érvényesség
Egy jogszabály akkor érvényes, ha egyrészt megalkotása a vonatkozó eljárási szabályok szerint, azokat betartva, az arra jogosult szerv vagy személy által történt, a jogforrási hierarchiának megfelel, abba illeszkedik (az alacsonyabb szinten lévő jogszabályok nem lehetnek ellentétesek a magasabb szinten lévő jogszabályokkal, továbbá szabályszerűen kihirdetésre került. Az érvényesség és a hatályosság egymástól elválnak, így például az 1989-es, novelláris alkotmánymódosítás érvényes, ugyanis a fenti feltételek teljesültek rá vonatkozóan, ugyanakkor már nem hatályos.
Tudományterület:
Forrás:
Cserny Ákos - Téglási András: Magyarország belső jogforrási rendszere. In Cserny Ákos (szerk.): Alkotmányjog. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2013. 76-79., Jakab András: A jogforrási rendszer. In Trócsányi László - Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. Ötödik, átdolgozott kiadás. HVG-Orac, Budapest, 2016. 126-142.
Szerző:
Relációk
parlamenti ellenőrzés
A parlamenti ellenőrzés a parlamentek egyik klasszikus funkciója, amelynek különböző eszközei alakultak ki, és a törvényhozó és végrehajtó hatalom viszonyát érinti, ugyanis alatta a kormány parlament általi ellenőrzését értjük. Bár...Tovább olvasomalkotmányjog
Az alkotmányjog egy, a közjog területéhez tartozó jogág, amely egy adott államban a jogrendszer felépítésére és tartalmára vonatkozó előírásokat, a táradalmi (politikai és gazdasági) berendezkedést, az állam és polgárai viszonyát,...Tovább olvasomdualizmus
A nemzetközi jog és a belső jog viszonya kapcsán két fő elméletcsoport került kialakításra, méghozzá a monista és a dualista elméletek, melyek közül utóbbi szerint a két jogrend (nemzetközi jog...Tovább olvasomemberi méltóság
Az emberi méltóság minden emberi jog anyajoga, minden alapjog érinthetetlen lényege, amelyből a kínzás, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma, a rabszolgaság tilalma, az emberen tájékoztatása és önkéntes hozzájárulása nélküli kísérlet...Tovább olvasompetíciós jog
A petíciós jog vagy panaszjog azt jelenti, hogy mindenkinek (tehát nem csupán a magyar állampolgároknak) jogában áll egyénileg, vagy pedig másokkal közösen panasszal, vagy pedig javaslattal fordulni bármely közhatalmat gyakorló...Tovább olvasomkollégiumi vélemény(jog)
A kollégiumi vélemények a Kúria kollégiumai által kiadott jogforrások, amelyek a jogforrási hierarchián belül a Kúria jogegységi határozatai alatt találhatók, így jogegységi határozattal bármikor hatályon kívül helyezhetők. A kollégiumi vélemények...Tovább olvasomalapjognak nem minősülő alkotmányos jog
Az alapjognak nem minősülő alkotmányos jog olyan, az alkotmányba foglalt jog, amely bár az alkotmányban szövegszerűen szerepel, abból alanyi jogosultság nem következik, az alkotmány szabálya ugyanakkor kötelezettséget ró a törvényhozóra...Tovább olvasomállam és egyház viszonya
Egy demokratikus jogállamban alapvető követelménynek tekinthető az állam és egyház elválasztása, ami azt jelenti, hogy az állam és az egyház vezetése személyileg és szervezetileg elkülönül, az állam és az egyház...Tovább olvasomválasztási bizottság
A választási bizottságok a választópolgárok olyan szervei, amelyek függetlenek, kizárólagosan a törvénynek alárendeltek, és amelyek legfőbb feladatának a választások tisztasága és törvényessége biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, továbbá szükség esetén a...Tovább olvasomközérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog
A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alapján a jog alapján mindenkinek jogában áll megismerni a közérdekű, továbbá a közérdekből nyilvános adatokat. Ez a jog az információs önrendelkezési jogról...Tovább olvasomtiszta alkotmányjogi norma
A tiszta alkotmányjogi szabályok (normák) olyan szabályok, amelyeket csak és kizárólag az alkotmányjog szabályoz, s amely intézményekről így semmilyen más, az alkotmányjogon kívül eső norma nem tartalmaz szabályt. Ilyen intézmény...Tovább olvasompromulgáció
Promulgációról a törvények elfogadása és közzététele kapcsán beszélhetünk, egyik eleme az elfogadott törvényjavaslat köztársasági elnök általi aláírása, a második elemének pedig azt tekinthetjük, amikor a köztársasági elnök elrendeli az elfogadott...Tovább olvasomparlamenti kérdés
A parlamenti kérdések a parlamenti ellenőrzés eszközei, amelyek funkciója az, hogy a parlamenti képviselők (illetve egyik típus esetében a nemzetiségi szószólók is) információhoz jussanak a kormány, illetve a közigazgatás működéséről....Tovább olvasomeurópai polgárság
Az Európai Unió bármely tagállamának állampolgára egyben uniós polgárnak tekinthető, az uniós polgárság azonban nem állampolgárság, és csupán szubszidiárius, azaz kiegészítő jellegű a tagállami állampolgárság mellett, ugyanakkor kapcsolódnak hozzá bizonyos...Tovább olvasomképviseleti demokrácia
Képviseleti demokráciáról akkor beszélhetünk, amikor a nép a közhatalmat nem közvetlenül, hanem választott képviselői, a közvetett vagy képviseleti demokrácia intézményei útján gyakorolja. A népszuverenitás gyakorlása történhet a képviseleti mellett a...Tovább olvasomintern normatív aktus
Az intern normatív aktusok az államszervezeten belülre irányulnak (ilyenek például a közjogi szervezetszabályozó eszközök), míg az extern normatív aktusok olyan normatív, azaz jogi kötőverővel bíró aktusok, amelyek az államszervezeten kívülre...Tovább olvasomhatály
A jogszabály hatálya nem jelent mást, mint azt, hogy egy jogszabály adott térben, adott időben, illetve adott személyekre ténylegesen is alkalmazható, illetve alkalmazandó. Egyes esetekben előfordulhat azonban az is, hogy...Tovább olvasomjogi aktus
A jogi aktusok Jakab András megfogalmazása szerint olyan cselekedetek, amelyekről egyrészt úgy gondoljuk, hogy amennyiben megtételre kerülnek egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés keletkezik, végrehajtásuk pedig joghatás kiváltására irányul, tehát...Tovább olvasomkihirdetés(jog)
A jogszabályok érvényessége azok kihirdetésével veszi kezdetét, a jogszabályok érvényessége szempontjából tehát elengedhetetlen az, hogy a törvényben meghatározott eljárás szerint kihirdetésre kerüljenek. Magyarországon a törvényeket kihirdetését a köztársasági elnök rendeli...Tovább olvasomparlament
Az alkotmányos államokban a parlament a demokrácia intézménye, a nép képviseletének szervezeti formája, a legfőbb népképviseleti és törvényhozó közhatalmi szerv, amelynek több funkciója van. Ilyen funkciók az adómegajánlás, a költségvetési...Tovább olvasom