kormánytípus
A kormánytípus a kormányok aszerinti osztályozását jelenti, hogy a kormányon belül mennyire kiemelkedő a miniszterelnök szerepe, milyen mértékben emelkedik ki minisztertársai közül. A kormánytípusok megkülönböztetése Giovanni Sartori nevéhez fűződik. A kormányforma és kormánytípus elválnak egymástól. Három fő kormánytípust jelölhetünk meg. Az első a perszonalizált miniszterelnöki kormány (pl. Egyesült Királyság), ahol a miniszterelnök első az egyenlőtlenek fölött, a kormányfő pozíciója ennél a kormánytípusnál a legerősebb. A következő a kancellári kormánytípus (pl. Németország). Ennél a miniszterelnök (a kancellár) első az egyenlőtlenek között, kiemelkedik kormámyból azáltal, hogy meghatározza a kormány politikájának irányát, kiválasztja a minisztereket, s az államfő csupán szimbolikus kinevezési jogkörrel rendelkezik, a minisztereknek rendelkezniük kell a kormányfő bizalmával, s ha a miniszterelnöktől megvonja a bizalmat a parlament, az egész kormány bukik, s a miniszterelnök személyét jellemzően a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményével erősítik meg. A harmadik kormánytípus a minisztertanácsi vagy konszociális kormánytípus (pl. Svájc), ahol a miniszterelnök első az egyenlők között, egyenlő a miniszterekkel, és inkább adminisztratív szereppel rendelkezik.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
szakszervezeti szervezkedés szabadsága
A szakszervezeti szervezkedés szabadsága alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, továbbá szervezeteiknek jogában áll egymással tárgyalni, kollektív szerződést kötni, érdekeik védelmében együttesen fellépni, beleértve a munka beszüntetéséhez való jogot (sztrájkjog)....Tovább olvasominformációs önrendelkezési jog
Információs önrendelkezési jog alatt azt értjük, hogy az egyénnek joga van arra, hogy személyes adatainak kiszolgáltatásáról és felhasználásáról saját maga döntsön. Először 1983-ban jelent meg, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság népszámlálási...Tovább olvasomköztársasági elnök
A köztársasági elnök az államfők egyik típusa, amelynek legitimációja racionális-legális. Magyarországon is a köztársasági elnök tekinthető az államfőnek. Magyarországon a köztársasági elnök közvetetten, az Országgyűlés által kerül megválasztásra, ám egyes...Tovább olvasommonizmus (alkotmányjog)
A nemzetközi jog és a belső jog viszonya kapcsán két fő elméletcsoport került kialakításra, méghozzá a monista és a dualista elméletek, melyek közül a monista elméletek szerint a két jogrend...Tovább olvasomállampolgári kötelességek
Az alapvető kötelezettségek csoportján belül megkülönböztethetünk állampolgári kötelességeket, amelyek olyan kötelességek, amelyeket az alkotmányozó nem mindenki, hanem csupán az állampolgárok kötelességeként jelölt meg. Ezen esetekben a “mindenki” fordulat helyett a...Tovább olvasomvallásszabadság
A vallásszabadság olyan alapjog, amelynek egyéni és közösségi oldala is létezik, s egyéni oldala azt jelenti, hogy minden ember (nem csupán a magyar állampolgárok) jogosult meggyőződését szabadon megválasztani (pozitív vallásszabadság),...Tovább olvasomföderáció
Az összetett államok egyik típusa a föderáció, más néven szövetségi állam, amelyben a szuverenitás a központi hatalom és a tagállamok között megosztásra kerül. A föderációkat legalább kettő hatalmi szint egymás...Tovább olvasomművelődéshez való jog
A művelődéshez való jog a gazdasági, szociális és kulturális jogok közé, azon belül pedig a kulturális jogok közé tartozik, és több elemből áll. Az Alaptörvényben nem csupán az került rögzítésre,...Tovább olvasomKúria
A Kúria Magyarországon a bírói szervezetrendszer élén álló, tehát a legfelső bírói szerv. Nem csupán ítélkező szerv, hanem a bíróságok jogalkalmazása egységességének biztosítója is. A törvényszék, illetve ítélőtábla döntéseivel szembeni...Tovább olvasomdemokratikus legitimáció
A demokratikus legitimáció követelménye a népszuverenitás elvéből következik, és azt jelenti, hogy – közvetve vagy közvetetten – végső soron minden közhatalmi aktust vissza kell tudni vezetni a választópolgárok felhatalmazására. Ez...Tovább olvasommenekült
Menekült az, akit faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, vagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől megalapozottan fél, s e megalapozott félelem miatt tartózkodik az állampolgársága szerinti országon...Tovább olvasomnépszavazás
A népszavazás (referendum) a közvetlen demokrácia törvényhozásban, jogalkotásban, valamint az irányadó központi és helyi döntések meghozatala során törénő érvényesülésének egyik technikája. A népszavazás lehet véleménnyilvánító (konzultatív), amikor a népszavazás eredménye...Tovább olvasombírósági igazgatás
A bírósági igazgatás a bírósági szervezetrendszerrel kapcsolatos igazgatási feladatokat foglalja magába. A bíróságok központi igazgatását Magyarországon az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke látja el, továbbá az ítélőtáblák és törvényszékek elnökei...Tovább olvasomalkotmányozó hatalom
Az alkotmányozó hatalom egy adott országban az alkotmány elfogadására jogosult hatalom, amely lehet a törvényhozó szerv, vagy speciálisan erre a célra létrehozott szerv. Mivel az alkotmány a jogrendszerben kiemelt helyet...Tovább olvasomtörténeti alkotmány
A történeti alkotmányok olyan alkotmányok, amelyek egy adott ország történelme során, organikus módon jönnek létre és alakulnak át, és különböző, alkotmányos jelentőségű írott jogszabályokat és szokásjogi szabályokat foglalnak magukban. Magyarország...Tovább olvasomnemzetiség
A nemzetiségi törvény alapján nemzetiség minden olyan népcsoport, amely legalább száz éve honos Magyarország területén, a társadalmon belül számszerű kisebbségben van, a társadalom többi részétől olyan ismérvek különböztetik meg, mint...Tovább olvasomterrorveszélyhelyzet
A terrorveszélyhelyzet a rendkívüli állapot legfiatalabb altípusa, amelyet terrortámadás valós és közvetlen veszélye, vagy pedig terrortámadás esetén lehet kihirdetni. Az Országgyűlés hirdetheti ki, a Kormány kezdeményezésére, a jelenlévő országgyűlési képviselők...Tovább olvasomOrszággyűlés
Magyarország egykamarás parlamentjét Országgyűlésnek hívják. Az Országyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, 199 közvetlenül választott képviselőből áll. Ezen felül legfeljebb 13, a képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező nemzetiségi szószóló is tagja lehet,...Tovább olvasomjogi aktus
A jogi aktusok Jakab András megfogalmazása szerint olyan cselekedetek, amelyekről egyrészt úgy gondoljuk, hogy amennyiben megtételre kerülnek egy normatív vagy egyedi jogi rendelkezés keletkezik, végrehajtásuk pedig joghatás kiváltására irányul, tehát...Tovább olvasomstátustörvény
A státustörvény elnevezést a magyar jogban az Ausztrián kívüli szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényre szokás használni, habár nem tekinthető a szó szoros értelemben vett státustörvénynek, hiszen nem határozza meg...Tovább olvasom
