régió
Legáltalánosabb értelemben a régió egyedi sajátosságokat felmutató, valamilyen közös jellemzőket magában foglaló s ezek alapján földrajzilag körülhatárolható, az államon belül a nemzeti és a helyi szint közötti szubnacionális egység. Egy szűkebb értelmezés szerint viszont alapvető jellemzőjük az intézményesültség is, azaz – az imént említett egyedi sajátosságok alapzatán állva – a régiókat érdemi irányítási hatáskörű és önállóságú regionális intézmények rendszere fogja tartós egységbe. Végül jegyezzük meg, hogy a “régió” kifejezést az uniós (és hazai) fejlesztési diskurzusban nagyon gyakran azonosítják az Európai Unió NUTS 2 szintű régióival, amely az Európai Parlament és Tanács 1059/2003 EK rendelete szerint egy 800 ezer és 3 millió közötti lakossággal bíró, sajátos módon intézményesült területi egység.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
út
A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény út alatt a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy...Tovább olvasomszociális ellátás
A szociális ellátások fogalomkörébe soroljuk a társadalom keretei között megszervezett összes olyan tevékenységet, melynek az a rendeltetése, hogy a társadalom tagjai (vagy azok bizonyos csoportjai) által megtermelt anyagi javak egy...Tovább olvasomközművelődési intézmény
A 1997. évi CXL. törvény szerint tágabb értelemben közművelődési intézmény a művelődési otthon, ház, központ, szabadidő központ, közösségi ház, ifjúsági, illetve gyermekház, faluház, az oktatási és közművelődési, illetőleg egyéb feladatokat...Tovább olvasomkomparatív településfejlettség-vizsgálat
A többnyire a településfejlesztési koncepciót megalapozó komparatív településfejlettség-vizsgálat lényege, hogy a vizsgálandó település mellé hasonló adottságokkal rendelkező településeket választunk, nagyjából 5-20 települést ugyanabból a környezetből, amelyben a vizsgálandó település van....Tovább olvasomtávhőszolgáltatás
Ha a különféle fűtési módokat vizsgáljuk, a fűtés lehet egyedi, mint amikor helyiségenként van elhelyezve egy kályha vagy konvektor. Másképpen: az egyedi fűtéseknél a hőtermelő és a hőleadó egy szerkezeti...Tovább olvasomurbanizáció
Az „urbanizáció” kifejezés a latin „urbs” város tőre épül, magyarra hagyományosan kettős értelemmel, városodásként és városiasodásként fordítjuk. A kettős fordítás közül a városodás jelenti az urbanizáció mennyiségi aspektusát: azt, hogy...Tovább olvasomvíziközmű
Víziközműnek nevezzük azt a közcélú vízilétesítményt, amely (a) település vagy települések közműves ivóvízellátását, ezen belül az ivóvíztermelést, az ehhez kapcsolódó ivóvízbázis-védelmet, az ivóvízkezelést, -tárolást, -szállítást és -elosztást, felhasználási helyekre történő...Tovább olvasommegye
Az Alaptörvényben rögzítettek értelmében Magyarország területe fővárosra, 19 megyére, városokra és községekre tagozódik. Ezek közül a megye mint statisztikai célú területi egység megfelel az EUROSTAT NUTS 3 regionális szintjének. Mint...Tovább olvasomkistérség
A megye és a településszint között elhelyezkedő alsó középszint egyik jellegzetes területszervezési szintje a rendszerváltást követő Magyarországon. Az 1990-es években némi leegyszerűsítéssel két altípusát különböztethettük meg: a központilag definiált és...Tovább olvasomközfoglalkoztatás
Az egységes közfoglalkoztatási rendszer egy sajátos átmenetet képez az aktív és passzív foglalkoztatáspolitikai eszközök, valamint a rászorultsági alapú szociális ellátások között. A közfoglalkoztatási rendszernek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközökhöz hasonló eleme,...Tovább olvasomköztemető
A köztemető a helyi közszolgáltatások szempontjából legnagyobb fontossággal bíró temetőtípus. Maga a temető a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges területet jelenti, amely kegyeleti...Tovább olvasominfrastruktúra
Az infrastruktúra latin eredetű szó, nyersfordításban az „alapszerkezet”, „alapépítmény” szavakkal adhatjuk vissza jelentését. Paul N. Rosenstein-Rodan lengyel származású amerikai közgazdász definíciója szerint feltételek komplexuma, amely a magántőke és a lakosság...Tovább olvasomtelepülési önkormányzati környezetvédelmi alap
A települési önkormányzatok – Budapesten a Fővárosi Önkormányzat is – környezetvédelmi feladataik megoldásának elősegítése érdekében önkormányzati rendelettel települési önkormányzati környezetvédelmi alapot hozhatnak létre. Az alap bevételei között a törvény a...Tovább olvasomszociális szolgáltatások
Míg a pénzbeli és természetbeni ellátások az adott társadalomban elismert, alapvetőnek tekintett szükségletek kielégítését biztosító anyagi javak hiányát kompenzálják, addig a szociális szolgáltatások személyközi viszonyokban realizálódnak: a segítő a jogosult...Tovább olvasomtelepülésszerkezeti terv
A településrendezési eszközök részét képező településszerkezeti terv a településfejlesztési koncepcióban foglalt célok megvalósítását biztosító, a település szerkezetét, a területfelhasználást és a műszaki infrastruktúra-hálózatok elrendezését meghatározó hosszútávú terv. A hosszútávra szóló...Tovább olvasomaudit
Az „audit” szó a latin „auditio”-ból származtatható, amely eredeti jelentésében meghallgatást jelent. Vezetéselméleti/minőségirányítási megközelítésben mindez azt vonja maga után, hogy az auditálási folyamatnak – illetve eredményének, az auditnak – nem...Tovább olvasomegészségügyi alapellátás
Az egészségügyi alapellátás fogalomkörébe tartozik a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló ellátás; az egyén egészségi állapotának figyelemmel kísérése, egészségügyi felvilágosítása, nevelése, egészségfejlesztése, egészségtervezésének támogatása; valamint mindazok a gyógykezelési, gondozási...Tovább olvasombeépítésre szánt terület
Beépítésre szánt területnek nevezzük a település közigazgatási területének a beépített, illetve a további beépítés céljára szolgáló területrészét, amelyen belül az építési övezetekben az építési telkek megengedett beépítettsége legalább 10%. A...Tovább olvasomvidéki terület
A köznyelvben a vidéki terület fogalma a főváros-vidék viszonyrendszer szerint használatos, ez alapján „vidék” akár Miskolc, vagy Győr is. Alapvetően azonban a vidék fogalma alatt mezőgazdasági területre asszociálunk. Az angol...Tovább olvasomzöldterület
A zöldfelületet gyakran keverik össze a zöldterület kifejezéssel. Pedig a két fogalom nem azonosítható egymással: a zöldfelületi rendszer részeként értelmezendő zöldterület nem más, mint állandóan növényzettel fedett közterület. Úgy is...Tovább olvasom
