gyülekezési jog
A gyülekezési jog az alapjogok második generációját jelentő politikai jogok közé tartozik, továbbá a kommunikációs jogokhoz sorolhatjuk, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez. Ez a jog tehát nem csupán a magyar állampolgárokat illeti meg. A legtöbb európai alkotmány és emberi jogi témájú nemzetközi egyezmény – csakúgy mint az Alaptörvény – szintén a békés gyülekezéshez való jogot részesíti védelemben. A békés jelleg tartalmát Magyarországon a gyülekezési jogról szóló törvény fejti ki. Eszerint rendőrségnek jogában áll feloszlatni a nem békés gyülekezést, amikor a gyülekezési jog gyakorlása keretében bűncselekménnyel, bűncselekményre való felhívással, mások jogainak aránytalan sérelmével párosul, vagy a jogot gyakorlók felfegyverkezve jelennek meg. A Kúria által kiadott elvi döntés is hasonló álláspontot fejez ki. A résztvevők és a szervezők a gyülekezési jog alanyai, amelyek közül a szervezőket bejelentési kötelezettség terheli. A rendőrség megtilthatja a bejelentett rendezvény megtartását, ám csak akkor, ha az súlyosan veszélyeztetné a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését, továbbá ha másképp nem biztosítható a zavartalan közlekedés.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
szakszervezeti szervezkedés szabadsága
A szakszervezeti szervezkedés szabadsága alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, továbbá szervezeteiknek jogában áll egymással tárgyalni, kollektív szerződést kötni, érdekeik védelmében együttesen fellépni, beleértve a munka beszüntetéséhez való jogot (sztrájkjog)....Tovább olvasomalapvető jogok országgyűlési biztosa
Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatos, tudomására jutott visszásságok kivizsgálása, és azok orvoslása érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése feladatával rendelkező, az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselő. Az...Tovább olvasomterrorveszélyhelyzet
A terrorveszélyhelyzet a rendkívüli állapot legfiatalabb altípusa, amelyet terrortámadás valós és közvetlen veszélye, vagy pedig terrortámadás esetén lehet kihirdetni. Az Országgyűlés hirdetheti ki, a Kormány kezdeményezésére, a jelenlévő országgyűlési képviselők...Tovább olvasomrendkívüli állapot
A rendkívüli állapot a különleges jogrend háborús helyzetet kezelésére hívatott altípusa. Főszabály szerint az Országgyűlés hirdetheti ki rendkívüli állapotot, az összes jelenlévő képviselő kétharmadának szavazatával. Ám ha az Országgyűlés ülésezése...Tovább olvasomélethez való jog
Az éltethez való jog azt jelenti, hogy minden embernek joga van az élethez. Az élethez való jog elválaszthatatlan az emberi méltóságtól, abszolút érvényű, korlátozhatatlan jog, még különleges jogrendben is. Az...Tovább olvasomalkotmánybíró
Az Alkotmánybíróság tagjai, az alkotmánybíráskodást ellátó személyek az alkotmánybírák. A magyar Alkotmánybíróságnak 15 tagja van, akiket az Országgyűlés választ, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával, egy a képviselőcsoportok által jelölt bizottság...Tovább olvasomválasztási iroda
A választási irodák olyan állami szervek, amelyek a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, technikai feltételei megteremtésével, a törvényes feltételek megléte és a szakmai szabályok ellenőrzésével, választási adatkezeléssel, továbbá pártsemleges tájékoztatással foglalkoznak....Tovább olvasommásodik parlamenti kamara
A kétkamarás parlamentek második kamaráját sokféleképpen szokás nevezni (pl. felsőház), és sokféle alapon szerveződhet, típusai között szerepelnek a szövetségi államok második kamarái, amelyekben a tagállami érdekek kerülnek megjelenítésre (pl. Németország),...Tovább olvasomválasztókerület
A választókerületek a képviseleti szervek létrehozatalához szükséges területi beosztások egyik egységét képezik, a szavazókörök mellett. Az adott területen lakóhellyel rendelkező választópolgárok választókerületenként kerülnek nyilvántartásba vételre (a választói névjegyzékbe). A választókerületeken...Tovább olvasomártatlanság vélelme
Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg bűnösnek nem bizonyul. Az ártatlanság vélelme az eljárási jogokhoz, azon belül pedig elsősorban a büntetőeljárás során érvényesülő jogok...Tovább olvasomnormakontroll
Az alkotmánybíráskodás fő funkciója a normakontroll, vagyis a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálta. A normakontrollt az Alkotmánybíróság többféle hatáskörben is gyakorolhatja. A normakontroll lehet előzetes (a priori), amely esetben az Alkotmánybíróság egy...Tovább olvasomkormány
A kormány egyrészt a legfelsőbb, általános hatáskörű központi közigazgatási szerv, másrészt kormányzati szerepe van, a kormány képezi a végrehajtó hatalmat mint hatalmi ágat. A kormány tehát az Alaptörvény szerint kettős...Tovább olvasomgyülekezési jog
A gyülekezési jog az alapjogok második generációját jelentő politikai jogok közé tartozik, továbbá a kommunikációs jogokhoz sorolhatjuk, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez. Ez a jog...Tovább olvasomkabinet
Kabinetnek a kormány testületi segédszerveinek egyik, eseti jellegű típusát nevezzük, amely tagjai csak a kabinet feladatkörében érintett miniszterek és az általuk kijelölt miniszterek lehetnek, és elsődleges funkciója a koordináció, feladata...Tovább olvasomkisebbségi autonómia
Az autonómia önrendelkezést, öntörvényhozást jelent. A kisebbségi jogok talaján állva, a kisebbségi autonómiák között megkülönböztetünk személyi (nem területi) és területi elvű autonómiákat. A területi elvű autonómiák természerüknél fogva csupán olyan...Tovább olvasomtiszta alkotmányjogi norma
A tiszta alkotmányjogi szabályok (normák) olyan szabályok, amelyeket csak és kizárólag az alkotmányjog szabályoz, s amely intézményekről így semmilyen más, az alkotmányjogon kívül eső norma nem tartalmaz szabályt. Ilyen intézmény...Tovább olvasomállami jelképek
Az állami jelképek az állam szuverenitását kifejező, különleges jogi védelemben részesülő szimbólumok, melyek közül a legelterjedtebbek a címer, a himnusz és a zászló, de léteznek más nemzeti jelképek is, úgy...Tovább olvasomtulajdonhoz való jog
A tulajdonhoz való jog nem csupán tulajdon és a vagyoni értékű jogok védelmét foglalja magában, ugyanis az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén egyes közjogi várományok (pl....Tovább olvasomközjog
A közjog az a jogág, amely azokat az előírásokat tartalmazza, amelyek az állam és az egyén kapcsolatrendszerére, a közhatalom kiépítésére, továbbá az államszervezet felépítésére és működésére vonatkoznak. A közjogi jogviszonyokban...Tovább olvasomválasztójog
A választójog szélesebb értelemben a képviseleti szervek tagjai megválasztásának rendjét meghatározó anyagi és eljárási szabályok összességét jelenti, míg szűkebb értelemben pedig magát a választójogosultságot nevezzük választójognak. A választójog a közhatalom...Tovább olvasom
