joggal való visszaélés
A joggal való visszaélés általános fogalmát a közszolgálati tisztviselőitörvény nem próbálja megfogalmazni. Csupán e törvény alkalmazásának körében állapítja meg, hogy a joggal való visszaélés az a magatartás, amely mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, vélemény nyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet (pl. a munkáltatói jogkör gyakorlója azért nem minősíti a tisztviselőt, ami ez előmenetel egyik feltétele, hogy ezzel megakadályozza előbbrejutását). Általánosabban vizsgálva e kérdést, megállapíthatjuk, hogy a joggal való visszaélés gyakorta nagyon nehezen felfedhető magatartás, hiszen a felszínen valamilyen hatályos norma alkalmazása történik. A normát azonban nem a jogalkotói szándéknak megfelelően alkalmazzák, hanem attól eltérő mozgatórugóktól vezérelve. Fontos, hogy a joggal való visszaélés eseteire nyitva áll a jogorvoslati lehetőség, a bíróság előtti jogvita.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
cafetéria
A cafetéria magyarul béren kívüli juttatást jelent. Fő funkciója, hogy igénybevételével a közszolgálati alkalmazott (s természetesen a többi munkavállaló is) támogatást kapjon a pihenéséhez, rekreációjához. Korábban a közszolgálati tisztviselők meglehetősen...Tovább olvasomelőmenetel besorolásban
A besorolásban való előmenetel a tágabb értelemben felfogott előmenetel egyik fajtája az illetményben, a címekben és a vezetői megbízásban (kinevezésben, munkakörben) való előmenetel mellett. A közszolgálati tisztviselőket a törvény két...Tovább olvasomközszolgálati alapvizsga
A közigazgatási alapvizsga olyan, a közszolgálati tisztviselői pálya elején leteendő vizsgafajta, amelyet a nemzetközi gyakorlatban alapozó továbbképzésnek is szokás nevezni. A közszolgálati tisztviselői törvény szerint az alapvizsga egyben a pályán...Tovább olvasomcímek
A címadományozás a közszolgálati előmenetel egyik fajtája. A kimagasló szaktudást, teljesítményt kívánja honorálni, s ezzel a tehetséges tisztviselők megtartásának is eszköze. Bevezetését indokolja a besorolásban való előmenetel aránylag lassú üteme...Tovább olvasomfelmentési idő
A közszolgálati tisztviselőt felmentése esetén felmentési idő illeti meg. A felmentési idő, amely a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik, két hónap. E jogintézménynek az a funkciója, hogy a felmentett közszolgálati...Tovább olvasomjogviszonyváltás
A jogviszonyváltás – jogszabályi rendelkezés folytán bekövetkező – olyan változás, amelyben a munkáltató személye úgy változik meg, hogy a munkáltató egésze vagy egy része a közszolgálati tisztviselői törvény hatálya alól...Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasomvagyonnyilatkozat
A közszolgálati tisztviselők jelentős részét (és hozzátartozóját) vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség terheli. E jogintézmény célja a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vagy bizonyos tevékenységek (pl. hatósági jogalkalmazás, vagyongazdálkodás,...Tovább olvasomképzés
Képzés alatt a törvény a továbbképzésnek nem minősülő alap- vagy mesterképzést, doktori képzést, illetve szakirányú továbbképzést érti. A képzések során lehet megszerezni azokat a közigazgatásban fontos ismereteket, amelyek – képesítési...Tovább olvasomátirányítás
Az átirányítás a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája. Erre tekintettel nem is jár együtt a kinevezés módosításával. Lényege, hogy a közszolgálati tisztviselő az eredeti munkaköre mellett vagy helyett más...Tovább olvasomdepolitizált rendszer
A depolitizált rendszer a közigazgatási személyi állomány politikához fűződő viszonyának egyik modellje a mérsékelt semlegesség rendszere és a zsákmányrendszer mellett. Minta országa e modellnek Anglia. A depolitizált rendszerben élesen elválasztják...Tovább olvasomfelmentés
A felmentés a közszolgálati jogviszony megszüntetésének az az esete, amikor a munkáltató (munkáltatói jogkör gyakorlója) egyoldalú jognyilatkozattal szünteti meg a közszolgálati tisztviselő szolgálati viszonyát. A közszolgálati pálya biztonságát nagyban befolyásolja,...Tovább olvasomvégkielégítés
A végkielégítés a közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnésének egyes eseteiben jár, s funkciója a munka (s így az illetmény) elvesztésével járó anyagi hátrányok kompenzációja. Végkielégítés jár: felmentéskor, a közigazgatási szerv jogutód...Tovább olvasomrendes munkaidő
A rendes munkaidő azt az időtartamot jelöli, amelyet a közszolgálati tisztviselő a kinevezésében, illetve a reá irányadó jogszabályokban meghatározottak szerint köteles munkával eltölteni, s amely időről a jogviszony alanyai már...Tovább olvasomkinevezés
A kinevezés a közszolgálati jogviszony létesítésének eszköze: a jogviszony kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. A kinevezés – szemben a munkajog területén alkalmazott munkaszerződéssel, amely a munkáltató és a munkavállaló...Tovább olvasomzsákmányrendszer
A zsákmányrendszer a politika és a közigazgatás személyi állománya közötti viszony egyik történelmi típusa. Az Amerikai Egyesült Államokban jött létre a XIX. században. Lényege, hogy a választásokat követően nemcsak a...Tovább olvasomközszolgálati tisztviselő kártérítési felelőssége
A közszolgálati tisztviselő, ha nem úgy jár el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettsége megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. E fogalom tartami eleme a...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomvezetői munkakör
A vezetői előmenetel az előmenetel egyik formája a besorolásban és a címekben való előmenetel mellett. Hatályos törvényünk vezetői munkakörről beszél, amely – eltérően a vezetői megbízástól – erőteljesen összekapcsolja a...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasom
