kiházasítás
Amennyiben a nő férje halálát követően újabb házasságot kötött, akkor a családi közös vagyonból kiházasítást kérhetett. A kiházasítás rendszerint női ruhákból és elsősorban a háztartáshoz szükséges ingó dolgokból tevődött össze. A kiházasítást a leány atyjától vagy attól kapta, akinek családatyai oltalma alatt állt. A házasság fennállása alatt a kiházasításhoz tartozó dolgok beleolvadtak a férj vagyonába, hacsak azok nem a nő kizárólagos használatára szolgáltak. A házasság megszűnésekor a férjnek vagy örököseinek kötelességük volt e vagyontárgyakat kiadni, illetve azok értékét megtéríteni. A nő a kiházasításhoz tartozó dolgokkal mint saját vagyonával rendelkezhetett. A családi vagyonközösség elve László uralkodása idején némiképp módosult, törvényeiben már felbukkantak a feleség vagyonának elkülönítését célzó rendelkezések. Az özvegyen maradt nőt már nemcsak a családi közös vagyon együttes birtoklása és a haszonélvezetijog illette meg, hanem férje vagyonából külön vagyoni ellátást igényelhetett.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
áprilisi törvények
Az 1847–1848-as utolsó rendi országgyűlés az évszázadok alatt kialakult jogszabályok alapján korszakalkotó törvényeket alkotott, amelyeket a király 1848. április 11-én szentesített, ezért nevezzük azokat áprilisi törvényeknek. Főbb törvénycikkek: II: nádor...Tovább olvasomállamtanács
A birodalmi kormányzati uralkodói tanácsadó testületek voltak az I. Ferdinánd császár által felállított titkos tanácsok (1527), majd az úgynevezett konferenciák, amelyek elnevezése az évszázadok alatt változott. A feladatkörük a tanácsadás...Tovább olvasomősiség
Nagy Lajos király uralkodása alatt fogadják el az 1222-es Aranybulla módosításával 1351-ben, hogy az egész nemességnek egy és oszthatatlan politikai jogai vannak, valamint az ősiséget (aviticitas), amely a magyar államberendezkedést...Tovább olvasomellenállási jog
Latinul ius resistendi. Az 1222. évi Aranybulla 31. cikkében a nemesség számára teremtett alkotmánybiztosíték, melynek értelmében a nemesség büntetlenül ellenállhatott a király, illetve kormánya következő intézkedéseinek, illetve mulasztásainak: ha a...Tovább olvasomkancellária
A kancellár a király kiemelt, bizalmas tanácsadója, a királyi udvar és a királyi tanács adminisztrációjának (kancellária) irányítója, a végrehajtó hatalom legfontosabb szerve. A 12. században III. Béla megszervezte az állandó,...Tovább olvasomtálió
A szemet szemért vagy tálió elv a bosszúigényt kielégítő primitív igazságossági elv. A tálió mint büntetési elv azt a követelést fejezi ki, hogy az elkövető azonos hátrányt szenvedjen azzal, akit...Tovább olvasomNemzeti Számonkérő Szék
A nemzetvezetői munkatörzset a nemzetvezető helyettese, a munkarendvezető irányította. A munkatörzs keretében nemzetpolitikai irodák alakultak, melyek átvették a minisztériumok jogkörének jelentős részét. Az irodák leghírhedtebbike az Országos Számonkérő Iroda (más...Tovább olvasomPrimae Nonus
Werbőczy István Hármaskönyvének leghosszabb I. része elsősorban az országos nemesi magánjogot taglalja. E rész 9. címében (a híres „Primae Nonus”-ban) található a négy legfontosabb nemesi kiváltság, az egy és ugyanazon...Tovább olvasomkövetutasítás
A követutasítás azt jelentette, hogy a vármegyei közgyűlésben, a városi tanácsülésen megfogalmazott többségi véleményt a követek csupán tolmácsolhatták a tábla ülésein, önálló (saját) véleményt nem képviselhettek. Csak a kiküldő hatóság...Tovább olvasomdiarium
Az országgyűlésekben lefolytatott tárgyalásokról, vitákról, felszólalásokról és az ottani eseményekről nem hivatalos és hivatalos feljegyzések is születtek. Országgyűlési napló (diarium) felvétele és készítése már évszázados gyakorlat volt, a főrendiházi ülésekről...Tovább olvasomolmützi alkotmány
A birodalmi konstitúciók sorát az 1849. március 4-én a császári pátenssel kihirdetett olmützi alkotmány nyitotta meg. A miniszteriális abszolutizmus ideájából építkező dokumentum a centralizált Gesamtstaat (egységállam) ideálját valósította meg, nem...Tovább olvasombeszolgáltatási kötelezettség
A II. világháború után a mezőgazdaságban gyakorlatilag két szabályozó eszközt alkalmaztak: a kötelező beszolgáltatást és a vetéstervek rendszerét. Ezeket az előírásokat is a helyi, megyei, illetve községi hatóságok ellenőrizték. Az...Tovább olvasomkende
A kende vagy kündü magyar méltóság volt a kettős fejedelemség idején, a honfoglalás előtt, a főfejedelem és vallási vezető. A tisztség létezéséről az arab Dzsajháni írásából tudunk, aki Ibn Rusztát...Tovább olvasommezőváros
A mezővárosok királyi, főpapi (Vác, Várad, Nyitra, Veszprém) vagy nemes nagybirtokos (Kecskemét, Nyíregyháza, Nagykőrös, Pápa) földesúri hatalma alatt álló korlátozott szabadsággal, kiváltságokkal felruházott városok voltak. A királyi városok közvetlenül a...Tovább olvasomelőszentesítési jog
Az 1867. évi ügyrendi szabályzat (amely taxatíve felsorolta a királyi döntést illető ügyeket és a minisztertanácsi eljárás körüli szabályokat) keretében fogalmazódott meg az ún. előszentesítési jog, mely a törvényjavaslatoknak, fontosabb...Tovább olvasomfőispán
A főispáni tisztség a király által kinevezett megyésispán (várispán) tisztségéből alakult ki. A főispán katonai, bírói, gazdasági hatalma a 13. századtól fokozatosan szimbolikussá válik. A főispán legfontosabb feladata a király...Tovább olvasomdikasztérium
Az ókori görögök dikasterionnak nevezték a törvényszéket (társasbíróságot). Később dikasztérium alatt a jogtudósok olyan testületét értették, amely bírói hatóság nélkül, a bíróság kérelmére mondott jogi véleményt. Magyarországon dikasztériumnak hívtak 1848-ig...Tovább olvasombecstelenség
A becstelenséget kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők (ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, az álorcás személyek (personae larvatae), a gyámoltak vagyonának...Tovább olvasomállamfogház
A szabadságvesztés büntetések között kivételes és a legenyhébbik, az egyén számára kevésbé sérelmes és káros, tisztességes fogvatartást (custodia honesta) jelent. Lényege a személyes szabadság megvonása olyan esetekben, amikor a tettes...Tovább olvasomrendezett tanácsú város
Az elsőfokú bírói joghatósággal felruházott mezővárosok utódai a rendezett tanácsú városok közvetlenül a megye alá tartoztak. A rendezett tanácsú városok a törvényhatósági jogú városok szervezetével voltak párhuzamba állíthatók, elsőfokú igazgatási,...Tovább olvasom