vállalkozási szerződés
Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű) megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles. Ebből adódik, hogy a vállalkozási szerződés eredménykötelem, vgayis a vállalkozó csak a kívánt eredmény elérésekor juthat a díjához. A tevékenység végzésének feltételeit a vállalkozó úgy köteles megszervezni, hogy biztosítsa a tevékenység biztonságos, szakszerű, gazdaságos és határidőre történő befejezését. Ha a mű előállításához valamilyen anyag szükséges, azt a vállalkozó köteles beszerezni. A vállalkozó a megrendelő utasítása szerint köteles eljárni. Az utasítás nem terjedhet ki a tevékenység megszervezésére, és nem teheti a teljesítést terhesebbé.
Tudományterület:
Forrás:
Ptk. 6:238.§ - 6:240. §
Szerző:
Relációk
hagyomány (öröklési jog)
A mai magyar öröklési jog megkülönbözteti a dologi és a kötelmi hagyományt. Dologi hagyományról beszélünk, ha a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgyat az örökhagyó meghatározott személy javára juttatja, úgy, hogy ez...Tovább olvasomsaját részvény
A részvénytársaság az alaptőke huszonöt százalékát meg nem haladó mértékben megszerezheti megszerezheti az általa kibocsátott részvényeket, ezek a saját részvények. Saját részvények megszerzése esetén a részvénytársaság az általa kibocsátott részvények...Tovább olvasomcégnév
A cégeknek és azon belül a gazdasági társaságoknak is saját névvel kell rendelkezniük, annak érdekében, hogy az adott cég a neve alapján azonosítható, valamint a többi cégtől megkülönböztethető legyen. A...Tovább olvasomdolog
A dolog birtokba vehető testi tárgy, mely tulajdonjog tárgya lehet. A Polgári Törvénykönyv szabályozása dolognak tekinti a fogalom kiterjesztéseként az uralom alá hajtható természeti erőket (például villamosenergia) illetve természetükből adódó...Tovább olvasomgyámság
Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik. A gyámság a szülői felügyeletet helyettesítő jogintézmény. A gyám a gyámsága alatt álló gyermek gondozója, nevelője, vagyonának kezelője...Tovább olvasomtermékszavatosság (polgári jog)
A polgári jogi értelemben vett termékszavatosság lényege abban áll, hogy a termék gyártója szavatossági helytállással tartozik a termék forgalomba hozatalának időpontjában fennálló hibákért. Ez alapján vállalkozás által fogyasztónak eladott ingó...Tovább olvasompótmunka
A vállalkozó köteles elvégezni az utólag megrendelt, különösen tervmódosítás miatt szükségessé váló munkát is, ha annak elvégzése nem teszi feladatát aránytalanul terhesebbé (pótmunka). A pótmunka elrendelése lényegében a megrendelő sajátos...Tovább olvasomalkotórész – tartozék
Az alkotórész úgy van a fő dologgal tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a dolog vagy az elválasztott része elpusztulna, vagy az elválasztással értéke vagy használhatósága számottevően csökkenne. Az alkotórészre mindig...Tovább olvasomkötbér
A kötelezett pénz fizetésére kötelezheti magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést. Mentesül a kötbérfizetési kötelezettség alól, ha szerződésszegését kimenti. A kötbér a szerződés megerősítésére...Tovább olvasomtartozásátvállalás
Ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól követelheti. A...Tovább olvasomgaranciaszerződés
A garanciaszerződés, illetve a garanciavállaló nyilatkozat a garantőr olyan kötelezettségvállalása, amely alapján a nyilatkozatban meghatározott feltételek esetén köteles a jogosultnak fizetést teljesíteni. A garancia, a kezességgel azonosan, olyan fizetési ígéret,...Tovább olvasomde facto élettársi jogviszony
Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben (a továbbiakban: életközösség) együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége,...Tovább olvasomközszerzeményi vagyonjogi rendszer
Ha a házasulók vagy a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésben közszerzeményi rendszer kikötésében állapodtak meg, a házassági életközösség fennállása alatt önálló vagyonszerzők, ennek megfelelően közöttük a vagyonelkülönítés szabályai érvényesülnek. Az...Tovább olvasomszavatossági igények
A kötelezett a hibátlan (szerződésszerű) teljesítésért szavatossággal tartozik. A szavatosság nem más, mint a hibátlan teljesítésért való, kimentést nem ismerő, objektív helytállási kötelezettség. A szavatosság magában foglalja a szolgáltatás fizikai...Tovább olvasomengedményezés
A kötelmi jogviszonyokban a jogutódlás bekövetkezhet a felek akaratán kívül (pl. halállal) vagy a felek akaratából, ügyleti úton. Az ügyleti úton való jogutódlási megállapodások közül amennyiben a jogosult személyében áll...Tovább olvasombejegyzett élettársi kapcsolat
Bejegyzett élettársi kapcsolat családjogi értelemben akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni....Tovább olvasome-kereskedelmi szerződés
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő szerződés a technikai fejlődés eredményeként létrejött atipikus szerződés, amely szerződést a fogyasztói szerződések alcsoportjába tudunk besorolni. Olyan elektronikus úton létrejött szerződéseket értünk az elnevezés alatt,...Tovább olvasomkártalanítás
A jogellenes károkozás a felelősségre vonás objektív feltétele. A Ptk. vélelmezi, hogy minden károkozás jogellenes, azzal, hogy meghatározza azokat az esetköröket, amelyek fennállása esetén ún. jogszerű károkozásról beszélünk. Ilyen pl....Tovább olvasomszerződésátruházás
Szerződésátruházásról akkor beszélünk, amikor a szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodik a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe...Tovább olvasomnemo plus iuris elv
A római jogból ismert és a dologi joghoz köthető alapelv, mely szerint senki sem ruházhat át több jogot, mint amivel maga is rendelkezik. Főszabály szerint csak tulajdonostól lehet tulajdonjogot szerezni....Tovább olvasom
