nukleáris család
Szó szerint családmagot jelent, mely a XX. században a modern társadalmakban a jellemző családforma. Olyan háztartást alkotó családi csoport, amelyben maximum két generáció él együtt: az anya és apa (vagy egyikük), illetve az eltartott gyermekek. Napjainkban a hagyományosnak tekintett nukleáris család társadalmi elterjedtsége (aránya az összes háztartás között) csökken, és az életúton belül lerövidült az az időszak, amíg az egyének ilyen keretek közt élnek, egyben megsokasodtak az együttélési formák.
Tudományterület:
Forrás:
Giddens, Anthony: Szociológia, Budapest, Osiris, 2008, 176. o.
Szerző:
Relációk
perifériális országok
Wallerstein világrendszer elméletében azok az országok, amelyek marginális szerepet játszanak a világgazdaságban, és így gazdasági kapcsolataikban a központi vagy magországoktól függenek. A perifériális országok az alacsony jövedelmű, főleg mezőgazdasági országok,...Tovább olvasomszervezet
A társadalom tagjainak olyan nagyobb, személytelen kapcsolatokra épülő nagyobb csoportja, amelyet konkrét cél megvalósítására hoztak létre, és amelynek tevékenységét pontosan szabályozzák, és amelyen belül meghatározott uralmi viszonyok érvényesülnek. A modern...Tovább olvasomfeminista elméletek
Szemléletmód, amelyben a társadalmi világ elemzésében a társadalmi nem (gender) középponti szerepét kap, és főként a nők sajátos tapasztalatait hangsúlyozza. A feminista politikai gondolkodás két fő kérdés köré összpontosul: először...Tovább olvasomszegregáció
Elsősorban az urbanisztikában értelmezett fogalom: a településeken, elsősorban nagyvárosokon belül elkülönülnek a különböző társadalmi rétegek és etnikai csoportok lakóhelyei. Mivel a szegregáció többnyire azzal jár, hogy a szegényebb és a...Tovább olvasomfelügyeleti társadalom
Olyan társadalom, amelynek tagjait az állami és nem állami szervezetek rendszeresen megfigyelik, tevékenységüket dokumentálják, információkat gyűjtenek az életükről. A munkaszervezetek által végzett felügyeleti tevékenységet a hatékonysággal kapcsolják össze, ám a...Tovább olvasomkortárscsoport
Hasonló életkorú és társadalmi státusú egyénekből álló baráti kör. A kortárskapcsolatok gyakran a gyermek- és serdülőkor után, egészen életünk végéig fontosak maradnak. A hasonló korú emberek informális csoportjai a munkahelyen...Tovább olvasomszociális városrehabilitáció
Szociális városrehabilitációnak nevezik a helyi lakosság helyben maradását lehetővé tevő, az épített környezet felújításán (mind a lakásokra, mind a közterületekre kiterjedő) túl munkalehetőséget is biztosító, a közösségi funkciókat fejlesztő, megújító...Tovább olvasomfeketegazdaság
A társadalom jólétét nem növelő, kifejezetten bűnöző jellegű haszonszerző tevékenységek. Szembeállítható a szürkegazdasággal, mely azokat a gazdasági tevékenységeket jelöli, amelyek nem kifejezetten tiltottak, de a személyi jövedelemadó alól való kibújás...Tovább olvasomházasság
Házasságkötésnek nevezzük azt a cselekményt, amellyel felnőttek házastársi-családi kapcsolatot létesítenek egymás között. Házasságon értik sok esetben nemcsak a kapcsolat létesítését, hanem magát a kapcsolatot, tehát annak egész folyamatát a létesítéstől...Tovább olvasompozitivizmus
Filozófiai irányzat, melynek központi gondolata a filozófia tudományos jellegű, racionális megközelítése. A pozitivizmus feltevése, hogy a tudomány csak megfigyelhető, közvetlen tapasztalással megragadható dolgokkal foglalkozhat. Társadalomtudományi vonatkozásban az a nézet, hogy...Tovább olvasomfogyatékosság egyéni és társadalmi modellje
Elméletek, amelyek a fogyatékos emberek életében jelentkező problémák, hátrányok fő okát keresik. A fogyatékosság egyéni modellje szerint ez az egyéni hiányosságban keresendő: a testi „rendellenesség” bizonyos mértékű „fogyatékosságot” vagy funkcionális...Tovább olvasomcsecsemőhalandósági ráta
A csecsemőhalandóság egy demográfiai mutatószám, egy speciális korspecifikus halandósági ráta: minden, az élveszületést követően, de az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett haláleset beleszámít. A csecsemőhalandósági arányszám az adott évben meghalt...Tovább olvasomkölcsönös gazdasági függőség
A kifejezés arra a tényre utal, hogy a munkamegosztás során az egyének a megélhetéshezszükséges javak tekintetében nagyobbrészt másokra vannak utalva. A hagyományos közösségekben a népesség legnagyobb (mezőgazdasági munkát végző) része...Tovább olvasomháztartás
Az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja. A háztartás tagjai nem szükségképpen egy család tagjai vagy rokonok. Attól függően, hogy...Tovább olvasomrétegződés
A különböző ismérvek – mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján definiát társadalmi kategóriák, helyzetének, életkörülményeinek, életmódjának különbségei, e rétegek hierarchikus sorrendje különböző dimenziókban. A rétegződés vizsgálatában...Tovább olvasometnicitás
Az etnicitás egy adott csoport tagjait más csoportoktól elválasztó kulturális értékek és normák. Az etnikai csoportok egymástól való megkülönböztetésére különféle jellemző vonások szolgálhatnak, de leggyakrabban a csoport nyelvét, történelmét, hagyományait...Tovább olvasomnukleáris család
Szó szerint családmagot jelent, mely a XX. században a modern társadalmakban a jellemző családforma. Olyan háztartást alkotó családi csoport, amelyben maximum két generáció él együtt: az anya és apa (vagy...Tovább olvasomdevianciagerjesztés
Akaratlan következmény, amely akkor alakulhat ki, ha egy ellenőrző szerv valamilyen viselkedést deviánsnak címkéz, továbbá ha a felcímkézett személy beépíti a címkét a saját identitásába így maga a címkézés ugyanannak...Tovább olvasomjóléti függőség
Charles Murray nyomán ismertté vált kifejezés azoknak az embereknek az azonosítására, akik a kormánytól várják el a segélyezést, és inkább segélyekből élnek, mintsem belépnének a munkaerőpiacra. A függőség kultúráját a...Tovább olvasomkapitalizmus
Az a gazdasági, társadalmi rendszer, amelyben a gazdasági életet a piac irányítja, és amelyben a termelőeszközök nagy többsége magántulajdonban van. A gazdasági vállalkozás piaci cserére épülő rendszere. Marx szerint az...Tovább olvasom
