve munkatársak körébe a fogyatékos, valamint az egészségükben tartósan károsodott munkavállalói csoport tagjait sorolják. Jogi szempontból Magyarországon az számít megváltozott munkaképességű személynek, akik testi vagy szellemi...Tovább olvasomszervezeti tanulás
A szervezeti tanulás – az egyéni tanuláshoz hasonlóan – a szervezet viselkedésében végbemenő változást jeleníti meg. E változások tetten érhetők a döntési folyamatok átalakulásában, a szervezet tagjainak nyomon követhető cselekvési,...Tovább olvasomnemzetközi emberierőforrás-menedzsment
A nemzetközi emberierőforrás-menedzsmentet nem tekinthetjük az emberierőforrás-gazdálkodás következő fejlődési szakaszának. Ez esetben inkább olyan társadalmi változásokhoz pl. a globalizáció térnyeréséhez, a nemzetközi multikulturális környezet erősödéséhez, a munkaerő szabad áramlásához, a...Tovább olvasomértelmi intelligencia és kompetencia
Az értelmi intelligencia az elme azon elemző és megkülönböztető képessége, amely a környezethez való adekvát alkalmazkodást, a helyzetek megfelelő értelmezését, a jól strukturált gondolkodást, a viselkedés megszervezését és kivitelezését teszi...Tovább olvasommunkaerő-piac
A munkaerőpiac – eltérően más piaci szegmensektől – a munka, a munkaerő és a munkaerőt megjelenítő ember adásvételének a színtere. Ezen az adásvételen belül a munkavállalók munkatapasztalatokkal (munkahelyekkel) történő összekapcsolódása,...Tovább olvasomhumán kontrolling
A humán kontrolling az emberierőforrás-gazdálkodás olyan eszköze, amely a szervezet szintjén segíti elérni a racionális és költségérzékeny működtetést. A tervezés, az elemzés, az értékelés, a beszámolás, a koordináció és az...Tovább olvasomképzés
Képzésen azt a tevékenységet értjük, amelynek során az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazása révén kifejlesztjük az adott területen szükséges jártasságokat, készségeket és képességeket. A képzés az oktatáshoz, az oktatási folyamathoz szorosan...Tovább olvasomstratégiai emberierőforrás-menedzsment
A stratégiai emberierőforrás-menedzsment az emberierőforrás-gazdálkodás negyedik fejlődési szakasza, amely az 1990-es évek elejétől terjedt el a világban. Ennél a szintnél már nem egyszerűen a humán funkciók hatékony megoldásáról és az...Tovább olvasomemberierőforrás-gazdálkodás versenyképességi tényezői
A közszolgálat emberierőforrás-gazdálkodása akkor képes megvalósítani a versenyelőnyt biztosító stratégiát, ha a működéséhez szükséges erőforrásokat nem csak megszerzi, hanem ezek egyedi, sokoldalú, és jelentős hozzáadott értéket képviselő integrációját, kombinációját is...Tovább olvasom
