vagyonelkülönítési vagyonjogi rendszer
Ha a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben a házastársi vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy meghatározott vagyonszerzések, vagyontárgyak, terhek és tartozások tekintetében kizárták, a vagyonnak abban a részében, amelyre a kizárás vonatkozik, közöttük a vagyonelkülönítés rendszerét kell alkalmazni. Ha a házasulók vagy a házastársak között szerződés vagy a bíróság határozata alapján vagyonelkülönítés jön létre, a házassági életközösség fennállása alatt a vagyonukat önállóan használják és kezelik, azzal önállóan rendelkeznek, és tartozásukért önállóan felelnek. A házastársak a közös háztartás költségeit, a közös gyermek és az egyik házastárs hozzájárulásával a másik házastárs közös háztartásban nevelt gyermeke megélhetéséhez, felneveléséhez szükséges kiadásokat közösen viselik akkor is, ha vagyonelkülönítésben élnek. Semmis az a kikötés, amely e költségek és kiadások alól bármelyik házastársat teljesen vagy túlnyomó részben mentesíti. A háztartásban és a gyermeknevelésben végzett munka a költségviselésben való részvételnek minősül.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogügylet
A jogviszony alanyainak joghatás kiváltását célzó és arra alkalmas akaratnyilatkozata, amely lehet egyoldalú jognyilatkozat (pl. egy tartozáselismerés, végrendelet), vagy két, illetve több oldalú szerződés (pl. adásvételi szerződés). A jogügylet logikailag...Tovább olvasomüzletrész
Az üzletrész a korlátolt felelősségű társaság tagjának a vagyoni hozzájárulásához, azaz törzsbetétjéhez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége, amely a társaság cégbejegyzésével keletkezik. Főszabály szerint az üzletrész mértéke a tag...Tovább olvasombelátási képesség
A cselekvőképesség alapja a belátási képesség, amely az ember azon képessége, hogy tudata át tudja fogni cselekvésének következményeit, képes előre felmérni magatartásának következményeit és ehhez igazítja magatartását. A cselekvőképes ember...Tovább olvasomtartozás-elismerés
A tartozáselismerés egyoldalú, címzett akaratnyilatkozat, melynek legfontosabb joghatása, hogy megváltoztatja a szóban forgó kötelmi jogviszonyban egyébként irányadó bizonyítási terhet, vagyis a nyilatkozat hatályosulását követően a tartozáselismerőt terheli annak bizonyítása, hogy...Tovább olvasomhaszonélvezet
Haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, hasznosíthatja és hasznait szedheti. A jogosult számára más személy tulajdonában álló dolognak a használatát – hasznai...Tovább olvasomkötelezetti egyetemlegesség
Ha többen tartoznak egy nem osztható szolgáltatással, a teljesítés bármelyik kötelezettől követelhető. Egyetemleges a kötelezettség abban az esetben is, ha többen úgy tartoznak egy osztható szolgáltatással, hogy a jogosult bármelyik...Tovább olvasomszindikátusi szerződés
A szindikátusi szerződés a gazdasági társaságok létesítését és egzisztálását érintő atipikus szerződés. Egy sajátos polgári jogi szerződés, amely szorosan kapcsolódik a társasági joghoz, ezért a szerződés értelmezése és a polgári...Tovább olvasomholtnak nyilvánítás
Az eltűnt személyt a bíróság kérelemre holtnak nyilvánítja, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismert volna. A jogerős holtnak nyilvánító bírósági határozat az érintett...Tovább olvasomképviselet
Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. A polgári jogban képviselet alatt értjük...Tovább olvasomkellékszavatosság
Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. Kellékszavatossági igénye alapján a jogosult választása szerint 1) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha...Tovább olvasomlicenciaszerződés
A licenciaszerződés a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó atipikus szerződés. A licencia és így maga a szerződés is engedélyt jelent, kétoldalú jogügylet keretében valamely iparjogvédelmi alkotásra (például szabadalmaztatott találmány) vonatkozó hasznosítási jog...Tovább olvasomelvárható magatartás
Ha e törvény eltérő követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az elvárhatóság elve tehát nem az adott személytől elvárható...Tovább olvasomálképviselet
Ha törvény eltérően nem rendelkezik, más személy útján is lehet jognyilatkozatot tenni. A képviselő által megtett jognyilatkozat közvetlenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Ha a más személy nevében eljáró személy...Tovább olvasomjegyzett tőke
Az alapítók által a gazdasági társaság létrehozásakor rendelkezésre bocsátott vagyoni hozzájárulások összessége, a társaság induló vagyona. A korlátolt felelősségű társaság jegyzett tőkéje a törzstőke, a részvénytársaság jegyzett tőkéje pedig az...Tovább olvasomius retentionis
A viszonos kötelem lényege, hogy a feleket kölcsönösen terhelő szolgáltatások (szolgáltatás és ellenszolgáltatás) szorosan összefüggnek, így gyakori, hogy a szolgáltatások teljesítésére is a felek egyidejűleg kötelesek. A visszatartási jog ideiglenesen...Tovább olvasomptk-n kívüli lízingszerződés
A szolgáltatási jellegű atipikus szerződések egy típusa, amely esetében szükséges a Ptk-n kívüli jelző használata, ugyanis a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv megalkotásával a lízingszerződés egyes elemeit kodifikálta és beemelte...Tovább olvasomházassági vagyonjogi szerződés
Házassági vagyonjogi szerződésben a házasulók és a házastársak maguk határozhatják meg azt a vagyonjogi rendszert, amelyet a házastársi vagyonközösség helyett a szerződésben meghatározott időponttól életközösségük időtartama alatt a vagyoni viszonyaikra...Tovább olvasomreálszerződés
A konszenzuális szerződések esetében az akarategység tekintendő kiindulási alapnak, azaz a szerződést a felek egybehangzó és kölcsönös jognyilatkozata létrehozza (a szerződés ebben a vonatkozásban készen van), míg a reálszerződések esetében...Tovább olvasomresiduum
A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni, melybe beletartozik mind a tényleges kár, az elmaradt haszon, valamint az indokolt költség. A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó...Tovább olvasombánatpénz
A bánatpénz jogi értelemben facultas alternativa (vagylagos felhatalmazottság), mely lehetővé teszi, hogy az elállásra jogosult fél minden indokolás nélkül megszüntethesse a szerződéses jogviszonyt. A bánatpénz fizetése melletti elállási jog kikötése...Tovább olvasom
