Magyarország Alaptörvénye
Az Alaptörvény Magyarország 2011. április 25-én, Húsvétkor elfogadott alkotmánya, amely 2012. január 1-jén lépett hatályba. Mint alkotmány, Magyarországon a jog elsődleges forrása, Magyarország jogrendszerének az alapja, a jogrendszer csúcsán elhelyezkedő jogforrás. Ennél fogva, és mivel minden egyéb jogszabály az Alaptörvényből ered, azzal egyetlen jogszabály sem lehet ellentétes. Elfogadásának és módosításának az összes országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata képezi feltételét. Az Alaptörvény és az azt módosító törvények tárgyköre, tartalma és részletessége nem korlátozott. Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja az elfogadott Alaptörvényt és annak módosításait alkotmányossági szempontból, kivéve a közjogi érvénytelenség esetét, azaz ha az Alaptörvény-módosítást a vonatkozó formai és eljárási szabályok megszegésével alkotnák meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
elvi bírósági határozat
Az elvi bírósági határozat a Kúria által kiadott olyan döntés, amely akkor kerül kiadásra, ha a Kúria valamely ítélkező tanácsa olyan határozatot hozott, amely a társadalom széles körét érinti, vagy...Tovább olvasomegyesülési jog
Az egyesülési jog nem jelent mást, mint hogy minden embernek joga van arra, hogy szervezeteket hozzon létre, és hogy szervezetekhez csatlakozzon. Láthatjuk tehát, hogy ez a jog sem állampolgársághoz kötött....Tovább olvasomszociális biztonsághoz való jog
A második generációs szociális jogok közé tartozó szociális biztonsághoz való jog – a korábban hatályos szabályozással szemben – az Alaptörvény szerint nem alapjog, hanem csupán államcél, ami azt jelenti, hogy...Tovább olvasomalapjogkorlátozás
Az alapjog korlátozása azt jelenti, hogy valamely alapjog nem gyakorolható annak teljességében. Az alapjogokat korlátozhatóság szerint három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportot az abszolút érvényű, korlátozhatatlan jogok jelentik, amelyeket semmilyen...Tovább olvasomMagyar Honvédség
A Magyar Honvédség a Magyarországon honvédelmi feladatokat ellátó fegyveres testület. Összetétele békeidőben és minősített időszakban eltérő. Míg békeidőben az önkéntes alapon szolgálatot vállaló hivatásos és szerződéses katonákból, az önkéntes tartalékos...Tovább olvasommonarchia
A monarchia olyan államforma, amelyben a legitimáció főszabály szerint tradícionális, azaz az uralkodó legitimitása a hagyományokon alapul, hatalma a trónöröklési rendből ered, nem pedig a nép általi választásból. Az uralkodó...Tovább olvasomalkotmányozó hatalom
Az alkotmányozó hatalom egy adott országban az alkotmány elfogadására jogosult hatalom, amely lehet a törvényhozó szerv, vagy speciálisan erre a célra létrehozott szerv. Mivel az alkotmány a jogrendszerben kiemelt helyet...Tovább olvasomköztársaság
A köztársaság olyan államforma, amelyben az államfő (köztársasági elnök, elnök) racionális-legális. Az államfő tehát a köztársaságokban választással nyeri el a tisztségét. Ez a választás lehet közvetlen, a nép általi választás...Tovább olvasomjogállam
A jogállamiság elve jelenti egyrészt a jog állam feletti uralmát, így az állam alkotmánynak és egyéb jogszabályoknak való alávetettségét, másrészt a jogállamiság elemeinek tekinthetünk olyan elveket és követelményeket, mint az...Tovább olvasomszakszervezeti szervezkedés szabadsága
A szakszervezeti szervezkedés szabadsága alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, továbbá szervezeteiknek jogában áll egymással tárgyalni, kollektív szerződést kötni, érdekeik védelmében együttesen fellépni, beleértve a munka beszüntetéséhez való jogot (sztrájkjog)....Tovább olvasomállampolgári kötelességek
Az alapvető kötelezettségek csoportján belül megkülönböztethetünk állampolgári kötelességeket, amelyek olyan kötelességek, amelyeket az alkotmányozó nem mindenki, hanem csupán az állampolgárok kötelességeként jelölt meg. Ezen esetekben a “mindenki” fordulat helyett a...Tovább olvasomjogszabály
A jogszabályok a jogalkotó hatáskörrel bíró szervek által alkotott általánosan kötelező magatartási szabályok, amelyek a jogalkotó hatáskörrel felruházott szervek által kifejezetten abból a célból kerülnek megalkotásra, hogy a társadalmi viszonyokat...Tovább olvasomalkotmányjogi panasz
Az alkotmányjogi panasz intézménye az alapjogok védelmét szolgálja, az Alkotmánybíróság alapjogvédő funkciójához kötődik, egyfajta speciális jogorvoslatnak tekinthető, amelynek igénybevételére személyes érintettség esetén van lehetőség, magánérdek védelmében. Alkotmányjogi panasszal meg lehet...Tovább olvasomváratlan (külső) támadás
A váratlan (külső) támadás a különleges jogrend egyik altípusa, amelyet – a többi különleges jogrenddel ellentétben – nem kell kihirdetni, ami magától értetődő. Ilyen esetben a Kormány kötelezettsége megtenni a...Tovább olvasomalapvető jogok országgyűlési biztosa
Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatos, tudomására jutott visszásságok kivizsgálása, és azok orvoslása érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése feladatával rendelkező, az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselő. Az...Tovább olvasomjogbiztonság
A jogbiztonság megköveteli a jog egésze, annak részterülete és az egyes jogszabályok világosságát, egyértelműségét, kiszámíthatóságát és előreláthatóságát azok számára, akiktől a norma hatályba lépését követően a szabály betartását, jogkövető magatartást...Tovább olvasompetíciós jog
A petíciós jog vagy panaszjog azt jelenti, hogy mindenkinek (tehát nem csupán a magyar állampolgároknak) jogában áll egyénileg, vagy pedig másokkal közösen panasszal, vagy pedig javaslattal fordulni bármely közhatalmat gyakorló...Tovább olvasomösszeférhetetlenség
Az összeférhetetlenség a parlamenti jogban nem mást jelent, mint azt, hogy a képviselők meghatározott tevékenységi kört nem gyakorolhatnak,továbbá meghatározott állásokat és tisztségeket nem tölthetnek be egészen addig, amíg képviselői megbízatásuk...Tovább olvasomgazdasági alkotmány
Gazdasági alkotmánynak (Wirtschaftsverfassung) az állam gazdasághoz való viszonyának és a gazdsági szereplők mozgástere alkotmányi szintű meghatározását nevezzük. A gazdasági alkotmány részét olyan, a gazdasághoz kapcsolódó rendelkezések jelentik, mint például a...Tovább olvasomközérdekből nyilvános adat
Minden olyan adat közérdekből nyilvánosnak minősül, amely nem meríti ki a közérdekű adat fogalmi elemeit, ám a törvény közérdekből elrendeli annak megismerhetőségét, hozzáférhetőségét. A közérdekből nyilvános adat fogalma a információs...Tovább olvasom
