intern normatív aktus
Az intern normatív aktusok az államszervezeten belülre irányulnak (ilyenek például a közjogi szervezetszabályozó eszközök), míg az extern normatív aktusok olyan normatív, azaz jogi kötőverővel bíró aktusok, amelyek az államszervezeten kívülre irányulnak (pl. törvények), míg . Az intern jogi aktus címzettjei tehát csupán az állam és az állami szervek lehetnek, míg az extern jogi aktusok esetében az állami szervek és az államszervezeten kívüli jogalanyok is. Az Alaptörvény T) cikke alapján csak az Alaptörvény alapíthat olyan jogi aktust, amely az államszervezeten kívülre irányul.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közérdekű adat
Közérdekű adatnak minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, továbbá a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő adat, amelyik a tevékenységére vonatkozik, vagy pedig közfeladata ellátása során...Tovább olvasombírói függetlenség
A bírói függetlenség elve az igazságszolgáltatás alapelvei közé tartozik, és szűkebb értelemben a bíró, s így a bírói döntés függetlenségét jelenti, tágabb értelemben pedig az egész bírói szervezetrendszer függetlenségét szokás...Tovább olvasomkormányforma
A kormányforma az államok aszerinti osztályozását jelenti, hogy egy adott államban miként alakul a tényleges hatalommegosztás. A különböző kormányformákat aszerint tudjuk megkülönböztetni, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom között...Tovább olvasommunkához való jog
A munkához való jog azt jelenti, hogy mindenkinek jogában áll a munkáját és foglalkozását szabadon megválasztani, továbbá szabadon vállalkozni, továbbá azt is, hogy minden munkavállalónak joga van olyan munkafeltételekre, amelyek...Tovább olvasomföderáció
Az összetett államok egyik típusa a föderáció, más néven szövetségi állam, amelyben a szuverenitás a központi hatalom és a tagállamok között megosztásra kerül. A föderációkat legalább kettő hatalmi szint egymás...Tovább olvasomalkotmánybírósági eljárások
Az Alkotmánybíróság eljárásai az előzetes normakontroll, az utólagos normakontroll (ami lehet absztrakt vagy konkrét), valamint az alkotmányjogipanasz-eljárás, amelyek során az Alkotmánybíróság akkor, ha megállapítja valamely hatályos jogszabály, jogszabályi rendelkezés, vagy...Tovább olvasomalkotmánybíráskodás
Az alkotmánybíráskodás alkotmányvédelmet jelent, méghozzá a kartális, azaz írott alkotmány védelmét, legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa az alkotmány, így az emberi jogok elsőbbségének érvényesülését. Az alkotmánybíráskodás feladata elsősorban az állami-közhatalmi...Tovább olvasommonizmus (alkotmányjog)
A nemzetközi jog és a belső jog viszonya kapcsán két fő elméletcsoport került kialakításra, méghozzá a monista és a dualista elméletek, melyek közül a monista elméletek szerint a két jogrend...Tovább olvasomparlamenti kérdés
A parlamenti kérdések a parlamenti ellenőrzés eszközei, amelyek funkciója az, hogy a parlamenti képviselők (illetve egyik típus esetében a nemzetiségi szószólók is) információhoz jussanak a kormány, illetve a közigazgatás működéséről....Tovább olvasomjogorvoslathoz való jog
A jogorvoslathoz való jog egy eljárási hog, ami azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jogát vagy jogos érdekét sértő bírósági, hatósági és más közigazgatási döntéssel szemben jogorvoslattal...Tovább olvasomunitárius állam(szerkezet)
Az unitárius állam olyan állam, melynek szerkezete és szuverenitása egységes, osztatlan. Ilyen állam például Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Izland, Norvégia, Svédország, Latin-Amerika legtöbb kis és közepes mértetű országa. Léteznek...Tovább olvasomváratlan (külső) támadás
A váratlan (külső) támadás a különleges jogrend egyik altípusa, amelyet – a többi különleges jogrenddel ellentétben – nem kell kihirdetni, ami magától értetődő. Ilyen esetben a Kormány kötelezettsége megtenni a...Tovább olvasomalkotmány
Az alkotmány formáját tekintve egy olyan jogszabály, vagy olyan jogszabályegyüttes, amely a jogforrási hierarchia élén áll, így semelyik jogi norma sem mondhat neki ellent, tartalmát szemlélve pedig azoknak a szabályoknak...Tovább olvasomalapvető jogok országgyűlési biztosa
Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatos, tudomására jutott visszásságok kivizsgálása, és azok orvoslása érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése feladatával rendelkező, az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselő. Az...Tovább olvasomdevolúció
Kaiser Tamás a devolúciót a parlamenti szupremácia révén gyakorolt hatásköröknek területi alapon szerveződő, választott testületekre való átruházásaként határozza meg, melynek típusai az adminisztratív és a törvényhozói devolúció. Nagy Britannia és...Tovább olvasomválasztási bizottság
A választási bizottságok a választópolgárok olyan szervei, amelyek függetlenek, kizárólagosan a törvénynek alárendeltek, és amelyek legfőbb feladatának a választások tisztasága és törvényessége biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, továbbá szükség esetén a...Tovább olvasomalkotmányosság
Egy államban akkor érvényesül az alkotmányosság, ha nem csupán formai értelemben beszélhetünk róla (vagyis nem elegendő, hogy egy államnak van alkotmánya, és azt a gyakorlatban is betartják, illetve végrehajtják), hanem...Tovább olvasomhatásköri bíráskodás
A hatásköri bíráskodás azt jelenti, hogy amennyiben valamely állami szervek között, vagy pedig állami és önkormányzati szervek között (ide nem értve a közigazgatási hatóságokat) hatásköri összeütközés történik, az érintett szerv...Tovább olvasomválasztási rendszer
A választási rendszerek azok a szisztémák, valamint az ezekhez kapcsolódó módszerek és technikák, amelyek alapján valamely szintű (Magyarországon európai parlamenti, országgyűlési, helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati) választásokat követően, a szavazás befejezése...Tovább olvasommegelőző védelmi helyzet
A megelőző védelmi helyzet a különleges jogrend egyik altípusa, amely a rendkívüli állapot kihirdetését szükségessé nem tevő háborús veszély esetén kerül kihirdetésre. Kihirdetéséről és meghosszabbításáról az Országgyűlés jogosult dönteni, méghozzá...Tovább olvasom
