konföderáció
A konföderáció vagy államszövetség az államkapcsolatok, az összetett államok egyik típusa, amelyet egyes szuverén államok egymással megkötött szerződéssel hoznak létre. Jelenleg Európában egyetlen állam, méghozzá a Svájci Államszövetség létezik konföderáció elnevezéssel. 2003 és 2006 között további létező konföderáció volt Szerbia-Montenegró Államszövetsége. A konföderációk (államszövetségek) idővel gyakran föderációvá (államszövetséggé) alakulnak át, úgy, ahogyan azt az Amerikai Egyesült Államok történetében is megfigyelhettük.
Tudományterület:
Forrás:
Halász Iván: Az egységes és az összetett államok. In Bende Zsófia - Halász Iván (szerk.): Összehasonlító alkotmányjog. NKE Szolgáltató Kft., Budapest, 2014. 44-45.
Szerző:
Relációk
kormánytípus
A kormánytípus a kormányok aszerinti osztályozását jelenti, hogy a kormányon belül mennyire kiemelkedő a miniszterelnök szerepe, milyen mértékben emelkedik ki minisztertársai közül. A kormánytípusok megkülönböztetése Giovanni Sartori nevéhez fűződik. A...Tovább olvasomKúria
A Kúria Magyarországon a bírói szervezetrendszer élén álló, tehát a legfelső bírói szerv. Nem csupán ítélkező szerv, hanem a bíróságok jogalkalmazása egységességének biztosítója is. A törvényszék, illetve ítélőtábla döntéseivel szembeni...Tovább olvasomjogállam
A jogállamiság elve jelenti egyrészt a jog állam feletti uralmát, így az állam alkotmánynak és egyéb jogszabályoknak való alávetettségét, másrészt a jogállamiság elemeinek tekinthetünk olyan elveket és követelményeket, mint az...Tovább olvasomtulajdonhoz való jog
A tulajdonhoz való jog nem csupán tulajdon és a vagyoni értékű jogok védelmét foglalja magában, ugyanis az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén egyes közjogi várományok (pl....Tovább olvasomnép
A nép az államalakító tényezők egyike, amely a politikai közösséget alkotja, azaz azt a közösséget, amely a közhatalmi szervek létrehozatalában az adott államban részt vesz, tehát választójoggal rendelkezik. Ahhoz, hogy...Tovább olvasomalapvető kötelességek
Az egyének alapvető kötelességei olyan kötelezettségek, amelyeket az állam felé teljesíteni tartoznak, és amelyeket alkotmányos szintű szabályozás telepít rájuk. Az Alaptörvény Szabadság és felelősség című részében találhatjuk meg az alapvető...Tovább olvasomszokásjog
Jakab András a szokásjogot jogként követett értelmezési gyakorlatként határozza meg, amely meghatározza a jogforrások pontos tartalmát. Bár a bírói határozatok elméletileg csak az eljárásban részt vevőkre nézve bírnak kötelező erővel,...Tovább olvasomstátustörvény
A státustörvény elnevezést a magyar jogban az Ausztrián kívüli szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényre szokás használni, habár nem tekinthető a szó szoros értelemben vett státustörvénynek, hiszen nem határozza meg...Tovább olvasomrendkívüli állapot
A rendkívüli állapot a különleges jogrend háborús helyzetet kezelésére hívatott altípusa. Főszabály szerint az Országgyűlés hirdetheti ki rendkívüli állapotot, az összes jelenlévő képviselő kétharmadának szavazatával. Ám ha az Országgyűlés ülésezése...Tovább olvasomnemzet
A nemzet kétféleképpen fogható fel: kulturális nemzetként és politikai nemzetként. A politikai nemzet megközelítésű nemzetfelfogás azokat tekinti egy adott nemzet tagjainak, akik az adott állam területén belül élnek, vagyis a...Tovább olvasomjogorvoslathoz való jog
A jogorvoslathoz való jog egy eljárási hog, ami azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jogát vagy jogos érdekét sértő bírósági, hatósági és más közigazgatási döntéssel szemben jogorvoslattal...Tovább olvasomállamforma
Olyan, az államok osztályozásának alapját képező ismérvek összessége, amelyek a legfőbb államhatalom birtokosa és a hatalom gyakorlásának módja szerinti csoportosítást jelentenek. Az államformát leginkább az alapján csoportosíthatjuk, hogy az adott...Tovább olvasomönkormányzati hatáskörök
A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei a helyi önkormányzatok által ellátandó és ellátható feladatokat határozzák meg. Két csoportba sorolhatók, méghozzá az államigazgatási és önkormányzati ügyek csoportjába. Az önkormányzati ügyekhez tartozó...Tovább olvasomalapjogkorlátozás
Az alapjog korlátozása azt jelenti, hogy valamely alapjog nem gyakorolható annak teljességében. Az alapjogokat korlátozhatóság szerint három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportot az abszolút érvényű, korlátozhatatlan jogok jelentik, amelyeket semmilyen...Tovább olvasomállampolgári kötelességek
Az alapvető kötelezettségek csoportján belül megkülönböztethetünk állampolgári kötelességeket, amelyek olyan kötelességek, amelyeket az alkotmányozó nem mindenki, hanem csupán az állampolgárok kötelességeként jelölt meg. Ezen esetekben a “mindenki” fordulat helyett a...Tovább olvasompromulgáció
Promulgációról a törvények elfogadása és közzététele kapcsán beszélhetünk, egyik eleme az elfogadott törvényjavaslat köztársasági elnök általi aláírása, a második elemének pedig azt tekinthetjük, amikor a köztársasági elnök elrendeli az elfogadott...Tovább olvasomjogbiztonság
A jogbiztonság megköveteli a jog egésze, annak részterülete és az egyes jogszabályok világosságát, egyértelműségét, kiszámíthatóságát és előreláthatóságát azok számára, akiktől a norma hatályba lépését követően a szabály betartását, jogkövető magatartást...Tovább olvasomközvetlen demokrácia
Közvetlen demokráciáról akkor beszélhetünk, amikor a nép saját maga gyakorolja a közhatalmat, saját maga vesz részt a döntések meghozatalában. A népszuverenitás gyakorlása történhet a képviseleti vagy a közvetlen demokrácia eszközei...Tovább olvasomhatásköri bíráskodás
A hatásköri bíráskodás azt jelenti, hogy amennyiben valamely állami szervek között, vagy pedig állami és önkormányzati szervek között (ide nem értve a közigazgatási hatóságokat) hatásköri összeütközés történik, az érintett szerv...Tovább olvasompárt
A politikai pártok olyan csoportok, amelyeket azonos nézeteket valló egyének hoznak létre abból a célból, hogy közös politikai elképzeléseiket érvényesítsék. A politikai pártok rendszerint rendelkeznek egy saját szervezeti struktúrával és...Tovább olvasom
