jogszabály érvényessége
A jogszabály érvényessége azt jelenti, hogy a jogszabály kötelező erővel rendelkezik és joghatás kiváltására alkalmas. A jogszabályok érvényességét a modern jogrendszerek rendszerint négy alapvető feltételhez kötik. (1) A jogszabálynak a jogszabály létrehozására feljogosított szervtől kell származnia. A jogalkotásra feljogosított szervek köre országonként és koronként változik: rendszerint a törvényhozó szervek, a végrehajtás egyes szervei (Kormány, miniszterek) és az önkormányzatok tartoznak ide. A jogalkotó hatáskörrel rendelkező szervek körét Magyarországon az Alaptörvény határozza meg (vö. Alaptörvény T cikk). (2) A jogszabályt a vonatkozó eljárási előírásoknak megfelelően kell megalkotni. (3) A jogszabályt az előírt módon ki kell hirdetni, ami biztosítja, hogy a jogszabály előírásai a jogalanyok számára szabadon megismerhetőek. (4) A jogszabály illeszkedjen a jogforrási hierarchiájába.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jóléti állam
A XX. század második felében megjelenő államtípus, amely a társadalmi javak szociális célú újraelosztására helyezi a hangsúlyt. Fénykorát az 1950-es és 70-es évek között élte, elsősorban Nyugat- és Észak-Európára jellemző....Tovább olvasomjogszabály hatály
A hatály a jogszabály érvényességének ‘terjedelme’: azt adja meg, hogy az adott jogszabály milyen körülményekre tekintettel alkalmazható. Megkülönböztetünk időbeli, területi, személyi, tárgyi és szervi hatályt, attól függően, hogy az adott...Tovább olvasomformális államfogalom
Georg Jellinek klasszikus megfogalmazása szerint az állam “a földfelszín elhatárolt területén letelepedett, legfőbb hatalommal rendelkező és azáltal egységgé összefogott emberi sokaság”. A formális államdefiníció tehát a terület, a népesség és...Tovább olvasomidőbeli hatály
Az időbeli hatály a jogszabály alkalmazhatóságának kezdetét és végét határozza meg. A jogszabály általában kihirdetésének időpontjától, a hivatalos lapban való közzétételtől kezdve lép hatályba. A jogalkotó, amennyiben a jogszabály alkalmazására...Tovább olvasomjogértelmezés
A jogértelmezés a jogszabály jelentésének feltárására irányuló tevékenység. A jogalkalmazói tevékenység szükségszerű részét képezi, mivel a jogszabályok gyakran nyelvileg pontatlan formában jelennek meg. A jogalkalmazói jogértelmezés mellett megkülönböztethető még jogszabályi...Tovább olvasomjogszabály érvényessége
A jogszabály érvényessége azt jelenti, hogy a jogszabály kötelező erővel rendelkezik és joghatás kiváltására alkalmas. A jogszabályok érvényességét a modern jogrendszerek rendszerint négy alapvető feltételhez kötik. (1) A jogszabálynak a...Tovább olvasomgazdasági, szociális és kulturális jog
A gazdasági, szociális és kulturális jogok az emberi jogok második generációjához tartoznak. Kialakulásuk hátterében a XIX. századi tőkés termelés kudarcai, elsősorban a növekvő társadalmi feszültségek, a fokozódó elszegényedés és a...Tovább olvasomredisztribúció
A társadalmi javak állami újraelosztását, vagyis azok meghatározott szempontok szerinti elvonását és újraosztását jelenti. A megnövekedett állami redisztribúció a jóléti államok sajátossága, amelyek a nemzeti össztermék jelentős részét bevonják az...Tovább olvasomEmberi Jogok Európai Egyezménye
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (röviden: EJEE) az Európa Tanács által létrehozott regionális emberi jogi egyezmény, amelynek szinte az összes európai állam (jelenleg 47 ország, Fehéroroszország kivételével) tagja. Az egyezményt...Tovább olvasomkameralisztika
A XVII.-XVIII. században kialakuló tudomány, amely leginkább közigazgatási és közgazdaságtani ismereteket foglalt magába. Elsősorban német nyelvterületen vált jelentőssé, főbb képviselői Melchior von Osse, Ludwig von Seckendorff, Wilhelm von Schröder, Heinrich...Tovább olvasomjogalkalmazás
A jogi előírások érvényre juttatása önkéntes jogkövetés elmaradása esetén jogalkalmazás révén történik. Jogalkalmazói tevékenységet az erre feljogosított állami szervek (elsősorban bíróságok és hatósági jogkörrel rendelkező közigazgatási szervek), kivételesen nem állami...Tovább olvasomszabadságjog
A szabadságjogok az egyén életének zavartalanságát, tevékenysége szabad gyakorlását biztosító alapvető jogok. Ide tartozik például az élethez való jog, a kegyetlen vagy embertelen bánásmód tilalma, a tulajdonhoz való jog, a...Tovább olvasommerkantilizmus
A merkantilizmus egy olyan, a XVII. században kialakult gazdaságpolitikai felfogás, amely egy állam gazdagságának a forrását a külkereskedelemben, elsősorban a külkereskedelmi export-többletben látta. A merkantilisták arra törekedtek, hogy a nemesfémet...Tovább olvasomjogképződés
A jogképződés a jogi normák létrejöttének folyamatát jelenti. Két fő jogképződési módot, a jogalkotást és a jogalkalmazói jogképződést lehet megkülönböztetni. A jogalkotás és a törvényi jog dominanciája a római-germán jogcsaládokra,...Tovább olvasomEurópai Unió Bírósága
Az Európai Unió Bírósága (röviden: EUB) az Európai Unió legfőbb bírósági szerve, amely 28, a tagállamok által hat évre delegált bírából áll. Hatáskörének gyakorlása meghatározott eljárásokhoz kapcsolódik, ilyen például az...Tovább olvasomigazságosság
Az igazságosság egy olyan erkölcsi kategória, amelyet gyakran elvárásként fogalmaznak meg az állami intézményrendszer, különösen a bíróságok és az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatban. Az igazságosság fogalmi változatai közül érdemes annak disztributív...Tovább olvasomreálunió
A reálunió a perszonálunióhoz képest szorosabb államkapcsolatot jelent, mert az egymással szövetséges államok a közös uralkodó személye mellett közös állami szervekkel is rendelkeznek. A közös szervek közös ügyek vitelére hivatottak...Tovább olvasomliberális állam
A ‘liberális állam’ kifejezés egyszerre utal a modern állam XIX. században létrejött történeti típusára és a liberális ideológiához kapcsolódó állameszmény különféle alakváltozataira (pl. minimális állam, semleges állam, korlátozott állam). A...Tovább olvasomjogcsalád
A jogrendszerek közös jegyeik alapján jogcsaládokba rendeződnek. René David francia jogtudós nyomán a római-germán (kontinentális), a common law (angolszász) és a szocialista jogcsaládot, illetve a vallási és tradicionális jogrendszerek csoportját...Tovább olvasomjogi pozitivizmus
A jogi pozitivizmus egy olyan jogelméleti irányzat, amely a tételes (ún. pozitív) jogot állítja a jogi gondolkodás középpontjába. Szemléletmódként az ókortól kezdve jelen van, önálló elméletként való megjelenése azonban csak...Tovább olvasom
