latens funkció
A funkcionalista személélet szerint valamely társadalmi jelenségnek ki nem mondott, rejtett funkciója, amelyet a társadalomtudományi kutatás tud feltárni. Egy társadalmi cselekvés funkcionális következménye, amely a cselekvés teréül szolgáló társadalmi rendszer tagjainak nem állt szándékában és nem is tudnak róla. Látens funkció lehet egy gépkocsi vásárlása esetén hogy láthatóvá tegye a vásárló, a tulajdonos társadalmi státusát. A funkcionalizmus szerint minden társadalmi jelenségnél vizsgálni kell a manifeszt- és a látens funkciókat és a diszfunkciókat.
Tudományterület:
Forrás:
Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 76. o.
Szerző:
Relációk
jólét
Az 1960-as évektől kezdték keresni az egyes államok fejletségének mérésének, olyan lehetőségét, mely túlmutat az egy főre jutó GDP-n, és olyan más mutatókat is figyelembe vesz, mint a születéskor várható...Tovább olvasomrituálé
Formalizált csoport vagy közösség tagjai körében rendszeresen előforduló viselkedésmódok. A rituálékat elsősorban vallással kapcsolatos tevékenységek részeként gyakorolják, de a rituális cselekvések köre ennél jóval szélesebb. A csoportok többségénél megfigyelhető valamilyen,...Tovább olvasomrejtett tanterv
Az iskolában elsajátított olyan viselkedésmódok és attitűdök, amelyek nem szerepelnek a formális tantervben. Bár a rejntett tanterv ismeretanyaga nem képezi részét a hivatalos tantárgyi követelményeknek, azt az oktatási intézmények számonkérhetik...Tovább olvasomháztartás
Az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó (étkező, tartós javakat közösen használó) emberek csoportja. A háztartás tagjai nem szükségképpen egy család tagjai vagy rokonok. Attól függően, hogy...Tovább olvasomtársadalom
Általánosságban az élőlények szervezett közössége. A társadalom az egyik legfontosabb fogalom a szociológiában. A társadalom strukturált társas kapcsolatok rendszere, amelyek a közös kultúra révén összeköti a benne élőket. A társadalom...Tovább olvasomkasztrendszer
Rétegződési forma, amelyben az egyén társadalmi helyét a születés egyszer s mindenkorra kijelöli. A kasztrendszerben a különböző társadalmi szintek el vannak zárva egymástól, így mindenkinek a születése szerinti kasztban kell...Tovább olvasomszubkultúra
Egy nagyobb társadalmon belül élő kisebb társadalmi csoport sajátos kultúrája, mely értékeiben, normáiban jelentősen eltér a többség kultúrájától. A társadalmakon belül többé-kevésbé különálló szubkultúrák élnek párhuzamosan. A legegyszerűbb szubkultúrák a...Tovább olvasomjóléti állam
Azoknak a jóléti programoknak a komplex rendszere, amelyeken keresztül az állam a polgárainak jólétéről gondoskodik. A jóléti államok a második világháború után fejlődtek ki Nyugat-Európában. Esping-Andersen az államok jóléti szerepvállalásának...Tovább olvasomhatalom
Egyéneknek vagy egy csoport tagjainak az a képessége, hogy bizonyos célokat elérjenek vagy érdekeiket érvényesítsék. Az a viszony, amelyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalminak alávetett...Tovább olvasomnemzetállamok
Az államnak a modern világra jellemző egyik típusa, amelyben egy kormányzat egy meghatározott területen belül szuverenitással bír, és a néptömegek állampolgárok, akik egy egységes nemzet tagjainak vallják magukat. A nemzetállam...Tovább olvasomendogám házasság
Endogámiának nevezik a csoporton (törzsön, klánon, falun) belüli házasságkötést, exogámiának a csoporton kívülivel kötött házasságot. Az endogámiára és exogámiára vonatkozóan kevésbé szigorú szabályok érvényesültek az emberi társadalmakban, de némelykor határozottan...Tovább olvasomneolokális lakóhelyválasztás
Neolokális lakóhelyválasztásról akkor besélhetünk amikor új háztartás kialakítására kerül sor, például a gyermek gazdaságilag aktívvá, keresővé válik, és családjától külön, saját lakóhelyre költözik, vagy a házaspár mindkettőjük családjától külön, saját...Tovább olvasomrokonság
Egyének között vérségi kötelék, házasság vagy örökbefogadás révén kialakuló kapcsolat. A házasság vagy a család meghatározása alapján feltételez rokoni kapcsolatokat, de a rokoni kapcsolatok köre jóval szélesebb ezeknél az intézményeknél....Tovább olvasoméletmód
A mindennapi tevékenységek rendszere, vagyis hogy a társadalom tagjai mindennapi életük során milyen tevékenységeket végeznek. E tevékenységekre átlagosan mennyi időt fordítanak, hol végzik ezeket a tevékenységeket (otthon, munkahelyen stb.), kik...Tovább olvasoméletciklus
Az egyéni életében az alébbi életciklusokatlehet megkülönböztetni, mint 1, a csecsemőkort (0-1 éves), 2. gyermekkort (1-12 éves). 3, serdülőkort (12-16 éves), 4. ifjúságot (16 éves kortól a kereső munkavállalásig és...Tovább olvasombűnbakképzés
Egy személy vagy csoport hibáztatása olyan kedvezőtlen események miatt, amelyekről az adott személy vagy csoport nem tehet. A bűnbakképzés a pszichológiai háttere a sztereotípiáknál felbukkanó eltolás mechanizmusa, mikor ellenségesség vagy...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasomtársadalmi rétegződés
A társadalom csoportjai között fennálló, a különböző ismérvek – mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján definiált társadalmi kategóriák, helyzetének, életkörülményeinek, életmódjának strukturált különbségei. Ezek a strukturált...Tovább olvasomszekta
A szekta kis létszámú vallási csoport, melynek jellemzője, hogy szakít az ortodoxiával a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza....Tovább olvasomcivil társadalom
A társadalomnak azok az autonóm szervezetet – az egyesületek, körök, egyházak stb. -. amelyek nem függenek az államtól. Egyes szerzők beleértik az állampolgároknak azt a magatartását, hogy részt vesznek a...Tovább olvasom