nemo plus iuris elv
A római jogból ismert és a dologi joghoz köthető alapelv, mely szerint senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel maga is rendelkezik. Főszabály szerint csak tulajdonostól lehet tulajdonjogot szerezni. Ez alól az elv alól azonban a polgári jog ismer kivételt, azaz olyan személy is átruházhat tulajdont, aki maga sem tulajdonosa a dolognak. Ennek azonban feltétele, hogy az átruházó kereskedelmi forgalomban, saját üzleti tevékenységével összefüggésben és visszterhesen értékesítse az adott dolgot.
Tudományterület:
Forrás:
Juhász-Leszkoven-Pusztahelyi Dologi jog, Novotni Kiadó, Miskolc, 2017. [90.o.]
Szerző:
Relációk
támogatott döntéshozatal
A támogatott döntéshozatal jogintézménye arra szolgál, hogy azon személyek esetében, akiknek a belátási képessége kisebb mértékben csökkent, cselekvőképességük korlátozása elkerülhető legyen, viszont döntéseik meghozatalához valamiféle segítséghez jussanak. E tevékenység ellátása...Tovább olvasomkötbér
A kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. A kötbér a szerződés megerősítésére...Tovább olvasomfelügyelőbizottság
A felügyelőbizottság (fb.) a gazdasági társaságok belső ellenőrző szerve, amelynek feladata az ügyvezetés ellenőrzése a gazdasági társaság érdekeinek megóvása érdekében. Fb. létrehozása nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelező, a többi társasági formánál...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasomlakáshasználati szerződés
Mind a házasulók, mind pedig a házastársak a házastársi közös lakás használatát a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetére előzetesen szerződéssel rendezhetik. A szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy...Tovább olvasomius retentionis
A viszonos kötelem lényege, hogy a feleket kölcsönösen terhelő szolgáltatások (szolgáltatás és ellenszolgáltatás) szorosan összefüggnek, így gyakori, hogy a szolgáltatások teljesítésére is a felek egyidejűleg kötelesek. A visszatartási jog ideiglenesen...Tovább olvasomvezető tisztségviselő
A jogi személy irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a tagok vagy az alapítók hatáskörébe, egy vagy több vezető tisztségviselő (vt.) vagy a vt.-kből álló testület jogosult. Az...Tovább olvasomvegyes szerződés
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesítetlen szerződéseket vegyes és de facto innominát (ténylegesen nevsítetlen) megállapodásokra tudjuk tovább...Tovább olvasomtulajdonjog-fenntartás
Az eladó a tulajdonjogát a vételár kiegyenlítéséig fenntarthatja. A tulajdonjog-fenntartásra vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni. Az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog-fenntartást az eladó köteles a tulajdonjog-fenntartás tényének és a vevő személyének a...Tovább olvasomkezességi szerződés
Kezességi szerződéssel a kezes kötelezettséget vállal a jogosulttal szemben, hogyha a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. Kezesség egy vagy több, fennálló vagy jövőbeli, feltétlen vagy feltételes,...Tovább olvasomkésedelem
A késedelem, mint szerződésszegés abban áll, hogy valamely okból a teljesítés ideje eredménytelenül telik el. A teljesítés idejét általában a felek meghatározzák, illetve magából a szolgáltatás rendeltetéséből is következhet teljesítési...Tovább olvasomjogszavatosság
A szerződésszerű teljesítés alapján a szolgáltatott dolognak nemcsak fizikailag kell megfelelnie a jogosult által támasztott igényeknek, hanem szükséges az is, hogy a szolgáltatás tárgyán harmadik személynek ne álljon fenn olyan...Tovább olvasompro viribus felelősség
A Ptk. szerint az örökös a hitelezők felé a hagyatéki tartozások kielégítéséért elsődlegesen a hagyaték tárgyaival és – az azokon az öröklés megnyílta után keletkezett – hasznaival felel (cum viribus...Tovább olvasomalanyi jog – igény
Alanyi jognak nevezzük a közvetlenül a törvényből folyó és más által nem korlátozható jogokat. A polgári jog, mint tipikusan jogosító (attributív) normák foglalata, számtalan alanyi jogot biztosít a személyek számára....Tovább olvasomtipikus szerződés
A magánjogban a kötelmi jogi szerződéseket két nagy csoportra oszthatjuk: a nevesített és a nevesítetlen szerződések kategóriájára. A nevesített szerződések közé az atipikus és a tipikus kontraktusok sorolandóak, míg a...Tovább olvasomkonszenzuál szerződés
A konszenzuál szerződések esetében az akarategység tekintendő kiindulási alapnak, azaz a szerződést a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata létrehozza (a szerződés ebben a vonatkozásban készen van), míg a reálszerződések esetében...Tovább olvasomtartozásátvállalás
Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól követelheti. A...Tovább olvasomsurrogatum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, azaz a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, mintha a káresemény meg sem történt volna. A teljes kártérítésbe beletartozik mind a tényleges kár,...Tovább olvasomáltalános szerződési feltétel
Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak...Tovább olvasomegyesülés
Egyesülés a származtott alapítás egyik esete, két fajtája az összeolvadás és a beolvadás. Egyesülés esetén több jogelőd jogi személyből egy jogutód jön létre. Összeolvadás során az összeolvadó jogi személyek megszűnnek,...Tovább olvasom
