szociális szolgáltatások
Míg a pénzbeli és természetbeni ellátások az adott társadalomban elismert, alapvetőnek tekintett szükségletek kielégítését biztosító anyagi javak hiányát kompenzálják, addig a szociális szolgáltatások személyközi viszonyokban realizálódnak: a segítő a jogosult személyére irányuló gondozást nyújt az ellátottnak. Az 1993. évi III. törvény a személyes szociális szolgáltatások két fő csoportját különbözteti meg: az úgynevezett alapszolgáltatásokét és a szakosított ellátásokét. Az alapszolgáltatások célja az, hogy a rászorulóknak saját otthonukban és lakókörnyezetükben nyújtsanak segítséget önálló életvitelük fenntartásához, illetve egészségi vagy mentális állapotukból, vagy más okból származó problémáik megoldásához. A szakosított ellátások ezzel szemben intézeti keretek közt nyújtanak gondozást azoknak az életkoruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló személyeknek, akikről az alapszolgáltatások keretében nem lehet gondoskodni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kéményseprő-ipari tevékenység
A kéményseprő-ipari tevékenység legfontosabb célja hagyományosan a tűzvédelem, amelyhez azonban egyéb célok is társulnak. Utóbbiak közül a környezetvédelem szempontjából ki kell emelni a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szerepét a környezetbarát és gazdaságos...Tovább olvasomlakás- és helyiséggazdálkodás
A lakáspolitikánál jóval szűkebb értelmű lakás- és helyiséggazdálkodás a tulajdonosi szerepkörből levezethető tevékenységek gyűjtőfogalma. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások esetében a lakóház-fenntartási feladatok a települési önkormányzatra mint tulajdonosra vonatkoznak. Ezeknek...Tovább olvasomurbanizáció
Az „urbanizáció” kifejezés a latin „urbs” város tőre épül, magyarra hagyományosan kettős értelemmel, városodásként és városiasodásként fordítjuk. A kettős fordítás közül a városodás jelenti az urbanizáció mennyiségi aspektusát: azt, hogy...Tovább olvasomhulladékgazdálkodás
A hulladék fogalomkörébe lényegében minden olyan tárgy vagy anyag besorolható, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik, vagy megválni köteles. A hulladékok hatalmas mennyiségű növekedése tette a környezetvédelem egyik kiemelt jelentőségű ágazatává...Tovább olvasomtelepülésrendezés
A településrendezés a települési önkormányzatnak a településfejlesztési döntésekben meghatározott célok megvalósulását szolgáló, továbbá annak kereteit meghatározó műszaki‐tervezési, szabályozási és igazgatási tevékenysége. A településrendezés tehát szoros összefüggésben van a településfejlesztéssel, ideális...Tovább olvasomregionalizmus
Regionalizmusról beszélünk akkor, amikor az identitás, a közös értékek alapján szerveződik teljes egésszé a regionális egység. A politikai-szellemi irányzatként értelmezett regionalizmus az 1970-es években indult hódító útjára mint a szubnacionális...Tovább olvasomdezurbanizáció
Az urbanizációs folyamat harmadik szakasza. Első jelei a legfejlettebb térségekben (Észak-Amerika, Nyugat-Európa) az 1970-es évektől tapasztalhatók, az emelkedő gazdaságokban való elterjedése azonban csak a közeljövőben várható. A dezurbanizáció szakaszában a...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasomSWOT-analízis
A SWOT-analízis a stratégiai tervezés talán leggyakrabban használt összefoglaló értékelési módszere. Az úgynevezett szoft (matematikai-statisztikai eszközöket nem igénylő) módszerek közé tartozik. A SWOT kifejezés egy angol szavakból összeállított betűszó, amely...Tovább olvasomtelepülésfejlesztés
A településfejlesztés a település társadalmi és gazdasági erőforrásainak, környezeti minőségének, műszaki, anyagi és humán ellátásának olyan fejlesztése, amely a fenntartható fejlődés érdekében megteremti a település lakossága számára az életszínvonal növekedésének,...Tovább olvasomközösségi színtér
A közösségi színtér a helyi lakosság rendszeres vagy alkalmi közművelődési tevékenységének, a lakosság önszerveződő közösségeinek támogatása érdekében önkormányzati fenntartásban, önkormányzatok társulásában, vagy közművelődési megállapodás alapján működtetett, erre a célra alkalmassá...Tovább olvasomhelyi közszolgáltatások
Közszolgáltatásokon olyan feladatok ellátásának biztosítását értjük, amelyek valamilyen mértékig közösségi szervezést igényelnek és társadalmi közös szükségletek kielégítését szolgálják. Ami a helyi jelzőt illeti, a helyi közszolgáltatás fogalmát leggyakrabban a legalapvetőbb,...Tovább olvasomvízkárelhárítás
A vízkárelhárítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Célja az élővilág, a társadalom anyagi és kulturális javainak megóvása a víz káros hatásaitól. A víz rombolása elleni védelem és védekezés, a káros...Tovább olvasomcélcsoport
A fogyasztók szükségleteinek és igényeinek feltárása a marketingtervezés kritikus területe. A vásárlók még akkor is eltérnek egymástól, ha ugyanazon terméket választják. Az egyedi igények kielégítésére számos területen kellő lehetőség nyílik,...Tovább olvasomtervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről...Tovább olvasomurbanisztika
Az urbanisztika a szó legáltalánosabb értelmezése szerint a városi, települési tér alakulásával, alakításával foglalkozó tudományos terület és szakmai tevékenység. Ennek alapján leginkább a városokkal/településekkel foglalkozik, de egy tágabb értelmezés szerint...Tovább olvasomtelepülésügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomtelepülési környezet
Absztrakt értelemben egy rendszer környezetének a rendszerre lényeges hatást kifejtő tényezők összességét nevezzük. Ami az ember konkrét („földrajzi”) környezetét illeti, ezen a természeti tényezők (a természeti környezet) és az emberi...Tovább olvasomút
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény út alatt a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy...Tovább olvasomhelyi építési szabályzat
A településrendezési eszközök részét képező helyi építési szabályzat az építés rendjét a helyi sajátosságoknak megfelelően megállapító és biztosító települési (fővárosban kerületi) önkormányzati rendelet. A helyi építési szabályzat a településszerkezeti tervvel...Tovább olvasom
