monizmus (alkotmányjog)
A nemzetközi jog és a belső jog viszonya kapcsán két fő elméletcsoport került kialakításra, méghozzá a monista és a dualista elméletek, melyek közül a monista elméletek szerint a két jogrend (a nemzetközi jog és a belső jog) egy jogrendszert képez, így a nemzetközi jogi normákat nem szükséges belső jogforrással beemelni, átültetni a belső jogba, mivel azok automatikusan a belső jog részét képezik (adopció, inkorporáció, vagy generális transzformáció). Ezen irányzat képviselői közé tartozott Hans Kelsen is. A monista felfogás követői közé tartozik ma többek között Magyarország, Franciaország, Olaszország és Németország. Az Alaptörvény kimondja többek között azt, hogy Magyarország biztosítja a nemzetközi és a belső jog összhangját, elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, ugyanakkor a nemzetközi jog egyéb forrásai csak kihirdetés útján válnak a belső jog részévé.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
lelkiismereti szabadság
A lelkiismereti szabadság azt jelenti, hogy az egyénnek jogában áll, hogy olyan nem vallási meggyőződést válasszon, amely identitását a vallási meggyőződéshez hasonló mélységben meghatározza, és ezt a meggyőződést kinyilváníthassa, taníthassa,...Tovább olvasomnemzet
A nemzet kétféleképpen fogható fel: kulturális nemzetként és politikai nemzetként. A politikai nemzet megközelítésű nemzetfelfogás azokat tekinti egy adott nemzet tagjainak, akik az adott állam területén belül élnek, vagyis a...Tovább olvasomközponti közigazgatás
A központi közigazgatás fogalma azokat a közigazgatási szerveket foglalja magába, amelyek országos illetékességgel rendelkeznek, tehát tevékenységüket az ország egész területén jogosultak kifejteni, s az ország teljes területén érvényesülnek döntéseik. Velük...Tovább olvasomjogorvoslathoz való jog
A jogorvoslathoz való jog egy eljárási hog, ami azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jogát vagy jogos érdekét sértő bírósági, hatósági és más közigazgatási döntéssel szemben jogorvoslattal...Tovább olvasomszakszervezeti szervezkedés szabadsága
A szakszervezeti szervezkedés szabadsága alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, továbbá szervezeteiknek jogában áll egymással tárgyalni, kollektív szerződést kötni, érdekeik védelmében együttesen fellépni, beleértve a munka beszüntetéséhez való jogot (sztrájkjog)....Tovább olvasomparlamenti kérdés
A parlamenti kérdések a parlamenti ellenőrzés eszközei, amelyek funkciója az, hogy a parlamenti képviselők (illetve egyik típus esetében a nemzetiségi szószólók is) információhoz jussanak a kormány, illetve a közigazgatás működéséről....Tovább olvasomkollegiális kormányforma
A kollegiális kormányforma a kormányformák egy különleges, és egyben egyedülálló, egyedül Svájcban létező kormányforma, amelyben a szövetségi kormány (Bundesrat, Szövetségi Tanács) tagjait a parlament két kamarája választja, négy évre, emellett...Tovább olvasomnemzetiség
A nemzetiségi törvény alapján nemzetiség minden olyan népcsoport, amely legalább száz éve honos Magyarország területén, a társadalmon belül számszerű kisebbségben van, a társadalom többi részétől olyan ismérvek különböztetik meg, mint...Tovább olvasomnép
A nép az államalakító tényezők egyike, amely a politikai közösséget alkotja, azaz azt a közösséget, amely a közhatalmi szervek létrehozatalában az adott államban részt vesz, tehát választójoggal rendelkezik. Ahhoz, hogy...Tovább olvasomminiszterelnök
Magyarországon a kormányfőt, azaz a kormány élén álló személyt miniszterelnöknek nevezik. A miniszterelnököt az Országgyűlés választja, ám a köztársasági elnök javaslatára. Megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének szavazata szükségeltetik....Tovább olvasomönkormányzás
Az önkormányzást összetett jelenségnek tekinthetjük, amely magában hordoz egyfajta önigazgatást. Önigazgatásról akkor beszélhetünk, ha az, aki igazgat (az igazgatás alanya) és az, akit igazgatnak (az igazgatás tárgya) megegyeznek. A helyi...Tovább olvasompreambulum
A preambulum az egyes jogszabályok, illetve az alkotmányok bevezető, jogi kötőerővel nem bíró, bevezető része, amelynek azonban jelentős szerepet tulajdoníthatunk a jogértelmezés szempontjából. Célja általában egyfajta emelkedett hangnemű bevezetés, és...Tovább olvasomválasztási jogorvoslat
A választási jogorvoslatok a választási eljárás kapcsán elérhető, bizonyos jogsértések orvoslására szolgáló jogorvoslatokat jelentik, melyeknek három típusa a kifogás, a fellebbezés, valamint a bírósági felülvizsgálat. A névjegyzékben szereplő választópolgárok, a...Tovább olvasomállam és egyház viszonya
Egy demokratikus jogállamban alapvető követelménynek tekinthető az állam és egyház elválasztása, ami azt jelenti, hogy az állam és az egyház vezetése személyileg és szervezetileg elkülönül, az állam és az egyház...Tovább olvasomszubszidiaritás
A szubszidiaritás az Európai Unió működésének egyik legfontosabb alapelve, amely azt követeli meg, hogy minden döntést azon a szinten kell meghozni és végrehajtani, amely a lehető legalacsonyabb, és ahol egyben...Tovább olvasomközérdekből nyilvános adat
Minden olyan adat közérdekből nyilvánosnak minősül, amely nem meríti ki a közérdekű adat fogalmi elemeit, ám a törvény közérdekből elrendeli annak megismerhetőségét, hozzáférhetőségét. A közérdekből nyilvános adat fogalma a információs...Tovább olvasomjogállam
A jogállamiság elve jelenti egyrészt a jog állam feletti uralmát, így az állam alkotmánynak és egyéb jogszabályoknak való alávetettségét, másrészt a jogállamiság elemeinek tekinthetünk olyan elveket és követelményeket, mint az...Tovább olvasomjogi aktus
A jogi aktusok Jakab András megfogalmazása szerint olyan cselekedetek, amelyekről egyrészt úgy gondoljuk, hogy amennyiben megtételre kerülnek egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés keletkezik, végrehajtásuk pedig joghatás kiváltására irányul, tehát...Tovább olvasomkormánytípus
A kormánytípus a kormányok aszerinti osztályozását jelenti, hogy a kormányon belül mennyire kiemelkedő a miniszterelnök szerepe, milyen mértékben emelkedik ki minisztertársai közül. A kormánytípusok megkülönböztetése Giovanni Sartori nevéhez fűződik. A...Tovább olvasomjogegységi határozat
A jogegységi határozat olyan, a Kúria által hozott határozat, amely a bíróságokra nézve kötelező, és amelynek elsődleges célja a bírói gyakorlat továbbfejlesztése, illetve az egységes bírói gyakorlat biztosítása. A jogegységi...Tovább olvasom
