közszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter, a többi közigazgatási szervnél (pl. az önkormányzatoknál) a miniszter koordinálásával a megyei, fővárosi kormányhivatal folytatja le. A vizsgálatok tartalmát, valamint a vizsgálat alá vonandó szerveket évente a Kormány határozza meg a miniszter javaslatára. A vizsgálat során a miniszter és a kormányhivatal a munkáltatói intézkedéseket tartalmazó iratokba betekinthet, jogszabálysértés vagy célszerűtlen intézkedés esetén intézkedést kezdeményezhet a szerv vezetőjénél vagy vita esetén annak felettesénél, s végül fegyelmi vagy kártérítési eljárást kezdeményezhet. A megkeresett vezető köteles a kezdeményezést megvizsgálni és a tett intézkedésekről vagy azok mellőzésének okáról a kezdeményezőt tájékoztatni. A Kormány minden évben jelentést kap a vizsgálatok eredményéről.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közszolgálati tisztviselő kártérítési felelőssége
A közszolgálati tisztviselő, ha nem úgy jár el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettsége megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. E fogalom tartami eleme a...Tovább olvasomközszolgálati jog
A közszolgálati jog a jogrendszer azon elkülönült ága, amely a közszolgálati jogviszonyokat, a közszolgálati alkalmazottak jogállását, vagy másképpen: a közszolgálati pragmatikát kógens (azaz eltérést nem engedő) jogi normák alkalmazásával szabályozza....Tovább olvasomközszolgálati jogviszony
A közszolgálati jogviszony (vagy szűkebb értelemben a közszolgálati tisztviselői jogviszony) a közszolgálati tisztviselői törvény és más jogszabályok által szabályozott társadalmi viszony. A törvény szerint a közszolgálati tisztviselői jogviszony az állam,...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (általános)
Az összeférhetetlenség (s különösen annak terjedelme és szigorúsága) a közszolgálat egyik jellemző intézménye. Jelentése: arra tekintettel, hogy valaki közszolgálati tisztviselő, olykor jelentős korlátozásokat kell elfogadjon. Így bizonyos tisztségeket nem vállalhat,...Tovább olvasomközszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,...Tovább olvasomcafetéria
A cafetéria magyarul béren kívüli juttatást jelent. Fő funkciója, hogy igénybevételével a közszolgálati alkalmazott (s természetesen a többi munkavállaló is) támogatást kapjon a pihenéséhez, rekreációjához. Korábban a közszolgálati tisztviselők meglehetősen...Tovább olvasomkiválasztási eljárás
A kiválasztási eljárás egy olyan eszköz, módszer, amelynek segítségével a közigazgatási szervek a lehető legjobb munkatársat próbálják kiválasztani a jelöltek közül egy közszolgálati állás betöltésekor. Sok fajtája ismeretes, gyakorta alkalmazzák...Tovább olvasomjogutód nélküli megszűnés
A közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnik a tisztviselőt alkalmazó szerv jogutód nélküli megszűnésével. A jogutód nélküli megszűnés azt jelenti, hogy nincs olyan közigazgatási szerv, amely a megszűnt szerv feladainak egészét vagy...Tovább olvasomjogviszonyváltás
A jogviszonyváltás – jogszabályi rendelkezés folytán bekövetkező – olyan változás, amelyben a munkáltató személye úgy változik meg, hogy a munkáltató egésze vagy egy része a közszolgálati tisztviselői törvény hatálya alól...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a megállapodások (jognyilatkozatok) érvénytelenségének egyik esete. Úgynevezett feltételes érvénytelenségről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az érvénytelenség megállapításához és kimondásához valamilyen eljárásra, végső soron bíróság előttire van szükség. Megtámadható...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasomfelek közös megegyezése szolgálati viszony megszüntetésekor
A közszolgálati jogviszonyt a munkáltatói jogkör gyakorlója és a közszolgálati tisztviselő bármikor megszüntetheti közös megegyezéssel. A törvény a közös megegyezésről többet nem mond, így azt bármelyik fél kezdeményezheti és tartalmát...Tovább olvasomfelmentési idő
A közszolgálati tisztviselőt felmentése esetén felmentési idő illeti meg. A felmentési idő, amely a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik, két hónap. E jogintézménynek az a funkciója, hogy a felmentett közszolgálati...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hatalommegosztás)
Az összeférhetetlenségi szabályok e típusa a hatalmi ágak megosztásának elvét juttatja érvényre. A rendelkezések célja a hatalomkoncentráció elkerülése, a hatalommal való visszaélés megakadályozása és a közigazgatás jogszerű működésének a biztosítása....Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasomilletménykiegészítés
Az illetménykiegészítés funkciója annak biztosítása, hogy az egyes közigazgatási szerveknél foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők eltérő nagyságú illetményben részesülhessenek, a hierarchikus rendben magasabb szintű közigazgatási szerveknél magasabbak legyenek az illetmények. Erre tekintettel...Tovább olvasomközszolgálati pragmatika
A közszolgálati pragmatika a két világháború közötti időszakban kiteljesedett közszolgálat jellemző kifejezése. Valamely munkát végző réteg – esetünkben a közszolgálati tisztviselők – jogállásának (jogviszonyának) valamennyi elemét koherensen, azaz egységesen, azonos...Tovább olvasomminősítés
A minősítés fő funkciója az előmenetel kérdésében való döntés megalapozása. Célja, hogy értékelje a közszolgálati tisztviselők szakmai teljesítményét, a teljesítményüket befolyásoló ismereteket, képességeket, személyiségjyegyeket (kompetenciákat), s ezáltal elősegítse a tisztviselők...Tovább olvasomfelmentési védelem
A közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a közszolgálati tisztviselőt. A jogalkotó ezért a rendkívüli élethelyzetben lévő közszolgálati tisztviselők esetében felmentési védelmet nyújt. Ennek két esetcsoportja van....Tovább olvasom
