veszélyhelyzet
A veszélyhelyzet a rendkívüli állapot egyik altípusa, amely természeti vagy ipari katasztrófa bekövetkezése esetén kerül kihirdetésre a Kormány által, akár utólagosan, a katasztrófa következményeinek felszámolása érdekében is. Veszélyhelyzetben a döntéshozatal központja a Kormány. Az Alaptörvényben említett, élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás és ipari szerencséttlenség lehet természeti eredetű veszély (pl. árvíz), civilizációs eredetű veszély, ipari szerencsétlenségek elemei (pl radioaktív kiszóródás és sugárterhelés), vagy pedig egyéb eredetű veszély (pl. humán- és állatjárvány). Veszélyhelyzet esetén tehát a Kormány hatáskörei növekednek meg, a Kormány rendeleteivel felfüggesztheti a törvények alkalmazását, a törvényektől eltérhet, sőt, hiányzó szabályokat is helyettesíthet. A veszélyhelyzet megszűnésével a veszélyhelyzeti rendeletek hatályukat vesztik, ám főszabály szerint egyébként is hatályukat vesztik legkésőbb tizenöt nap után. Amennyiben azonban az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, az meghosszabbíthatja a rendelet hatályát.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
igazgságszolgáltatás
Az igazságszolgáltatás a jogviták közhatalmi erővel, előre meghatározott jogszabályok alapján történő eldöntését, ezáltal a jogszabályok érvényesítését célzó állami tevékenységet jelenti. Az igazságszolgáltatást a bíróságok végzik, a bírósági szervezetrendszer képezi az...Tovább olvasomparlamenti ellenőrzés
A parlamenti ellenőrzés a parlamentek egyik klasszikus funkciója, amelynek különböző eszközei alakultak ki, és a törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonyát érinti, ugyanis alatta a kormány parlament általi ellenőrzését értjük. Bár...Tovább olvasomnemzetbiztonsági szolgálatok
A nemzetbiztonsági szolgálatok olyan közhatalmi szervek, amelyek feladatkörébe Magyarország függetlenségének és törvényes rendjének védelme, továbbá nemzetbiztonsági érdekeinek védelme tartoznak. Magyarország nemzetbiztonsági szolgálata négy nemzetbiztonsági szolgálatból áll. Ezek közül három polgári...Tovább olvasomnépszuverenitás
A népszuverenitás elve az az elv, amely szerint a közhatalom forrása a nép, vagyis egy adott ország választópolgárainak összessége. Ebből az elvből következik a demokratikus legitimáció követelménye, miszerint végső soron...Tovább olvasomföderáció
Az összetett államok egyik típusa a föderáció, más néven szövetségi állam, amelyben a szuverenitás a központi hatalom és a tagállamok között megosztásra kerül. A föderációkat legalább kettő hatalmi szint egymás...Tovább olvasomparlamentáris kormányforma
A parlamentáris kormányforma fogalmi eleme, hogy a kormány felelős a parlamentnek, a parlamenti többség bizalmának birtokában lehetséges csupán a végrehajtó hatalom gyakorlása. Parlamentáris kormányforma esetén tehát nem lehetséges, hogy a...Tovább olvasomveszélyhelyzet
A veszélyhelyzet a rendkívüli állapot egyik altípusa, amely természeti vagy ipari katasztrófa bekövetkezése esetén kerül kihirdetésre a Kormány által, akár utólagosan, a katasztrófa következményeinek felszámolása érdekében is. Veszélyhelyzetben a döntéshozatal...Tovább olvasomnép
A nép az államalakító tényezők egyike, amely a politikai közösséget alkotja, azaz azt a közösséget, amely a közhatalmi szervek létrehozatalában az adott államban részt vesz, tehát választójoggal rendelkezik. Ahhoz, hogy...Tovább olvasomönkormányzati hatáskörök
A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei a helyi önkormányzatok által ellátandó és ellátható feladatokat határozzák meg. Két csoportba sorolhatók, méghozzá az államigazgatási és önkormányzati ügyek csoportjába. Az önkormányzati ügyekhez tartozó...Tovább olvasomjogi aktus
A jogi aktusok Jakab András megfogalmazása szerint olyan cselekedetek, amelyekről egyrészt úgy gondoljuk, hogy amennyiben megtételre kerülnek egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés keletkezik, végrehajtásuk pedig joghatás kiváltására irányul, tehát...Tovább olvasomesetjog
Az esetjog bíró alkotta jog. Magyarországon a bírói esetjognak (precedensjognak) annak ellenére szerepe van a jogok érvényesülésében, hogy az új magatartási szabályokat nem állapíthat meg, csupán a jogszabályok keretein belül,...Tovább olvasomművelődéshez való jog
A művelődéshez való jog a gazdasági, szociális és kulturális jogok közé, azon belül pedig a kulturális jogok közé tartozik, és több elemből áll. Az Alaptörvényben nem csupán az került rögzítésre,...Tovább olvasomAlkotmánybíróság
Az Alaptörvény alapján Magyarországon az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve az Alktománybíróság. Az Alkotmánybíróságra vonatkozó legalapvetőbb szabályokat az Alaptörvényben találhatjuk, működéséről sarkalatos törvény szól, s a működése, valamint eljárásrendje részletszabályait maga...Tovább olvasomkollegiális kormányforma
A kollegiális kormányforma a kormányformák egy különleges, és egyben egyedülálló, egyedül Svájcban létező kormányforma, amelyben a szövetségi kormány (Bundesrat, Szövetségi Tanács) tagjait a parlament két kamarája választja, négy évre, emellett...Tovább olvasomhelyi önkormányzat
A helyi önkormányzatok Magyarországon a helyi közügyek intézésére létrehozott közjogi szervek. A helyi önkormányzatoknak két típusa található meg hazánkban, méghozzá a települési és a területi önkormányzatok. Fontos hangsúlyozni, hogy a...Tovább olvasomhatály
A jogszabály hatálya nem jelent mást, mint azt, hogy egy jogszabály adott térben, adott időben, illetve adott személyekre ténylegesen is alkalmazható, illetve alkalmazandó. Egyes esetekben előfordulhat azonban az is, hogy...Tovább olvasomalkotmánybíró
Az Alkotmánybíróság tagjai, az alkotmánybíráskodást ellátó személyek az alkotmánybírák. A magyar Alkotmánybíróságnak 15 tagja van, akiket az Országgyűlés választ, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával, egy a képviselőcsoportok által jelölt bizottság...Tovább olvasomjogforrás
A jogforrás jelenti egyrészt azokat a szerveket, testületeket, amelyek kiadják, megalkotják a jogi rendelkezéseket, akiktől azok erednek (alanyi jogforrás), másrészt jelenti azokat a formákat, amelyekben az alkotott jogi norma megjelenik...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adatnak minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, továbbá a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő adat, amelyik a tevékenységére vonatkozik, vagy pedig közfeladata ellátása során...Tovább olvasomgyülekezési jog
A gyülekezési jog az alapjogok második generációját jelentő politikai jogok közé tartozik, továbbá a kommunikációs jogokhoz sorolhatjuk, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez. Ez a jog...Tovább olvasom
