kockázat
A kockázatok olyan biztonságot veszélyeztető tényezőként határozhatók meg, amelyek egy adott közösséget érő, negatív hatású, konkretizálható kimenetelű esemény eshetőségét tartalmazzák. Ilyen esemény bekövetkeztekor sérülhetnek a közösségi/nemzeti érdekek, ezáltal veszteségek keletkezhetnek (pl. tömeges és illegális migráció, vallási fanatizmus és szélsőséges nacionalizmus, illegális fegyverkereskedelem stb.). Minden kockázatnak létezik egy passzív (egy kedvezőtlen eshetőség kialakulása) és egy aktív dimenziója (egy kockázatos lehetőség tudatos kalkulálása). A kihívásokra és kockázatokra kockázatkezeléssel válaszolhat a közösség (állam), ami a kockázatpotenciál csökkentését eredményezi kármegelőzéssel, vagyis a várható negatív esemény bekövetkezési valószínűségének csökkentésével (prevenció), illetve kárcsökkentéssel, vagyis a kárhatás horderejének ellensúlyozásával (korrekció).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
nagyhatalom
Nagyhatalmaknak nevezzük azokat a hatalmakat a hatalmakat tekintjük, amelyek hatalmi képességeik révén nemcsak saját közvetlen régiójuk hatalmi viszonyainak meghatározó, integratív főszereplői, de emellett a nemzetközi hatalom egyik vagy másik területén...Tovább olvasombiztonságpolitika
A biztonságpolitika mint önálló szakpolitikai ágazat a fennálló társadalmi rend megőrzését vagy megváltoztatását célzó társadalmi intézkedések összeségét, vagyis mindazon állami törekvéseket jelenti, amelyekkel egy kormány igyekszik elhárítani azokat a nemzetközi...Tovább olvasomGazdasági hatalom
A gazdasági hatalom mások magatartásának befolyásolása gazdasági eszközökkel, s az ilyen befolyásolás képessége annak érdekében, hogy mások gazdaságilag jobban függjenek tőlünk, mint mi függünk másoktól. Ilyen területek közé tartoznak az...Tovább olvasomgazdasági diplomácia
A gazdasági diplomácia az államok külgazdasági érdekeinek érvényesítése, beruházás és tőkevonzó képességének erősítése, s ezen eredményeként nemzetközi helyzetének javítása érdekében kifejlett diplomáciai tevékenység. A gazdasági diplomácia legfontosabb eszközei előnyös kereskedelmi...Tovább olvasomKonfliktus
A legáltalánosabban elfogadott definíció szerint a konfliktus akaratérvényesítés erőszakos eszközökkel. A konfliktusnak azonban több definíciós szintje van. Alapvető kategóriaként magában foglalja legalább két félnek (államnak vagy államcsoportnak, szervezeteknek) egymással szemben...Tovább olvasomkulturális diplomácia
A kulturális diplomácia egy adott állam széles értelemben vett kulturális értékeinek (művészet, tudomány, oktatás, világnézet, turizmus stb.) bemutatásával, vonzóvá tételével, cseréjével kívánja elősegíti az országok állampolgárai közötti kölcsönös megértést, s...Tovább olvasomStratégia
A stratégia kifejezést eredetileg a hadviselésben használták, ahol a katonai műveletek legmagasabb szintjét, azaz a hadászatot jelentette. Napjainkban a stratégia egy hosszabb távú terv, amelynek célja egy bizonyos cél elérése...Tovább olvasomkontinentális biztonság
A kontinentális biztonság fogalma olyan állapotot jelent, amikor az államok egy egész földrész dimenziójában törekednek biztonsági igényeinek kielégítésére. A történelemben számos sikertelen (pl. napóleoni Franciaország, hitleri Németország) és számos sikeres...Tovább olvasomnyilvános diplomácia
A nyilvános diplomácia (public diplomacy) a hagyományos, az államokra és nemzetközi szervezetekre fókuszáló külpolitikai kommunikációtól eltérő, szélesebb közönséget próbál tájokoztatni, befolyásolni, meggyőzni és megnyerni, beleértve ebbe egy másik ország közvéleményét...Tovább olvasomtársadalmi biztonság
A társadalmi biztonság azoknak az eszméknek és gyakorlatoknak az összessége, amelyek az egyént egy társadalmi csoport tagjaként a közösséghez kötik, a biztonság e dimenziója arra irányul, hogy miként tartható fenn...Tovább olvasompolitikai erőszakforma
Politikai erőszakformának a politikai célok érdekében felhasznált erőszak történetileg kialakult tipikus formáit nevezzük. A politikai erőszakformák osztályozásában a legkézenfekvőbb mód az erőszak kezdeményezője, illetve az erőszak célja alapján történő felosztás....Tovább olvasomPolgárháború
A polgárháború egy országon belül, szervezett csoportok által vívott fegyveres konfliktus, amelynek célja a központi vagy a regionális hatalom megszerzése, vagy a kormányzati politika megváltoztatásának kikényszerítése. Bár a polgárháború társadalmi...Tovább olvasomkulturális hatalom
A kulturális hatalom mások magatartásának befolyásolása a széles értelemben vett kulturális vonzerő és a társadalmi modellérték által, illetve az ilyen befolyásolás képessége preferált külpolitikai célok elérése érdekében. A kulturális hatalom...Tovább olvasomlokális biztonság
A lokális biztonság a biztonság területi kiterjedésének legalacsonyabb szintje, azaz a helyi biztonság. Tartalma szerint ez azt jelenti, hogy egy állam a közvetlen környezetében olyan feltételeket teremt, amelyek kiküszöbölik, illetve...Tovább olvasomkatonai hatalom
A katonai hatalom mások magatartásának befolyásolása fegyveres erő alkalmazásával vagy az azzal való fenyegetéssel. A fegyveres erőszak alkalmazásának lényege a másik magatartására gyakorolt hatás, nem pedig az erőszakkal okozott veszteség...Tovább olvasomVédelempolitika
A védelempolitika az államok és szövetségek háborúra való felkészülésével, a haderők fejlesztésével, alkalmazásával és működésével kapcsolatos szakpolitika, amely magában foglalja a védelempolitikai célok, stratégiák, eljárások és eszközök összességét. A védelempolitika...Tovább olvasombiztonságiasítás
Biztonságiasításnak azt a társadalom és a politikai vezetés közötti párbeszéd eredményeként létrejövő folyamatot nevezzük, amelynek során egy kérdésből biztonsági probléma válik és kilép a normál politika menetéből. A biztonságiasítás első...Tovább olvasomkülpolitikai stratégia
A külpolitikai stratégia egy állam külpolitikai céljait azonosító, abban súlypontokat képző, előíró szemléletű, a célok eléréséhez eszközöket és erőforrásokat rendelő, valamint a végrehajtót, a végrehajtás módját és időkeretét pontosan meghatározó...Tovább olvasomHáború
A háború erőszak alkalmazása annak érdekében, hogy az egyik fél rákényszerítse az akaratát a másik félre. A háború céljait mindig a politika határozza meg. Jellegét tekintve beszélhetünk totális (az ellenség...Tovább olvasomregionális nagyhatalom
Regionális nagyhatalomnak azokat a hatalmakat tekintjük, amelyeknek demográfiai, gazdasági, katonai vagy diplomáciai képességeik révén alapvető befolyásuk van egy-egy földrajzi régión belül, s ezt a régión belüli szomszédjaik is elismerik, továbbá...Tovább olvasom
