lakás- és helyiséggazdálkodás
A lakáspolitikánál jóval szűkebb értelmű lakás- és helyiséggazdálkodás a tulajdonosi szerepkörből levezethető tevékenységek gyűjtőfogalma. Az önkormányzati tulajdonban lévő lakások esetében a lakóház-fenntartási feladatok a települési önkormányzatra mint tulajdonosra vonatkoznak. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése során ügyelni kell arra, hogy az építésügyi törvény szerint az épített környezet elemeit – így az építményeket, építményrészeket, építményegyütteseket – a jó műszaki állapot folyamatos fenntartása mellett csak a rendeltetésüknek, a rájuk vonatkozó hatósági előírásoknak és engedélyeknek megfelelő célra és módon szabad használni. A lakás- és helyiséggazdálkodást Mötv. a helyi önkormányzatok feladatai között említi, bár az önkormányzati tulajdonú bérlakásállomány korlátozott részaránya miatt – 2015-re az önkormányzati bérlakásszektor a lakásállományon belül 3% alá esett – ezek a feladatok az önkormányzati feladat- és hatáskörök között csak marginális szerepet töltenek be.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
köznevelés
A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő nemzedék érdekében a magyar társadalom hosszú távú fejlődésének feltételeit teremti meg, és amelynek általános kereteit és garanciáit az állam biztosítja. A köznevelés egészét a...Tovább olvasomaudit
Az „audit” szó a latin „auditio”-ból származtatható, amely eredeti jelentésében meghallgatást jelent. Vezetéselméleti/minőségirányítási megközelítésben mindez azt vonja maga után, hogy az auditálási folyamatnak – illetve eredményének, az auditnak – nem...Tovább olvasommarketingmix
Az E. Jerome McCarthy által 1960-ban bevezetett marketingmix számba vette azokat az eszközöket, amelyeket egy vállalat marketingcéljainak elérése érdekében igénybe vesz. Az említett eszközöket 4 csoportba osztotta, s ezek angol...Tovább olvasomklasszikus urbanizáció
Az urbanizációs folyamat első szakasza. Elsőként Nyugat-Európában kezdődött a 18. században, ahonnan az ipari forradalom vívmányaival együtt terjedt tovább a periférikus területek felé. A kelet-közép-európai térségben nagyjából 100 éves késéssel...Tovább olvasomtelepülésrendezés
A településrendezés a települési önkormányzatnak a településfejlesztési döntésekben meghatározott célok megvalósulását szolgáló, továbbá annak kereteit meghatározó műszaki‐tervezési, szabályozási és igazgatási tevékenysége. A településrendezés tehát szoros összefüggésben van a településfejlesztéssel, ideális...Tovább olvasomönkormányzati bevételek
Az önkormányzatok költségvetése, bár az államháztartás részét képezi, mégis elkülönül az állami költségvetéstől. Az egyes önkormányzatok feladataik ellátásának feltételeit saját, illetve külső bevételekből teremti meg. A saját bevételek közé sorolhatók...Tovább olvasommárka
A márka az Amerikai Marketing Szövetség meghatározása szerint egy név, kifejezés, jel, szimbólum, dizájn vagy ezek kombinációja, amelynek célja, hogy egy eladó vagy eladói csoport termékét vagy szolgáltatását azonosítsa, és...Tovább olvasomvízitársulat
A vízitársulatok területi vízgazdálkodási közfeladatok ellátására létrehozott jogi személyiséggel rendelkező közhasznú gazdálkodó szervezetek, amelyek tevékenységüket működési területükön látják el. Szakmai feladataik között a vízrendezés (a káros többletvizek rendezett elvezetésének, visszatartásának...Tovább olvasomszociális szolgáltatások
Míg a pénzbeli és természetbeni ellátások az adott társadalomban elismert, alapvetőnek tekintett szükségletek kielégítését biztosító anyagi javak hiányát kompenzálják, addig a szociális szolgáltatások személyközi viszonyokban realizálódnak: a segítő a jogosult...Tovább olvasomimázs
Az imázs fogalma az 1960-as években tűnt fel, de csak az 1970-es évektől terjedt el a marketingkutatások terén is; azelőtt csak a pszichológiában volt használatos. A szó elterjedésének jelentősége abban...Tovább olvasomtelepülésügy
A településügy (másképpen: települési ügyek) egy intuitív megfogalmazás szerint a településsel való törődést, foglalkozást jelenti, amelyek közé az operatív jellegű településüzemeltetési, valamint a stratégiai jellegű településfejlesztési és településrendezési (együtt: településtervezési)...Tovább olvasomközigazgatási urbanisztika
A közigazgatási urbanisztika az urbanisztika sajátos megközelítése, amely a települési tér alakulását, alakítását az igazgatástudomány településfogalmából kiindulva vizsgálja, a település működését-működtetését, valamint a településnek a közigazgatásban játszott szerepét véve alapul....Tovább olvasomtermészetvédelem
A természetvédelem célja a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének...Tovább olvasomvidékfejlesztés
A vidékfejlesztés a rurális térségek fejlesztésére irányuló tevékenységek csoportját jelenti. Maga a vidékfejlesztési tevékenység integrált vidékfejlesztés kell, hogy legyen. Ezen kis léptékű, sokszektoros fejlesztést értünk, az egyes célok megvalósítását kölcsönösen...Tovább olvasomjárás
A megye és a településszint között elhelyezkedő alsó középszint egyik jellegzetes területszervezési szintje hazánkban. A járások Magyarországon már a 13. században megjelentek, és 1984. január elsejéig folyamatosan jelen voltak a...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
Az egységes közfoglalkoztatási rendszer egy sajátos átmenetet képez az aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök, valamint a rászorultsági alapú szociális ellátások között. A közfoglalkoztatási rendszernek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökhöz hasonló eleme,...Tovább olvasomversenyképesség
Az USA elnökének ipari versenyképességgel foglalkozó bizottsága az alábbiakban definiálta a versenyképesség fogalmát: egy nemzet versenyképessége annak fokmérője, hogy tökéletes versenyfeltételek mellett mennyire képes a világpiacon (is) eladható termékeket és...Tovább olvasomtemetkezési szolgáltatás
A temetkezési szolgáltatások a kegyeleti közszolgáltatásokkal összehasonlítva jóval közelebb állnak a piaci szolgáltatásokhoz, hiszen ezeket a feladatokat általában magánvállalkozások látják el a kereskedelmi vállalkozásokra jellemző általános szabályok szerint. A temetkezési...Tovább olvasomtelepülés
A település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönhatásban élő gazdasági, társadalmi, infrastrukturális és természeti szférák kölcsönhatáson alapuló, együttműködő rendszere. Ha feltételezzük az egyes szférák harmonikus fejlettségét, akkor ideális...Tovább olvasomhelyi önkormányzati feladatok
A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény szerint a helyi önkormányzat a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében lát el helyi önkormányzati feladatokat. Magukat a feladatokat...Tovább olvasom
