hontalan
Hontalan az a személy, akit egyetlen állam sem ismer el saját joga szerint állampolgárának. A hontalanság többféle módon keletkezhet. Létrejöhet születéssel (a vérségi és területi elv ütközésekor), házassággal, államutódlással, az állampolgárság szerinti ország elhagyása és huzamos ideig történő külföldön tartózkodás esetén, állampolgárságtól való megfosztás, lemondás, illetve egyes államok közigazgatási gyakorlata következtében. A hontalanságot az államok igyekeznek elkerülni, így kisegítő elveket alkalmaznak (pl. a Magyarországon talált gyermeket magyar állampolgárnak vélelmezzük, hontalan szülők Magyarországon született gyermeke magyar állampolgár lesz), továbbá számos nemzetközi szerződés vonatkozik a hontalanság eseteinek csökkentésére.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
félprezidenciális kormányforma
A félprezidenciális kormányforma az elnöki és a parlamentáris rendszer között képez átmenetet, amelyben a végrehajtó hatalom felelősséggel tartozik a törvényhozó hatalomnak, ugyanakkor a végrehajtó hatalom csúcsa független a a törvényhozástól,...Tovább olvasomjogi aktus
A jogi aktusok Jakab András megfogalmazása szerint olyan cselekedetek, amelyekről egyrészt úgy gondoljuk, hogy amennyiben megtételre kerülnek egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés keletkezik, végrehajtásuk pedig joghatás kiváltására irányul, tehát...Tovább olvasomprezidenciális kormányforma
A prezidenciális kormányforma olyan kormányforma, amely esetében a végrehajtó hatalom monolitikus, tehát ugyanazon személy gyakorolja az államfői és kormányfői hatalmat, és amely esetében a végrehajtó hatalom nem megbuktatható a parlament...Tovább olvasomvédelemhez való jog
A védelemhez való jog az egyetlen korlátozható eljárási jog, amely pedig azt jelenti, hogy a büntetőeljárás alá vont személyt az eljárás minden egyes szakaszában megilleti az a jog, hogy védője...Tovább olvasomjogszabály
A jogszabályok a jogalkotó hatáskörrel bíró szervek által alkotott általánosan kötelező magatartási szabályok, amelyek a jogalkotó hatáskörrel felruházott szervek által kifejezetten abból a célból kerülnek megalkotásra, hogy a társadalmi viszonyokat...Tovább olvasombírósági igazgatás
A bírósági igazgatás a bírósági szervezetrendszerrel kapcsolatos igazgatási feladatokat foglalja magába. A bíróságok központi igazgatását Magyarországon az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke látja el, továbbá az ítélőtáblák és törvényszékek elnökei...Tovább olvasomlelkiismereti szabadság
A lelkiismereti szabadság azt jelenti, hogy az egyénnek jogában áll, hogy olyan nem vallási meggyőződést válasszon, amely identitását a vallási meggyőződéshez hasonló mélységben meghatározza, és ezt a meggyőződést kinyilváníthassa, taníthassa,...Tovább olvasomnemzet
A nemzet kétféleképpen fogható fel: kulturális nemzetként és politikai nemzetként. A politikai nemzet megközelítésű nemzetfelfogás azokat tekinti egy adott nemzet tagjainak, akik az adott állam területén belül élnek, vagyis a...Tovább olvasomválasztási iroda
A választási irodák olyan állami szervek, amelyek a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, technikai feltételei megteremtésével, a törvényes feltételek megléte és a szakmai szabályok ellenőrzésével, választási adatkezeléssel, továbbá pártsemleges tájékoztatással foglalkoznak....Tovább olvasomkihirdetés(jog)
A jogszabályok érvényessége azok kihirdetésével veszi kezdetét, a jogszabályok érvényessége szempontjából tehát elengedhetetlen az, hogy a törvényben meghatározott eljárás szerint kihirdetésre kerüljenek. Magyarországon a törvényeket kihirdetését a köztársasági elnök rendeli...Tovább olvasomjogegységi határozat
A jogegységi határozat olyan, a Kúria által hozott határozat, amely a bíróságokra nézve kötelező, és amelynek elsődleges célja a bírói gyakorlat továbbfejlesztése, illetve az egységes bírói gyakorlat biztosítása. A jogegységi...Tovább olvasompreambulum
A preambulum az egyes jogszabályok, illetve az alkotmányok bevezető, jogi kötőerővel nem bíró, bevezető része, amelynek azonban jelentős szerepet tulajdoníthatunk a jogértelmezés szempontjából. Célja általában egyfajta emelkedett hangnemű bevezetés, és...Tovább olvasomönkormányzati hatáskörök
A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei a helyi önkormányzatok által ellátandó és ellátható feladatokat határozzák meg. Két csoportba sorolhatók, méghozzá az államigazgatási és önkormányzati ügyek csoportjába. Az önkormányzati ügyekhez tartozó...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
A honvédelmi kötelezettség a minden magyar állampolgárra vonatkozó alapvető kötelességek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy minden állampolgár köteles a haza védelmére. Minősített időszakokban (rendkívüli állapot – hadiállapot és megelőző...Tovább olvasomválasztókerület
A választókerületek a képviseleti szervek létrehozatalához szükséges területi beosztások egyik egységét képezik, a szavazókörök mellett. Az adott területen lakóhellyel rendelkező választópolgárok választókerületenként kerülnek nyilvántartásba vételre (a választói névjegyzékbe). A választókerületeken...Tovább olvasomOrszággyűlés
Magyarország egykamarás parlamentjét Országgyűlésnek hívják. Az Országyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, 199 közvetlenül választott képviselőből áll. Ezen felül legfeljebb 13, a képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező nemzetiségi szószóló is tagja lehet,...Tovább olvasompárt
A politikai pártok olyan csoportok, amelyeket azonos nézeteket valló egyének hoznak létre abból a célból, hogy közös politikai elképzeléseiket érvényesítsék. A politikai pártok rendszerint rendelkeznek egy saját szervezeti struktúrával és...Tovább olvasomszociális biztonsághoz való jog
A második generációs szociális jogok közé tartozó szociális biztonsághoz való jog – a korábban hatályos szabályozással szemben – az Alaptörvény szerint nem alapjog, hanem csupán államcél, ami azt jelenti, hogy...Tovább olvasomalkotmányos monarchia
Az alkotmányos monarchia egy olyan kormányformával rendelkező monarchia, amelyet az különbözet meg az abszolút monarchiától, hogy az alkotmány az államfőt, az uralkodót is köti, hatalma nem korlátlan. Az alkotmányos monarciákban...Tovább olvasomállampolgárság
Az állampolgárság olyan, egy állam és egy személy közötti, valódi és tényleges jogi kapcsolat, amely a személy etnikai eredetét nem jelzi. Az állam és állampolgára közötti kapcsolatnak tehát valódinak, továbbá...Tovább olvasom
