vízhasznosítás
A vízhasznosítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Vízgazdálkodáson azt a tudatos emberi tevékenységet értjük, amelynek segítségével tudományos, műszaki, gazdasági beavatkozások révén a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való – optimálisra törekvő – összehangolását igyekszünk elérni. A társadalom nagyjából-egészében kétféleképpen – a vízhasznosítás és a vízkárelhárítás által – reagálhat a hidroszférában végbemenő folyamatokra. A vízhasznosítás esetében a hangsúly azon van, hogy a víz feltárása, termelése, elosztása, a felhasználás helyére vezetése és elvezetése a szükségleteknek megfelelő minőségben és mennyiségben, a szükséges térbeli és időbeli eloszlásban történjen meg. A vízhasznosítás kategóriája alá sorolhatjuk a települési vízgazdálkodás szempontjából legnagyobb jelentőséggel bíró egészségügyi, kulturális és szociális vízellátást, valamint a közlekedési, ipari és mezőgazdasági célú vízellátást.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
helyi önkormányzati feladatok
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szerint a helyi önkormányzat a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében lát el helyi önkormányzati feladatokat. Magukat a feladatokat...Tovább olvasommarketingmix
Az E. Jerome McCarthy által 1960-ban bevezetett marketingmix számba vette azokat az eszközöket, amelyeket egy vállalat marketingcéljainak elérése érdekében igénybe vesz. Az említett eszközöket 4 csoportba osztotta, s ezek angol...Tovább olvasomaudit
Az „audit” szó a latin „auditio”-ból származtatható, amely eredeti jelentésében meghallgatást jelent. Vezetéselméleti/minőségirányítási megközelítésben mindez azt vonja maga után, hogy az auditálási folyamatnak – illetve eredményének, az auditnak – nem...Tovább olvasomnyilvános könyvtár
A magánkönyvtárakkal szembeállítható nyilvános könyvtáraknak nevezzük az Országos Széchényi Könyvtárat mint nemzeti könyvtárt, a különféle tudományos- és szakkönyvtárakat, valamint a települési és megyei könyvtárakat (utóbbi kettő együttesen: közkönyvtárak). A velük...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az urbanizációs folyamat második szakasza. Először a fejlett európai, észak-amerikai országokban jelent meg a városrobbanás „csendesedésével”, az emelkedő gazdaságok egy részében és a fejlődő országokban azonban „összecsúszott” a városrobbanással. A...Tovább olvasomvízhasznosítás
A vízhasznosítás a vízgazdálkodás alapvető jelentőségű ágazata. Vízgazdálkodáson azt a tudatos emberi tevékenységet értjük, amelynek segítségével tudományos, műszaki, gazdasági beavatkozások révén a természet vízháztartásának a társadalom szükségleteivel való – optimálisra...Tovább olvasomtelepülés-üzemeltetés
A településügy operatív komponensét alkotó településüzemeltetés fogalomkörébe szűkebb értelemben azok a települési önkormányzatok által kötelezően és szabadon felvállalandó/felvállalható operatív jellegű feladatok tartoznak, amelyeket az önkormányzat közvetlenül (mint szolgáltató) vagy közvetett...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Az önkormányzatok költségvetése, bár az államháztartás részét képezi, mégis elkülönül az állami költségvetéstől. Az egyes önkormányzatok feladataik ellátásának feltételeit saját, illetve külső bevételekből teremti meg. A saját bevételek közé sorolhatók...Tovább olvasomkegyeleti közszolgáltatás
A kegyeleti közszolgáltatás elnevezés alatt foglalhatjuk össze a köztemető fenntartását, továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összességét. A köztemető fenntartása...Tovább olvasomzöldfelület
A települési környezet a természeti tényezők és az emberi szféra produktumainak egységes rendszereként értelmezhető. Ez azt is jelenti, hogy a település felszínének egy része biológiailag aktív felületnek tekinthető. Ezeket a...Tovább olvasomtemetkezési szolgáltatás
A temetkezési szolgáltatások a kegyeleti közszolgáltatásokkal összehasonlítva jóval közelebb állnak a piaci szolgáltatásokhoz, hiszen ezeket a feladatokat általában magánvállalkozások látják el a kereskedelmi vállalkozásokra jellemző általános szabályok szerint. A temetkezési...Tovább olvasomcélcsoport
A fogyasztók szükségleteinek és igényeinek feltárása a marketingtervezés kritikus területe. A vásárlók még akkor is eltérnek egymástól, ha ugyanazon terméket választják. Az egyedi igények kielégítésére számos területen kellő lehetőség nyílik,...Tovább olvasomkörnyezetvédelem
Környezetvédelmen szűkebb értelemben azoknak az intézkedéseknek az összességét értjük, amelyek az ember életminőségének védelmében a környezeti károk elhárítását tűzik ki célul. Ami a környezetvédelem fogalmának tágabb értelmét illeti, ide kell...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasomSWOT-analízis
A SWOT-analízis a stratégiai tervezés talán leggyakrabban használt összefoglaló értékelési módszere. Az úgynevezett szoft (matematikai-statisztikai eszközöket nem igénylő) módszerek közé tartozik. A SWOT kifejezés egy angol szavakból összeállított betűszó, amely...Tovább olvasomtelepülésrendezés
A településrendezés a települési önkormányzatnak a településfejlesztési döntésekben meghatározott célok megvalósulását szolgáló, továbbá annak kereteit meghatározó műszaki‐tervezési, szabályozási és igazgatási tevékenysége. A településrendezés tehát szoros összefüggésben van a településfejlesztéssel, ideális...Tovább olvasomlakáspolitika
A lakáspolitika az ingatlanállomány legfontosabb elemének, a lakásállománnyal kapcsolatos stratégiai célokat, illetve a megvalósítás eszközeit foglalja magában. Magyarországon a rendszerváltást követően elsősorban a központi (kormányzati) szintű lakáspolitikák befolyásolták a lakásállomány...Tovább olvasomdezurbanizáció
Az urbanizációs folyamat harmadik szakasza. Első jelei a legfejlettebb térségekben (Észak-Amerika, Nyugat-Európa) az 1970-es évektől tapasztalhatók, az emelkedő gazdaságokban való elterjedése azonban csak a közeljövőben várható. A dezurbanizáció szakaszában a...Tovább olvasomtelepülésfejlesztési koncepció
A településfejlesztési koncepció a település környezeti, társadalmi, gazdasági adottságaira alapozó, a település egészére készített, a változások irányait és a fejlesztési célokat hosszútávra meghatározó dokumentum. A hosszútávra szóló koncepciót az önkormányzat...Tovább olvasomkistérség
A megye és a településszint között elhelyezkedő alsó középszint egyik jellegzetes területszervezési szintje a rendszerváltást követő Magyarországon. Az 1990-es években némi leegyszerűsítéssel két altípusát különböztethettük meg: a központilag definiált és...Tovább olvasom
