alkotmányosság
Egy államban akkor érvényesül az alkotmányosság, ha nem csupán formai értelemben beszélhetünk róla (vagyis nem elegendő, hogy egy államnak van alkotmánya, és azt a gyakorlatban is betartják, illetve végrehajtják), hanem bizonyos tartalmi feltételek is érvényesülnek, így, az alkotmány szabályainak, továbbá az egyéb közjogi szabályoknak is meg kell felelniük olyan alapelveknek, mint a népszuverenitás, a népképviselet biztosítása, az államhatalmi ágak megosztása, a jogállamiság és a törvények uralma, a közhatalom törvényhez kötöttsége, a bírói függetlenség, a végrehajtó hatalom törvényhozó hatalom előtti felelőssége, továbbá az emberi jogok biztosítása. Nem elegendő ezen alapelvek deklarálása, hanem a gyakorlati érvényesülésükre is szükség van.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
helyi önkormányzati képviselő
A helyi önkormányzati képviselők a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek az adott településen élő választópolgárok által választott tagjai. Ugyanúgy szabad mandátummal rendelkeznek, mint az országgyűlési képviselők. Tevékenységüket az egész település érdekének képviseletében...Tovább olvasomgyülekezési jog
A gyülekezési jog az alapjogok második generációját jelentő politikai jogok közé tartozik, továbbá a kommunikációs jogokhoz sorolhatjuk, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez. Ez a jog...Tovább olvasomrendkívüli állapot
A rendkívüli állapot a különleges jogrend háborús helyzetet kezelésére hívatott altípusa. Főszabály szerint az Országgyűlés hirdetheti ki rendkívüli állapotot, az összes jelenlévő képviselő kétharmadának szavazatával. Ám ha az Országgyűlés ülésezése...Tovább olvasomjogállam
A jogállamiság elve jelenti egyrészt a jog állam feletti uralmát, így az állam alkotmánynak és egyéb jogszabályoknak való alávetettségét, másrészt a jogállamiság elemeinek tekinthetünk olyan elveket és követelményeket, mint az...Tovább olvasomérvényesség
Egy jogszabály akkor érvényes, ha egyrészt megalkotása a vonatkozó eljárási szabályok szerint, azokat betartva, az arra jogosult szerv vagy személy által történt, a jogforrási hierarchiának megfelel, abba illeszkedik (az alacsonyabb...Tovább olvasomnemzetiségi önkormányzat
A nemzetiségi önkormányzatok olyan települési, helyi vagy országos szinten működő szervezetek, amelyek törvényben meghatározott nemzetiségi közfeladatokat látnak el, testületi formában működnek, és demokratikus választások útján jönnek létre. Céljuk és feladatuk...Tovább olvasomszükségállapot
A szükségállapot a különleges jogrend országon belüli szükséghelyzet – lázongás vagy polgárháború esetére fenntartott altípusa. A szükségállapot (csakúgy mint a rendkívüli állapot) kihirdetéséhez is az összes Országgyűlési képviselő kétharmadának szavazata...Tovább olvasomellenjegyzés (jog)
Az ellenjegyzés azt jelenti, hogy valamely politikai felelősséggel nem rendelkező tisztségviselő (általában a köztársasági elnök) helyett aláírásával egy politikai felelősséggel rendelkező tisztségviselő (általában a kormány valamely tagja) vállalja a felelősséget....Tovább olvasomjogbiztonság
A jogbiztonság megköveteli a jog egésze, annak részterülete és az egyes jogszabályok világosságát, egyértelműségét, kiszámíthatóságát és előreláthatóságát azok számára, akiktől a norma hatályba lépését követően a szabály betartását, jogkövető magatartást...Tovább olvasomlegfőbb ügyész
A legfőbb ügyész olyan közjogi tisztségviselő, aki az ügyészségen belül megkülönböztetett helyzetben van, és az Országgyűlésnek felelősséggel tartozik. Megválasztása a köztársasági elnök javaslata alapján, az Országgyűlés által történik, egészen pontosan...Tovább olvasompromulgáció
Promulgációról a törvények elfogadása és közzététele kapcsán beszélhetünk, egyik eleme az elfogadott törvényjavaslat köztársasági elnök általi aláírása, a második elemének pedig azt tekinthetjük, amikor a köztársasági elnök elrendeli az elfogadott...Tovább olvasomhonosítás
A honosítás az állampolgárság megszerzésének egyik módja, amelynek feltételeiről és módjáról Magyarországon az állampolgárságról szóló törvény rendelkezik. Honosítási eljárás során azok kaphatnak magyar állampolgárságot, akik még soha nem voltak magyar...Tovább olvasomesetjog
Az esetjog bíró alkotta jog. Magyarországon a bírói esetjognak (precedensjognak) annak ellenére szerepe van a jogok érvényesülésében, hogy az új magatartási szabályokat nem állapíthat meg, csupán a jogszabályok keretein belül,...Tovább olvasomminiszter
A kormány tagjai a miniszterelnök mellett a miniszterek, akik felelősek a parlamentnek. Ellenük azonban nincs lehetőség bizalmatlansági indítvány benyújtására. Ugyanakkor ellenőrzésük lehetséges a parlamenti ellenőrzés egyéb eszközei, úgy mint a...Tovább olvasomeurópai polgárság
Az Európai Unió bármely tagállamának állampolgára egyben uniós polgárnak tekinthető, az uniós polgárság azonban nem állampolgárság, és csupán szubszidiárius, azaz kiegészítő jellegű a tagállami állampolgárság mellett, ugyanakkor kapcsolódnak hozzá bizonyos...Tovább olvasomdevolúció
Kaiser Tamás a devolúciót a parlamenti szupremácia révén gyakorolt hatásköröknek területi alapon szerveződő, választott testületekre való átruházásaként határozza meg, melynek típusai az adminisztratív és a törvényhozói devolúció. Nagy Britannia és...Tovább olvasomállamforma
Olyan, az államok osztályozásának alapját képező ismérvek összessége, amelyek a legfőbb államhatalom birtokosa és a hatalom gyakorlásának módja szerinti csoportosítást jelentenek. Az államformát leginkább az alapján csoportosíthatjuk, hogy az adott...Tovább olvasomnemzetiségi szószóló
A nemzetiségi szószólók a parlamenti képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező személyek, akik a tizenhárom elismert magyarországi nemzetiségek közül azokat képviselik, amely nemzetiség országos nemzetiségi önkormányzata által állított nemzetiségi listára leadott szavazatok...Tovább olvasomállamterület
Az államterület az állam fogalmi elemeinek egyike a népesség és a főhatalom (szuverenitás) mellett, az állami területi főhatalmának elsődleges – államhatár álal határolt -tárgya, ahol az állam szuverenitása érvényesül, s...Tovább olvasompihenéshez való jog
A pihenéshez való jog az alapjogok második generációjához, a szociális jogok közé tartozik, és alapjognak nem minősülő alkotmányos jog, amelyből a napi munkaidő és heti pihenőidő, a túlmunka maximuma, valamint...Tovább olvasom