kiváltságos kerület
A districtus privilegiati státusa annyiban hasonlított a szabad királyi városokéhoz, hogy a kiváltságos kerületek is ki voltak véve a megyei és a magánhatóság alól, közvetlenül az uralkodó, illetőleg annak központi kormányszervei alá tartoztak. Közigazgatási és törvénykezési ügyekben a felsőbbség ellenőrzése mellett maguk rendelkeztek. Önkormányzati jogaik, autonómiájuk emlékeztet a többi törvényhatóságéra, azonban részben e kerületek szerkezete, részben pedig a jogok terjedelme eltérő lehetett. A jászkun kerület a 13. században letelepített kunok igazgatási egysége. A kunok földje mindvégig koronabirtok volt, lakói pedig királyi népek. Főhatóságuk közvetlenül a király, 1279-ben szerzett kiváltságuk értelmében a jászkunok főispánja és bírája a nádor lett. A hajdúkerület lakóit Bocskai István, majd fejedelmi utódai telepítették le és látták el kollektív kiváltsággal. Kiváltságos kerületet alkottak még a szepesi szász városok és a Tengermellék.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hospes
A 12. század közepétől nagyarányú latin (olasz) és szász (német) bevándorlás kezdődött Magyaroszágra, akiket vendégnek (hospites, hospes) neveztek. A királyok hospesjogot (vendégjogot) adtak nekik, azaz a betelepülők az ország törvényeivel...Tovább olvasomárumegállító jog
A városi gazdasági autonómia testületi jogaként gyakorolhatta a szabad királyi város a területi jogból következő földesúri jogokat. A gazdasági jogosultságok közé tartozott a vásártartás joga, az árumegállítás joga, a királyi...Tovább olvasomerdélyi vajda
Erdélyben a vajda a király által átruházott, személyes hatalmát helyettesítő hatás- és jogkörben királyi kormányzati, törvénykező (bírói), valamint hadügyi feladatokat látott el. A 12. századtól nevezik vajdának az Erdélyi Fejedelemség...Tovább olvasomfelelős kormány
A parlamentáris monarchiában a választott törvényhozásnak felelős kormányzat gyakorolja a hatalmat. A végrehajtó hatalmat a király nevében a független felelős kormány gyakorolja. Az uralkodó az államot kifejező elsődlegesen vagy kizárólag...Tovább olvasomNépköztársaság Elnöki Tanácsa
A kollektív államfői testület létrehozása, amely az országgyűlést is helyettesíti, a szovjet típusú jog, de leginkább Sztálin találmánya, amit a legtöbb szocialista ország, így Magyarország is átvett. A Népköztársaság Elnöki...Tovább olvasomelőszentesítési jog
Az 1867. évi ügyrendi szabályzat (amely taxatíve felsorolta a királyi döntést illető ügyeket és a minisztertanácsi eljárás körüli szabályokat) keretében fogalmazódott meg az ún. előszentesítési jog, mely a törvényjavaslatoknak, fontosabb...Tovább olvasombán
Mivel a magyar királyok nem tartózkodtak Horvátország területén, ezért az országot nevükben a horvát bán kormányozta. A horvát bán mint királyi helytartó a horvát hadak vezére, a legfőbb bíró volt....Tovább olvasomjogfolytonosság
A jogfolytonosság nyilvánvaló aktuálpolitikai üzenete: az 1867-ben kialkudott állami berendezkedés védelmének alkotmányjogi körülbástyázása. A modern alkotmányosságból levezetett jogfolytonosság olyan közjogi alapelvként tűnt fel, amelynek követése biztosíthatta az államhatalom alkotmányos gyakorlását....Tovább olvasomdikasztérium
Az ókori görögök dikasterionnak nevezték a törvényszéket (társasbíróságot). Később dikasztérium alatt a jogtudósok olyan testületét értették, amely bírói hatóság nélkül, a bíróság kérelmére mondott jogi véleményt. Magyarországon dikasztériumnak hívtak 1848-ig...Tovább olvasompatrimoniális monarchia
A patrimoniális állam fogalmának megteremtője, Carl Ludwig von Haller (1764– 1854) német történész szerint a kora középkori királyi hatalom jórészt „magánjogi természetű és az állam földje felett való tulajdonon alapszik”....Tovább olvasomalsótábla
Az Alsótábla (követi tábla) összetételét a 13. század óta a vármegyei önkormányzatokba szerveződő szerviensek, majd köznemesek részvétele határozza meg alapvetően. A rendi országgyűlés történetében a szerviensi-köznemesi személyes vagy vármegyei követek...Tovább olvasomnyelvváltság
Latinul emenda linguae. A becstelenítésre (dehonestatio) és becsületsértésre megállapított magánbüntetés. A nyelvváltság fő esetei: a) jogtalan és hamis panasznak emelése a királynál vagy más rendes biráknál, b) jóhírű és tisztességes...Tovább olvasomkoncepciós per
Koncepciós pernek nevezzük azokat a büntetőeljárásokat, amelyekben a politikai cél elérése érdekében jogsértő módon, megalapozatlanul, bűnösség nélkül hoznak elmarasztaló ítéletet. A tényállás fiktív, konstruált, a bizonyítás irányított, manipulált bizonyítékokkal. Anyagi...Tovább olvasomfiúsítás
Nemességet eredeti és származékos módon lehetett megszerezni. Az eredeti szerzésmód azt jelentette, hogy a nemesi rend kialakulása után nemesi címet csak a király adományozhatott. Az eredeti szerzésmód egyik esete a...Tovább olvasomszolgabíró
A 13. században választott tisztségviselő volt, akiknek a feladata volt, hogy a nádor által hirdetett törvénykező közgyűlésen a nádorral vagy az ispánnal együtt bíráskodjanak. A szolgabírák tisztségüket választással kapják meg...Tovább olvasomjogakadémia
A jogakadémiák a protestánsok jogi oktatás iránti igényéből növekedtek ki. A protestáns egyházak gyorsan reagáltak az igényre: Nyugat-Európából hazatérő jogvégzett tanárai segítségével akadémiáikon jogi oktatást szerveztek (Debrecen, Pápa, Sárospatak, Eperjes)....Tovább olvasomCsemegi-Kódex
A büntettekről és vétségekről szóló első magyar büntetőtörvénykönyv, az 1878. évi V. törvénycikk. A büntető-törvénykönyv javaslatát Csemegi Károly államtitkár készítette elő. A törvény a nullum crimen sine lege és a...Tovább olvasomzsellér
A zsellér (latinul házas zsellér: inquilinus, házatlan zsellér: subinquilinus) a késő középkori és újkori parasztság alsó rétegéhez tartozó személy, aki nem rendelkezett saját kezelésben lévő földdel, ezért pénzbeli és terménybeli...Tovább olvasombecstelenség
A becstelenséget kiváltó bűntettek java része a becsületbe és tisztességbe ütköző magatartás volt: hamisan esküvők (ludasok), a szerződésszegők, a hamis okleveleket készítők, az álorcás személyek (personae larvatae), a gyámoltak vagyonának...Tovább olvasomszentkorona-eszme
A 14–16. században megfogalmazódó, a 19. századtól Szent Korona-tannak nevezett eszmerendszer alapja: a hatalommegosztás közjogi rendszerét összekapcsolja a hatalom szakrális eredetével, a Szent Koronával. A Hármaskönyvben összegzett tan alapján: A...Tovább olvasom
