mortalitás
Egy adott populációban megfigyelhető halálozások gyakoriságára vonatkozó statisztikai mutatószám, melynek számítási módja a bármely évben ezer lakosra jutó elhalálozások száma. A különböző társadalmi csoportokra számított halálozási mutatók szoros kapcsolatban állnak az adott népesség fejlettségével, életszínvonalával és egyenlőtlenségi viszonyaival. A haláloki osztályozás a morbiditási mutatószámok számításánál is alkalmazott kódrendszer alapján történik. Magyarországon az 1000 főre jutó halálozások száma 2015-ben 13,4 volt.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 173. o.
Szerző:
Relációk
migráns
Az a személy, aki eredeti (szokásos) lakóhelyének országát elhagyja, azaz részt vesz a nemzetközi vándorlásban. A távozási (kibocsátó) ország szempontjából a személyt kivándorlónak, a fogadó ország szempontjából bevándorlónak nevezik. A...Tovább olvasomhatalom
Egyéneknek vagy egy csoport tagjainak az a képessége, hogy bizonyos célokat elérjenek vagy érdekeiket érvényesítsék. Az a viszony, amelyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalminak alávetett...Tovább olvasometnikai kisebbségek
Etnikai kisebségi csoportnak tekintjük az olyan közösséget, amelynek tagjai egy olyan közös kulturális identitástudattal rendelkeznek, amely megkülönbözteti, elkülöníti őket a körülöttük élő más csoportoktól. Az etnikai kisebbségekkel szembeni előítélet és...Tovább olvasomfenntartható fejlődés
A kifejezést először 1987-ben, az ENSZ megbízásából készült, Brundtland-jelentés néven ismertté vált Közös jövőnk című dokumentumban használták. A jelentés szerzői rámutattak, hogy nem tartható fenn a Föld erőforrásainak olyan ütemben...Tovább olvasomtársadalmi rétegződés
A társadalom csoportjai között fennálló, a különböző ismérvek – mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján definiált társadalmi kategóriák, helyzetének, életkörülményeinek, életmódjának strukturált különbségei. Ezek a strukturált...Tovább olvasomrétegződés
A különböző ismérvek – mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján definiát társadalmi kategóriák, helyzetének, életkörülményeinek, életmódjának különbségei, e rétegek hierarchikus sorrendje különböző dimenziókban. A rétegződés vizsgálatában...Tovább olvasomattitűd
Az a tanult képesség, hogy az egyén bizonyos tárgyakra, személyekre, helyzetekre meghatározott módon reagáljon. Az attitűdök hátterében értékek állnak. A két fogalom között az a különbség, hogy míg az érték...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasomszemélyes tér
Fizikai távolság, amelyet egyének egymás között tartanak. Szorosabb kapcsolat esetén lehet bizalmas, formális érintkezésben pedig társasági távolságról, előadó és közönsége között nyilvános távolságról beszélhetünk. A személyes tér nagysága kultúránként különbözik....Tovább olvasomkasztrendszer
Rétegződési forma, amelyben az egyén társadalmi helyét a születés egyszer s mindenkorra kijelöli. A kasztrendszerben a különböző társadalmi szintek el vannak zárva egymástól, így mindenkinek a születése szerinti kasztban kell...Tovább olvasomházassági mobilitás
A házassági mobilitás a társadalmi mobilitás egyik típusa, tulajdonképpen annak csatornája. Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik, a társadalmi hierarchiában történő...Tovább olvasomelőítélet
Negatív érzelmi viszonyulás, attitűd valamely csoport tagjaival szemben csak azért, mert a kérdéses csoport tagjai. Előítéletről akkor beszélhetünk ha az elõzetesen kialakult elképzelések, még új információk hatására sem változnak meg....Tovább olvasomstátus
Az egyén által a társadalomban és társadalmi intézményekben elfoglalt pozíció. Egy személy többféle státust foglalhat el. Például egyszerre apa, férj, gyermek, tanár és valamely egyesület vezetőségi tagja. Minden intézményben betöltött...Tovább olvasomfunkcionalizmus
Olyan társadalomtudományi elméleti irányzat, amely szerint a társadalmi jelenségekre az általuk betöltött funkciók alapján lehet a legtermékenyebb magyarázatot adni – más szóval az alapján, hogy az adott események miként járulnak...Tovább olvasomnemzetállamok
Az államnak a modern világra jellemző egyik típusa, amelyben egy kormányzat egy meghatározott területen belül szuverenitással bír, és a néptömegek állampolgárok, akik egy egységes nemzet tagjainak vallják magukat. A nemzetállam...Tovább olvasomdiszkrimináció
Egyes emberek hátrányos kezelése azon az alapon, hogy valamely meghatározott csoport tagjai. A diszkrimináció mindig valamilyen cselekedetben manifesztálódik. Ennek révén általában egy adott csoport tagjait megfosztják a más csoportok által...Tovább olvasomháztartás
Az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja. A háztartás tagjai nem szükségképpen egy család tagjai vagy rokonok. Attól függően, hogy...Tovább olvasomrokonság
Egyének között vérségi kötelék, házasság vagy örökbefogadás révén kialakuló kapcsolat. A házasság vagy a család meghatározása alapján feltételez rokoni kapcsolatokat, de a rokoni kapcsolatok köre jóval szélesebb ezeknél az intézményeknél....Tovább olvasomnukleáris család
Szó szerint családmagot jelent, mely a XX. században a modern társadalmakban a jellemző családforma. Olyan háztartást alkotó családi csoport, amelyben maximum két generáció él együtt: az anya és apa (vagy...Tovább olvasomcímkézéselmélet
A devianciaelméletek egyik irányzata, más néven minősítési elmélet, mely szerint az emberek más személyek és a hatóságok által viselkedésük megbélyegzése céljából rájuk ragasztott címkék miatt válnak „deviánssá”. Ezen elmélet szerint...Tovább olvasom