szokásjog
Jakab András a szokásjogot jogként követett értelmezési gyakorlatként határozza meg, amely meghatározza a jogforrások pontos tartalmát. Bár a bírói határozatok elméletileg csak az eljárásban részt vevőkre nézve bírnak kötelező erővel, a gyakorlatban mégis megfigyelhető a bírói szokásjog jelenléte. Attól függően, hogy más állami szervek tevékenysége bírói felülvizsgálatnak alávetett-e, beszélhetünk más állami szervek szokásjogáról. Más állami szervek szokásjogának kialakulására ugyanis akkor van lehetőség, ha az adott szerv tevékenysége bírói felülvizsgálatnak alávetett, másrészt pedig az adott szerv eljárásai nem tartoznak a közigazgatási eljárásról szóló törvény hatálya alá. A törvényrontó szokás (desuetudo), vagyis valamely normatív aktust lerontó, illetve eltörlő szokásjog azonban Magyarországon is létezik, méghozzá abban a formában, hogy előfordul, hogy egy normatív aktus alkalmazása következetesen mellőzésre kerül, annak hatályban léte ellenére.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
Költségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács olyan szerv, amely az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogatja, és a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja, továbbá közreműködik a központi költségvetásről szóló törvény előkészítésében. A legtöbb tekintetben véleményezési jogköre...Tovább olvasomhatásköri bíráskodás
A hatásköri bíráskodás azt jelenti, hogy amennyiben valamely állami szervek között, vagy pedig állami és önkormányzati szervek között (ide nem értve a közigazgatási hatóságokat) hatásköri összeütközés történik, az érintett szerv...Tovább olvasomdualizmus
A nemzetközi jog és a belső jog viszonya kapcsán két fő elméletcsoport került kialakításra, méghozzá a monista és a dualista elméletek, melyek közül utóbbi szerint a két jogrend (nemzetközi jog...Tovább olvasomkormányforma
A kormányforma az államok aszerinti osztályozását jelenti, hogy egy adott államban miként alakul a tényleges hatalommegosztás. A különböző kormányformákat aszerint tudjuk megkülönböztetni, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom között...Tovább olvasomországos lista
Az országos lista Magyarországon egy olyan pártlista vagy nemzetiségi lista, amelyre a választópolgárok az országgyűlési választásokkor leadhatják egyik szavazatukat. Pártlista állítására az a párt jogosult, amelyik legalább kilenc megyében és...Tovább olvasombíróság
A bíróságok az igazságszolgáltatási feladatokat ellátó közjogi szervek, amelyek lehetnek rendes bíróságok, különbíróságok vagy rendkívüli bíróságok. Magyarországon első fokon a járásbíróságok, illetve a kerületi bíróságok járnak el, kivéve ha az...Tovább olvasomalapvető jogok
Az alapvető jogok állam és egyén alapvető viszonyait szabályozó jogok, és az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című második részében találhatjuk az egyes alapjogokra vonatkozó rendelkezéseket. Az alapvető jogok közé tartoznak...Tovább olvasomjogforrási hierarchia
A jogforrási hierarchia azt mutatja meg, hogy az egyes típusú jogforrások milyen alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. A jogforrási hierarchia alacsonyabb szintjén álló jogforrások nem lehetnek ellentétesek a magasabb...Tovább olvasomOrszággyűlés
Magyarország egykamarás parlamentjét Országgyűlésnek hívják. Az Országyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, 199 közvetlenül választott képviselőből áll. Ezen felül legfeljebb 13, a képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező nemzetiségi szószóló is tagja lehet,...Tovább olvasomparlamenti jog
Parlamenti jog alatt mindazokat a jogszabályokat, jogszokásokat, szokásjogokat, alkotmányos közmegegyezések és precedensek együttesét értjük, amelyek a parlament mint törvényhozás feladat- és hatásköreit, megalakulását, megszűnését, szervezetét, működését, fegyelmi rendjét, továbbá az...Tovább olvasomhontalan
Hontalan az a személy, akit egyetlen állam sem ismer el saját joga szerint állampolgárának. A hontalanság többféle módon keletkezhet. Létrejöhet születéssel (a vérségi és területi elv ütközésekor), házassággal, államutódlással, az...Tovább olvasomélethez való jog
Az éltethez való jog azt jelenti, hogy minden embernek joga van az élethez. Az élethez való jog elválaszthatatlan az emberi méltóságtól, abszolút érvényű, korlátozhatatlan jog, még különleges jogrendben is. Az...Tovább olvasomártatlanság vélelme
Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg bűnösnek nem bizonyul. Az ártatlanság vélelme az eljárási jogokhoz, azon belül pedig elsősorban a büntetőeljárás során érvényesülő jogok...Tovább olvasomesetjog
Az esetjog bíró alkotta jog. Magyarországon a bírói esetjognak (precedensjognak) annak ellenére szerepe van a jogok érvényesülésében, hogy az új magatartási szabályokat nem állapíthat meg, csupán a jogszabályok keretein belül,...Tovább olvasomalapvető jogok országgyűlési biztosa
Az alapvető jogok biztosa az alapvető jogokkal kapcsolatos, tudomására jutott visszásságok kivizsgálása, és azok orvoslása érdekében általános vagy egyedi intézkedések kezdeményezése feladatával rendelkező, az Országgyűlés által választott közjogi tisztségviselő. Az...Tovább olvasomjogbiztonság
A jogbiztonság megköveteli a jog egésze, annak részterülete és az egyes jogszabályok világosságát, egyértelműségét, kiszámíthatóságát és előreláthatóságát azok számára, akiktől a norma hatályba lépését követően a szabály betartását, jogkövető magatartást...Tovább olvasomállamterület
Az államterület az állam fogalmi elemeinek egyike a népesség és a főhatalom (szuverenitás) mellett, az állami területi főhatalmának elsődleges – államhatár álal határolt -tárgya, ahol az állam szuverenitása érvényesül, s...Tovább olvasomabszolút monarchia
Az abszolút monarchiák olyan – a történelem korábbi korszakaiban a mainál sokkal elterjedtebb – kormányformával rendelkező monarchiák, amelyekben léteznek ugyan bizonyos népképviseleti szervek, ám az államfő, az uralkodó egyértelműen domináns...Tovább olvasomnemzetbiztonsági szolgálatok
A nemzetbiztonsági szolgálatok olyan közhatalmi szervek, amelyek feladatkörébe Magyarország függetlenségének és törvényes rendjének védelme, továbbá nemzetbiztonsági érdekeinek védelme tartoznak. Magyarország nemzetbiztonsági szolgálata négy nemzetbiztonsági szolgálatból áll. Ezek közül három polgári...Tovább olvasomállam és egyház viszonya
Egy demokratikus jogállamban alapvető követelménynek tekinthető az állam és egyház elválasztása, ami azt jelenti, hogy az állam és az egyház vezetése személyileg és szervezetileg elkülönül, az állam és az egyház...Tovább olvasom
