tervezési-statisztikai régió
Több megye (a főváros) területére kiterjedő, az érintett megyék közigazgatási határával határolt, egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység. A tervezési-statisztikai régiók alkalmazkodnak a megyehatárokhoz. Létrehozatalukat a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény irányozta elő, de magáról a regionális beosztásról akkor még nem született döntés. Ezt az Országgyűlés az 1999. évi XCII. törvény elfogadásakor emelte a törvény rangjára. Az Európai Unióhoz való csatlakozás után a tervezési-statisztikai régióink a NUTS-struktúra hierarchiájában a NUTS 2 szintnek feleltethetők meg. Noha a kohéziós politika támogatásainak elosztásában a NUTS 2 szint centrális szerepet játszott, a regionális szintű tervezés, illetve az ehhez kapcsolódó intézményrendszer szerepe 2010 után hazánkban erőteljesen visszaesett.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
településhálózat
Településhálózat alatt értjük egy földrajzi vagy közigazgatási területegység (ország, régió, stb.) valamennyi településének összefüggő rendszerét. A településhálózaton belül az egymástól funkció, nagyság, közigazgatási szerepkör, infrastrukturális fejlettség tekintetében eltérő települések között...Tovább olvasomtelepülésszerkezeti terv
A településrendezési eszközök részét képező településszerkezeti terv a településfejlesztési koncepcióban foglalt célok megvalósítását biztosító, a település szerkezetét, a területfelhasználást és a műszaki infrastruktúra-hálózatok elrendezését meghatározó hosszútávú terv. A hosszútávra szóló...Tovább olvasomnyilvános könyvtár
A magánkönyvtárakkal szembeállítható nyilvános könyvtáraknak nevezzük az Országos Széchényi Könyvtárat mint nemzeti könyvtárt, a különféle tudományos- és szakkönyvtárakat, valamint a települési és megyei könyvtárakat (utóbbi kettő együttesen: közkönyvtárak). A velük...Tovább olvasomkistérség
A megye és a településszint között elhelyezkedő alsó középszint egyik jellegzetes területszervezési szintje a rendszerváltást követő Magyarországon. Az 1990-es években némi leegyszerűsítéssel két altípusát különböztethettük meg: a központilag definiált és...Tovább olvasomegészségügyi szakellátás
Az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásnak a járóbeteg- és a fekvőbeteg-szakellátás képezi részét. Az egészségügyi szakellátás 2012-es átalakítása előtt a helyi önkormányzatnak kellett biztosítania a tulajdonában vagy használatában levő járóbeteg-szakellátást, illetőleg...Tovább olvasomtelepülési környezetvédelmi program
A településszintű környezetvédelmi tervezés alapja, a Települési Környezetvédelmi Program kidolgozása a települési önkormányzatok kötelező feladata. A programot a települési önkormányzat képviselő-testülete hat éves időtartammal rendelettel hagyja jóvá s gondoskodik a...Tovább olvasomközszolgáltatási szerződés
A közszolgáltatási szerződés fogalmának definíciója a magyar közjogban a közfeladatokhoz köthető. A közszolgáltatási szerződés olyan írásbeli szerződés, amelyet valamely közfeladat – vagy annak egy része – ellátására kötöttek az állami/önkormányzati...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasomvidékfejlesztés
A vidékfejlesztés a rurális térségek fejlesztésére irányuló tevékenységek csoportját jelenti. Maga a vidékfejlesztési tevékenység integrált vidékfejlesztés kell, hogy legyen. Ezen kis léptékű, sokszektoros fejlesztést értünk, az egyes célok megvalósítását kölcsönösen...Tovább olvasomtelepülésrendezés
A településrendezés a települési önkormányzatnak a településfejlesztési döntésekben meghatározott célok megvalósulását szolgáló, továbbá annak kereteit meghatározó műszaki‐tervezési, szabályozási és igazgatási tevékenysége. A településrendezés tehát szoros összefüggésben van a településfejlesztéssel, ideális...Tovább olvasomtelepülés-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett...Tovább olvasomrégió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy...Tovább olvasomgyermekjóléti szolgáltatás
A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek érdekeit védő speciális személyes szociális szolgáltatás, amely a szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával szolgálja a gyermek testi és lelki egészségének, családban történő nevelkedésének...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasombeépítésre nem szánt terület
Beépítésre nem szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a zöldterületi, a közlekedési, a mezőgazdasági, az erdőművelési, illetőleg az egyéb célra szolgáló részét, amelyen belül az övezetekben a telkek megengedett...Tovább olvasomvidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomszociális szolgáltatások
Míg a pénzbeli és természetbeni ellátások az adott társadalomban elismert, alapvetőnek tekintett szükségletek kielégítését biztosító anyagi javak hiányát kompenzálják, addig a szociális szolgáltatások személyközi viszonyokban realizálódnak: a segítő a jogosult...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasomút
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény út alatt a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy...Tovább olvasomlakáspolitika
A lakáspolitika az ingatlanállomány legfontosabb elemének, a lakásállománnyal kapcsolatos stratégiai célokat, illetve a megvalósítás eszközeit foglalja magában. Magyarországon a rendszerváltást követően elsősorban a központi (kormányzati) szintű lakáspolitikák befolyásolták a lakásállomány...Tovább olvasom
