összeférhetetlenség (politikai)
A politikai összeférhetetlenség a közszolgálati tisztviselők politikai életben való részvételét, valamint pártpolitikai tevékenységét korlátozza. A közszolgálati tisztviselő pártnak tagja ugyan lehet, de pártban tisztséget nem viselhet, továbbá párt nevében vagy érdekében közszereplést nem vállalhat. Ez utóbbi tilalom nem vonatkozik arra az időszakra, amikor a közszolgálati tisztviselő az országgyűlési, az európai parlamenti, illetve a helyi önkormányzati választásokon jelöltként vesz részt. E kivétel lerontja az adott tisztviselő (s rajta keresztül esetleg az egész közigazgatási szerv) pártpolitika-semlegességébe vetett bizalmat.
Tudományterület:
Forrás:
György-Hazafi (szerk.): Közszolgálati jog, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2015. 94. o.
Szerző:
Relációk
közszolgálati karrierrendszer
A karrier rendszer csak a zárt(abb) rendszerű közszolgálati modellekben értelmezhető, itt azonban a rendszer névadójának is tekinthető. A karrier pozitív megközelítésben a tehetség, a szorgalom, a tudás által megalapozott előmenetelt...Tovább olvasompróbaidő
A próbaidő a közszolgálati tisztviselői jogviszony keletkezését követő három – hat hónapos időtartam, amelynek funkciója annak megállapítása, hogy a szolgálati jogviszony mindkét alanya kívánja-e a hosszútávú együttműködést. Ekkor derülhet ki,...Tovább olvasomelőmenetel
Az előmenetel a zárt(abb) közszolgálati modell központi eleme, ha úgy tetszik névadója (karrier-rendszer). A közszolgálati pragmatika számtalan eleme kapcsolódik hozzá, így az illetmény, a teljeítményértékelés és minősítés, a képzés-továbbképzés, vagy...Tovább olvasomérdekegyeztetés
A törvény a közszolgálati érdekegyeztetés körében biztosítja a kormánytisztviselők szociális és gazdasági érdekeinek védelmét és szabályozza a szakszervezetek és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszerét. A közszolgálati érdekegyeztetésnek két szintjét különböztetjük meg:...Tovább olvasomképesítési előírás
A képesítési előírások a jogviszony keletkezésének (a kinevezésnek) a speciális alkalmazási feltételei közé tartoznak. Szűkebb értelemben az egyes közigazgatási feladatkörök ellátásához szükséges iskolai végzettséget és szakképzettséget jelentik. Tágabb értelemben azonban...Tovább olvasomideiglenes foglalkoztatás
A kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás lényege, hogy a tisztviselő eredeti kinevezését nem módosítják, ennek ellenére a munkaköri leírásában rögzített szokásos munkájához képest más feladatokat (is) el kell látnia, s esetenként...Tovább olvasomtovábbképzés
A továbbképzés a képzésre épülő, a közszolgálati tisztviselő ismereteit megújító, fejlesztő forma, amely alkalmassá teszi a tisztviselőket, hogy hosszú életpálya esetén is alkalmazkodni tudjanak a változó közigazgatási követelményekhez. A továbbképzés...Tovább olvasomigazgatási szünet
Az igazgatási szünet hasonló a bíróságoknál alkalmazott törvénykezési szünethez. Lényege, hogy a nyári szabadságolások és az év végi ünnepek idején csak a legszükségesebb létszámmal lássák el a közigazgatási szervek a...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (gazdasági)
A köz szolgálatának elsődlegessége megköveteli a közszolgálati tisztviselőtől, hogy teljes munkaerejét ennek szentelje. Erre tekintettel a törvény erőteljesen korlátozza a tisztviselő egyéb gazdasági tevékenységét. A gazdasági összeférhetetlenségnek két fő ága...Tovább olvasomilletménykiegészítés
Az illetménykiegészítés funkciója annak biztosítása, hogy az egyes közigazgatási szerveknél foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők eltérő nagyságú illetményben részesülhessenek, a hierarchikus rendben magasabb szintű közigazgatási szerveknél magasabbak legyenek az illetmények. Erre tekintettel...Tovább olvasomteljesítményértékelés
A teljesítményértékelés – eredeti értelmében – azt vizsgálja, hogy a közszolgálati tisztviselő egy adott évben miként tesz eleget a számára megszabott teljesítménykövetelményeknek. Így a minősítés alapjául is szolgál. Hatályos jogszabályaink...Tovább olvasommérsékelt semlegességi rendszer
A mérsékelt semlegesség elve a politika és a közszolgálat közötti viszony egyik modellje. Franciaországban alakult ki, s lényege, hogy a közszolgálati tisztviselők és a politika viszonyát eltérően kell szabályozni a...Tovább olvasomegészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv...Tovább olvasomjogvita
A jogvita során a közszolgálati jogviszony alanyai érvényesítik egymással szemben a jogviszonyból fakadó igényeiket, jogaikat. A vita feloldásának fórumrendszere attól függ, hogy ki akarja az igényét érvényesíteni. A kormánytisztviselők esetében...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomvégkielégítés
A végkielégítés a közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnésének egyes eseteiben jár, s funkciója a munka (s így az illetmény) elvesztésével járó anyagi hátrányok kompenzációja. Végkielégítés jár: felmentéskor, a közigazgatási szerv jogutód...Tovább olvasomfelmentési védelem
A közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a közszolgálati tisztviselőt. A jogalkotó ezért a rendkívüli élethelyzetben lévő közszolgálati tisztviselők esetében felmentési védelmet nyújt. Ennek két esetcsoportja van....Tovább olvasomtartós külszolgálat
Tartós külszolgálatnak nevezzük azt a foglalkoztatási jogviszonyt, amelyre Magyarország valamely külképviseletén kerül sor. A tartós külszolgálat legalább három hónap, legfeljebb pedig öt év időtartamú. A kihelyezés feltétele, hogy a tisztviselőnek...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasomközszolgálati jogviszony
A közszolgálati jogviszony (vagy szűkebb értelemben a közszolgálati tisztviselői jogviszony) a közszolgálati tisztviselői törvény és más jogszabályok által szabályozott társadalmi viszony. A törvény szerint a közszolgálati tisztviselői jogviszony az állam,...Tovább olvasom
