viszonyszám
A statisztikai vizsgálat során keletkező nagy mennyiségű információ sűrítésének, tömörítésének, az abszolút számok egymáshoz való viszonyításának, összehasonlításának eszköze. Két, egymással valamilyen összefüggésben lévő statisztikai adat hányadosa. Fő típusai: megoszlási (rész és egész adat aránya, adott ismérv szerinti összetétel, szerkezet jellemzése), koordinációs (egy sokaság két részadatának hányadosa, egyik részre jutó másik rész), dinamikus (időben összehasonlító, egy jelenség időbeli százalékos változása, számítása: tárgyidőszak adata/bázisidőszak adata, fajtái: bázis- és láncviszonyszám), intenzitási (két különböző fajta, esetleg különböző mértékegységű adat hányadosa, megmutatja, hogy az egyik sokaság egy egységére a másik sokaság hány egysége jut, fajtái: egyenes-fordított illetve nyers-tisztított, fajlagos mérőszámok, sűrűségi mérőszámok, arányszámok, ellátottsági mutatók).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közérdekű adat
Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó, vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá...Tovább olvasomNUTS (egységes területi statisztikai osztály)
Nomenclature of Territorial Units for Statistics (NUTS), Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, az Európai Uniónak az Eurostat által kidolgozott ötszintű hierarchikus területi statisztikai kódolási, osztályozási rendszere (Európai Parlament és Tanács...Tovább olvasomelőrejelzés
Valamely adatok alapján elvégzett előzetes számítás, tudományos adatok elemzésén alapuló jóslás, becslés, következtetés. Pl. orvosi, meteorológiai, gazdasági prognózis. A múltbeli tapasztalatok, a jelenlegi helyzet és a jövőbeli elvárásokra vonatkozó, több...Tovább olvasomgrafikus ábrázolás
A statisztikai adatok megjelenítésének, szemléltetésének, a statisztikai vizsgálat során keletkező nagy mennyiségű információ sűrítésének, tömörítésének egyik fontos eszköze. A grafikus ábrák segítik az elemzést és az összefüggések feltárását, szemléletesek és...Tovább olvasomdemográfia
Népességtudomány, népesedéstudomány, népességleírás. Interdiszciplináris tudomány, amely sajátos módszerekkel vizsgálja a népesség számát, összetételét, területi elhelyezkedését és állapotát, ezek változásait (népmozgalom) és tényezőit, valamint a népesség és a népesedés jelenségeihez fűződő...Tovább olvasomHivatalos Statisztikai Szolgálat
A hivatalos statisztikai tevékenység ellátásának feladatával megbízott szervezetek összessége. Tagja az a szervezet lehet, amely közfeladatának részeként hoz nyilvánosságra hivatalos statisztikai adatokat, és amelynek szervezete és működése megfelel a Nemzeti...Tovább olvasomstatisztikai sokaság
Az a populáció, amelyre a statisztikai megfigyelés irányul, azaz a megfigyelés tárgyát képező egyedek összessége. Elemei lehetnek: emberek, állatok, tárgyak, intézmények stb. Típusai: állósokaság (állapotot, állományt fejez ki, adatai időpontra...Tovább olvasomstatisztikai ismérv
A vizsgált sokaság egységeire vonatkozó jellemző, kritérium. Az a vizsgálódási szempont, tulajdonság, amely szerint a sokaság egységei csoportokba, osztályokba sorolhatók. Lehetséges kimenetelei az ismérvváltozatok. Fajtái: időbeli (változatai időpontok, időtartamok pl....Tovább olvasomadatgyűjtés
Az adatok összegyűjtése és rögzítése akár gépi úton, akár emberi észlelő, leíró, rögzítő tevékenységgel. A statisztikai adatfelvétel: egy adott sokaság adott időszakra vagy időpontra vonatkozó ismérveinek összegyűjtése egy társadalmi, gazdasági...Tovább olvasomEUROSTAT
Az Európai Unió luxemburgi székhelyű statisztikai hivatala. Feladata, hogy a közösségről és a tagországokról hiteles beszámolókat adjon, biztosítsa, hogy európai szinten rendelkezésre álljanak a központi döntéshozó szervezetek és más főigazgatóságok...Tovább olvasommetaadat
Metaadat: olyan adat, amely meghatároz, leír más adatokat és folyamatokat. Statisztikai metaadat: adat a statisztikai adatokról, a statisztikai adatok tartalmát, formáját, jellemzőit, forrását, minőségét, az előállítás során alkalmazott eljárásokat, módszertant...Tovább olvasomnépmozgalom (statisztika)
A népesség számának változását okozó jelenségek összessége. A természetes népmozgalom elemei: az élveszületés (natalitás), a termékenység (fertalitás), a halálozás (mortalitás) és a szaporodás (reprodukció). Szervezett adatforrása a polgári anyakönyvezés (népmozgalmi...Tovább olvasomreprezentatív mintavétel
A részleges adatgyűjtési módszerek, eljárások egyike. Az adatgyűjtés során a sokaságnak csak egy kiválasztott részét figyeljük meg, amely részben a mintába került elemek ugyanolyan arányban vannak jelen, mint az alapsokaságban,...Tovább olvasomfogyasztói árindex
Az életszínvonal változásának méréséhez alkalmazott, a KSH által havi rendszerességgel számított és közzétett mutatószám. A különböző termékek, árucikkek, szolgáltatások árainak (árszínvonal) együttes, átlagos változását fejezi ki. Önálló jelentése: az infláció...Tovább olvasomhipotézisvizsgálat
Matematikai statisztikai kutatási-elemzési módszer, a mintából való statisztikai következtetés egyik fő formája (a becslés mellett). Célja a sokaságra vonatkozó valamely állítás helyességének ellenőrzése a mintából származó információ alapján, meghatározott feltételek...Tovább olvasomsztochasztikus kapcsolat
Egy adott sokaságot jellemző különböző ismérvek között fennálló valószínűségi kapcsolat, összefüggés: az egyik ismérv szerinti hovatartozásból következtethetünk a másik szerinti hovatartozásra, de nem kizárólagosan. Átmenet a kapcsolat hiánya (függetlenség) és...Tovább olvasomstatisztikai osztályozások
Statisztikai osztályozási rendszer: a különböző tevékenységekre, foglalkozásokra, iskolai végzettségre stb. vonatkozó egységes, országosan alkalmazott csoportosítás. Egységes jegyzékeit a KSH az EU-s előírások figyelembevételével és az adott témában érdekelt szervekkel közösen...Tovább olvasomtermészetes szaporodás-fogyás
A népesedési folyamatok alakulásának egyik alapjellemzője. Számítása: az élveszületések és a halálozások számának különbsége (a migrációt figyelmen kívül hagyva). Mérőszáma a természetes szaporodási arányszám, ami az élveszületési arányszám és a...Tovább olvasomkvantitatív elemzés- mérési szintek
Mindig számszerű eredményeket produkáló (mennyi?, hányan?, hány százalék? stb.) elemzési módszer, melynek lényege a mennyiségi mérés, a számszerű adatok. A mennyiségi és minőségi ismérvek mérhetőségének eltérései miatt azok mérése különböző...Tovább olvasomszenzitív (különleges) adat
Olyan személyes adat, melyet a jogszabályok külön választanak, s amelynél az adatvédelmi intézkedéseket fokozott mértékben határozzák meg. Statisztikai célból a faji eredetre, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, a politikai...Tovább olvasom
