közszolgálati pragmatika
A közszolgálati pragmatika a két világháború közötti időszakban kiteljesedett közszolgálat jellemző kifejezése. Valamely munkát végző réteg – esetünkben a közszolgálati tisztviselők – jogállásának (jogviszonyának) valamennyi elemét koherensen, azaz egységesen, azonos elvek mentén, egymásra tekintettel rendező – egy vagy több jogszabályból (törvényből) álló – joganyagot értjük pragmatika alatt. Ennek megfelelően tehát a közszolgálati pragmatikában – egyebek mellett – a kiválasztástól kezdve az előmenetelei és illetményrendszeren át a jogviszony megszűnéséig kirajzolódik a tisztviselők életpályája. Mindebből az is kitűnik, hogy közszolgálati pragmatikáról alapvetően az u. zárt rendszerű közszolgálati modellekben beszélhetünk.
Tudományterület:
Forrás:
György-Hazafi (szerk.): Közszolgálati jog, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2015.16. o.
Szerző:
Relációk
kinevezés
A kinevezés a közszolgálati jogviszony létesítésének eszköze: a jogviszony kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. A kinevezés – szemben a munkajog területén alkalmazott munkaszerződéssel, amely a munkáltató és a munkavállaló...Tovább olvasomtartós külszolgálat
Tartós külszolgálatnak nevezzük azt a foglalkoztatási jogviszonyt, amelyre Magyarország valamely külképviseletén kerül sor. A tartós külszolgálat legalább három hónap, legfeljebb pedig öt év időtartamú. A kihelyezés feltétele, hogy a tisztviselőnek...Tovább olvasomfelmentési védelem
A közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a közszolgálati tisztviselőt. A jogalkotó ezért a rendkívüli élethelyzetben lévő közszolgálati tisztviselők esetében felmentési védelmet nyújt. Ennek két esetcsoportja van....Tovább olvasomfeddhetetlenség
A feddhetetlenség egyes közszolgálati rendszerekben a jogviszony keletkezésének egyik általános feltétele lehet. Szigorúbb fogalom a büntetlen előéletnél. Ugyanis ha büntetlen előéletet követel meg a jogszabály a kinevezés feltételeként, az a...Tovább olvasomilletmény
Az illetmény a közszolgálati jogviszony egyik fő szolgáltatása, amelyet a közszolgálati tisztviselő a munkaerejének a közigazgatási feladatok ellátására fordításának ellenértékeként kap a munkáltatótól. A közszolgálatban sokféle illetményrendszert ismerünk, a közszolgálati...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomközszolgálati pragmatika
A közszolgálati pragmatika a két világháború közötti időszakban kiteljesedett közszolgálat jellemző kifejezése. Valamely munkát végző réteg – esetünkben a közszolgálati tisztviselők – jogállásának (jogviszonyának) valamennyi elemét koherensen, azaz egységesen, azonos...Tovább olvasomrendkívüli munkaidő
A rendkívüli munkaidő alkalmazásával a munkáltatói jogkör gyakorlója a közszolgálati tisztviselőt a szabadidejében, a jogszabály által meghatározott feltételek fennállása esetén a beosztás szerinti rendes munkaidőn felül is munkavégzésre vagy rendelkezésre...Tovább olvasomügykezelő
Az ügykezelők (akár kormányzati, akár közszolgálati ügykezelőkről legyen is szó) munkája, tevékenysége ezer szálon kapcsolódik a közszolgálati tisztviselők munkájához. Nélkülük tisztviselők nehezen tudnák ellátni feladataikat. A törvény szerint ügykezelő az,...Tovább olvasomkiküldetés
A kiküldetés, mint a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája abban különbözik a kinevezésben foglaltaktól, hogy a szokásos munkavégzési hely szerinti településen kívül kell munkát végezni (másik településen tárgyalni, esetleg...Tovább olvasomszabadság
A szabadság célja, hogy a közszolgálati tisztviselő számára hosszabb időtartamú, tartós pihenési lehetőséget biztosítson, teljes illetményének folyósítása mellett. A szabadság alap- és pótszabadságból áll, s minden naptári évben megilleti a...Tovább olvasomtovábbképzés
A továbbképzés a képzésre épülő, a közszolgálati tisztviselő ismereteit megújító, fejlesztő forma, amely alkalmassá teszi a tisztviselőket, hogy hosszú életpálya esetén is alkalmazkodni tudjanak a változó közigazgatási követelményekhez. A továbbképzés...Tovább olvasomközszolgálati jogviszony
A közszolgálati jogviszony (vagy szűkebb értelemben a közszolgálati tisztviselői jogviszony) a közszolgálati tisztviselői törvény és más jogszabályok által szabályozott társadalmi viszony. A törvény szerint a közszolgálati tisztviselői jogviszony az állam,...Tovább olvasomegyéb juttatás
A közszolgálati tisztviselők az alapilletményükön, az illetménykiegészítésükön és az illetménypótlékaikon túl a törvény, illetve a munkáltató által meghatározott egyéb juttatásokban részesülhetnek. Ezek közül alanyi jogon jár az un. Jubileumi jutalom,...Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasomközszolgálati karrierrendszer
A karrier rendszer csak a zárt(abb) rendszerű közszolgálati modellekben értelmezhető, itt azonban a rendszer névadójának is tekinthető. A karrier pozitív megközelítésben a tehetség, a szorgalom, a tudás által megalapozott előmenetelt...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a megállapodások (jognyilatkozatok) érvénytelenségének egyik esete. Úgynevezett feltételes érvénytelenségről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az érvénytelenség megállapításához és kimondásához valamilyen eljárásra, végső soron bíróság előttire van szükség. Megtámadható...Tovább olvasompótlék
A pótlékok általában az illetmény legkisebb részét teszik ki. A pótlékra való jogosultság a közszolgálati tisztviselő valamely személyes képességére (nyelvtudás) vagy a munkavégzés egyes sajátos körülményeire (éjszakai munka) tekintettel állapítható...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomdepolitizált rendszer
A depolitizált rendszer a közigazgatási személyi állomány politikához fűződő viszonyának egyik modellje a mérsékelt semlegesség rendszere és a zsákmányrendszer mellett. Minta országa e modellnek Anglia. A depolitizált rendszerben élesen elválasztják...Tovább olvasom