jogi pozitivizmus
A jogi pozitivizmus egy olyan jogelméleti irányzat, amely a tételes (ún. pozitív) jogot állítja a jogi gondolkodás középpontjába. Szemléletmódként az ókortól kezdve jelen van, önálló elméletként való megjelenése azonban csak a XIX. század elejére tehető. A jog egzakt és tudományos vizsgálatára törekszik, kizárva abból minden olyan jogon kívüli (ún. metajurisztikus) elemet, ami a jogszabályi előírásokat bizonytalanná teheti (pl. értékek, erkölcsi előírások, stb.). A jogszabályok érvényességét pusztán formális feltételekhez köti, annak tartalmára nézve – a legtöbb természetjogi irányzattal szemben – nem fogalmaz meg elvárásokat. Jelentősebb képviselői közé tartozik például Jeremy Bentham, John Austin, Hans Kelsen és Herbert Hart.
Tudományterület:
Forrás:
Szabó Miklós (szerk.): Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből (Miskolc: Bíbor Kiadó, 2004) 31-51. Takács Péter: John Austin és a klasszikus analitikus iskola jogelmélete (Budapest: ELTE-ÁJK, 2010) 1-28.
Szerző:
Relációk
jogalkotás
A jogalkotás a jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szervek tudatos és formalizált tevékenysége, amely jogi normák létrehozására irányul. Két fő típusát, a törvényalkotást és a rendeletalkotást különböztetjük meg. A jogalkotási folyamat...Tovább olvasomredisztribúció
A társadalmi javak állami újraelosztását, vagyis azok meghatározott szempontok szerinti elvonását és újraosztását jelenti. A megnövekedett állami redisztribúció a jóléti államok sajátossága, amelyek a nemzeti össztermék jelentős részét bevonják az...Tovább olvasomjogszabály hatály
A hatály a jogszabály érvényességének ‘terjedelme’: azt adja meg, hogy az adott jogszabály milyen körülményekre tekintettel alkalmazható. Megkülönböztetünk időbeli, területi, személyi, tárgyi és szervi hatályt, attól függően, hogy az adott...Tovább olvasomjogi pozitivizmus
A jogi pozitivizmus egy olyan jogelméleti irányzat, amely a tételes (ún. pozitív) jogot állítja a jogi gondolkodás középpontjába. Szemléletmódként az ókortól kezdve jelen van, önálló elméletként való megjelenése azonban csak...Tovább olvasomjogértelmezés
A jogértelmezés a jogszabály jelentésének feltárására irányuló tevékenység. A jogalkalmazói tevékenység szükségszerű részét képezi, mivel a jogszabályok gyakran nyelvileg pontatlan formában jelennek meg. A jogalkalmazói jogértelmezés mellett megkülönböztethető még jogszabályi...Tovább olvasomreálunió
A reálunió a perszonálunióhoz képest szorosabb államkapcsolatot jelent, mert az egymással szövetséges államok a közös uralkodó személye mellett közös állami szervekkel is rendelkeznek. A közös szervek közös ügyek vitelére hivatottak...Tovább olvasomjogképződés
A jogképződés a jogi normák létrejöttének folyamatát jelenti. Két fő jogképződési módot, a jogalkotást és a jogalkalmazói jogképződést lehet megkülönböztetni. A jogalkotás és a törvényi jog dominanciája a római-germán jogcsaládokra,...Tovább olvasomjogi norma
A jogi norma a jogrendszer legkisebb, önmagában értelmezhető egysége, amely egy konkrét cselekvési mintát határoz meg. Logikai szerkezetét tekintve három részből, a hipotézisből (feltételből), a diszpozícóból (rendelkezésből) és a jogkövetkezményből...Tovább olvasomjogszabály érvényessége
A jogszabály érvényessége azt jelenti, hogy a jogszabály kötelező erővel rendelkezik és joghatás kiváltására alkalmas. A jogszabályok érvényességét a modern jogrendszerek rendszerint négy alapvető feltételhez kötik. (1) A jogszabálynak a...Tovább olvasomEmberi Jogok Európai Egyezménye
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (röviden: EJEE) az Európa Tanács által létrehozott regionális emberi jogi egyezmény, amelynek szinte az összes európai állam (jelenleg 47 ország, Fehéroroszország kivételével) tagja. Az egyezményt...Tovább olvasomszabadságjog
A szabadságjogok az egyén életének zavartalanságát, tevékenysége szabad gyakorlását biztosító alapvető jogok. Ide tartozik például az élethez való jog, a kegyetlen vagy embertelen bánásmód tilalma, a tulajdonhoz való jog, a...Tovább olvasommodernizáló állam
A modernizáló állam a XIX. század során, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, illetve Észak- és Dél-Európában létrejött történeti államtípus. A modernizáló állam a Nyugat-Európaihoz képest lassabban végbemenő polgári átalakulás és tőkés...Tovább olvasomintervenciós állam
Az intervenciós állam az állami beavatkozást helyezi a középpontba, történeti államtípusként a liberális állam problémáira adott válaszként értelmezhető. A beavatkozástól mentes tőkés termelés a 19. század végére jelentős társadalmi egyenlőtlenségekhez...Tovább olvasomformális államfogalom
Georg Jellinek klasszikus megfogalmazása szerint az állam “a földfelszín elhatárolt területén letelepedett, legfőbb hatalommal rendelkező és azáltal egységgé összefogott emberi sokaság”. A formális államdefiníció tehát a terület, a népesség és...Tovább olvasomjogcsalád
A jogrendszerek közös jegyeik alapján jogcsaládokba rendeződnek. René David francia jogtudós nyomán a római-germán (kontinentális), a common law (angolszász) és a szocialista jogcsaládot, illetve a vallási és tradicionális jogrendszerek csoportját...Tovább olvasomállamtöredék
Az államtöredékek az államiság nem minden elemével rendelkező államszerű képződmények. A kifejezést eredetileg Georg Jellinek vezette be, ide sorolva például a függő közjogi rendszereket és az államok külső tartományait (pl....Tovább olvasomidőbeli hatály
Az időbeli hatály a jogszabály alkalmazhatóságának kezdetét és végét határozza meg. A jogszabály általában kihirdetésének időpontjától, a hivatalos lapban való közzétételtől kezdve lép hatályba. A jogalkotó, amennyiben a jogszabály alkalmazására...Tovább olvasomEmberi Jogok Európai Bírósága
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) által felállított bírósági szerv, amely az Egyezményben foglalt jogok érvényesülését hivatott elősegíteni. Az EJEB eljárása legtöbb esetben egyéni...Tovább olvasomállamszövetség
Az államszövetség (konföderáció) szuverén államok laza szövetsége, amelyet a részes államok valamilyen közös javukat szolgáló cél érdekében, szerződés segítségével hoznak létre. Közös cél lehet pl. a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése vagy...Tovább olvasomjogalkalmazói jog
A jogalkalmazói jog a jogalkalmazó szervek tevékenysége során létrejövő joganyag. Kiemelkedő jelentősége van ezen belül a bíró alkotta jognak, amikor egy bírói ítélet vagy ítéletek sorozata döntési mintává válik a...Tovább olvasom
