pihenőidő
A pihenőidők célja, hogy olyan hosszabb-rövidebb időszakokat biztosítsanak a közszolgálati tisztviselők számára, amelyek alatt kipihenhetik a munkavégzés fáradalmait, visszanyerhetik munkavégzési képességüket és regenerálódhatnak. Ide tartozik a munkaközi szünet, amely lehetőséget ad a legalapvetőbb emberi szükségletek (pl. étkezés, tisztálkodás) kielégítésére. Időtartama alapesetben (legalább hat óra munkavégzéskor) harminc perc, minden további három óra után húsz perc. A napi pihenőidő két munkanap közötti legalább tizenegy óra időtartam. A heti pihenőnap két egymást követő nap, amelyek közül az egyiknek – az általános szabály szerint – vasárnapra kell esni. A munkaszüneti napok elsődlegesen a nemzeti, illetve a kereszténységhez kötődő vallási ünnepek megtartását teszik lehetővé. Ezek: január 1., március 15., húsvét péntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1., december 25-26. Végül a pihenőidőhöz soroljuk a szabadságot .
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasomérdekegyeztetés
A törvény a közszolgálati érdekegyeztetés körében biztosítja a kormánytisztviselők szociális és gazdasági érdekeinek védelmét és szabályozza a szakszervezetek és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszerét. A közszolgálati érdekegyeztetésnek két szintjét különböztetjük meg:...Tovább olvasomtovábbképzés
A továbbképzés a képzésre épülő, a közszolgálati tisztviselő ismereteit megújító, fejlesztő forma, amely alkalmassá teszi a tisztviselőket, hogy hosszú életpálya esetén is alkalmazkodni tudjanak a változó közigazgatási követelményekhez. A továbbképzés...Tovább olvasomteljesítményértékelés
A teljesítményértékelés – eredeti értelmében – azt vizsgálja, hogy a közszolgálati tisztviselő egy adott évben miként tesz eleget a számára megszabott teljesítménykövetelményeknek. Így a minősítés alapjául is szolgál. Hatályos jogszabályaink...Tovább olvasomjoggal való visszaélés
A joggal való visszaélés általános fogalmát a közszolgálati tisztviselőitörvény nem próbálja megfogalmazni. Csupán e törvény alkalmazásának körében állapítja meg, hogy a joggal való visszaélés az a magatartás, amely mások jogos...Tovább olvasomközszolgálati pragmatika
A közszolgálati pragmatika a két világháború közötti időszakban kiteljesedett közszolgálat jellemző kifejezése. Valamely munkát végző réteg – esetünkben a közszolgálati tisztviselők – jogállásának (jogviszonyának) valamennyi elemét koherensen, azaz egységesen, azonos...Tovább olvasomdepolitizált rendszer
A depolitizált rendszer a közigazgatási személyi állomány politikához fűződő viszonyának egyik modellje a mérsékelt semlegesség rendszere és a zsákmányrendszer mellett. Minta országa e modellnek Anglia. A depolitizált rendszerben élesen elválasztják...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hozzátartozók)
A hozzátartozói összeférhetetlenséget másként együttalkalmazási tilalomnak nevezhetjük. A törvény tiltja a hozzátartozók olyan alkalmazását, amelynek következtében közöttük bármely vonatkozásban hierarchikus kapcsolat keletkezne. Nem létesíthető így olyan közszolgálati tisztviselői jogviszony, amelyben...Tovább olvasomátirányítás
Az átirányítás a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája. Erre tekintettel nem is jár együtt a kinevezés módosításával. Lényege, hogy a közszolgálati tisztviselő az eredeti munkaköre mellett vagy helyett más...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasomméltatlanság
A méltatlanság a kötelező felmentési okok egyike. Hivatalára akkor méltatlan a közszolgálati tisztviselő, ha olyan magatartást tanúsít akár a hivatali munkája során, akár a munkahelyén kívül, amely alkalmas arra, hogy...Tovább olvasomegyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét...Tovább olvasomazonnali hatályú megszüntetés
A közszolgálati jogviszony bármelyik fél által, azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntethető a próbaidő alatt. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató a főszabálytól eltérően, mely szerint a felmentést meg kell indokolni,...Tovább olvasomszemélyzeti politika
A közigazgatási személyzeti politika – átfogó értelemben – olyan célok, alapelvek kidolgozása és érvényesítése, amelyek meghatározzák az adott állam közigazgatásában foglalkoztatottak létszámát, valamint a közszolgálati pragmatika valamennyi elemét, így különösen...Tovább olvasomközszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,...Tovább olvasompróbaidő
A próbaidő a közszolgálati tisztviselői jogviszony keletkezését követő három – hat hónapos időtartam, amelynek funkciója annak megállapítása, hogy a szolgálati jogviszony mindkét alanya kívánja-e a hosszútávú együttműködést. Ekkor derülhet ki,...Tovább olvasomközszolgálati karrierrendszer
A karrier rendszer csak a zárt(abb) rendszerű közszolgálati modellekben értelmezhető, itt azonban a rendszer névadójának is tekinthető. A karrier pozitív megközelítésben a tehetség, a szorgalom, a tudás által megalapozott előmenetelt...Tovább olvasomközalkalmazott
A közalkalmazotti réteg tagjai állami vagy önkormányzati költségvetésből gazdálkodó közintézetek alkalmazottai. Lényeges tehát, hogy a munkáltató közintézeti jogállású szerv. A közintézetek közreműködnek a közigazgatási feladatok (közszolgáltatások) nyújtásában, azonban lényegesen különböznek...Tovább olvasomkiküldetés
A kiküldetés, mint a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája abban különbözik a kinevezésben foglaltaktól, hogy a szokásos munkavégzési hely szerinti településen kívül kell munkát végezni (másik településen tárgyalni, esetleg...Tovább olvasompihenőidő
A pihenőidők célja, hogy olyan hosszabb-rövidebb időszakokat biztosítsanak a közszolgálati tisztviselők számára, amelyek alatt kipihenhetik a munkavégzés fáradalmait, visszanyerhetik munkavégzési képességüket és regenerálódhatnak. Ide tartozik a munkaközi szünet, amely lehetőséget...Tovább olvasom
