gyülekezési jog
A gyülekezési jog az alapjogok második generációját jelentő politikai jogok közé tartozik, továbbá a kommunikációs jogokhoz sorolhatjuk, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez. Ez a jog tehát nem csupán a magyar állampolgárokat illeti meg. A legtöbb európai alkotmány és emberi jogi témájú nemzetközi egyezmény – csakúgy mint az Alaptörvény – szintén a békés gyülekezéshez való jogot részesíti védelemben. A békés jelleg tartalmát Magyarországon a gyülekezési jogról szóló törvény fejti ki. Eszerint rendőrségnek jogában áll feloszlatni a nem békés gyülekezést, amikor a gyülekezési jog gyakorlása keretében bűncselekménnyel, bűncselekményre való felhívással, mások jogainak aránytalan sérelmével párosul, vagy a jogot gyakorlók felfegyverkezve jelennek meg. A Kúria által kiadott elvi döntés is hasonló álláspontot fejez ki. A résztvevők és a szervezők a gyülekezési jog alanyai, amelyek közül a szervezőket bejelentési kötelezettség terheli. A rendőrség megtilthatja a bejelentett rendezvény megtartását, ám csak akkor, ha az súlyosan veszélyeztetné a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését, továbbá ha másképp nem biztosítható a zavartalan közlekedés.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
normatív utasítás
A normatív utasítás, csakúgy, mint a normatív határozat, a közjogi szervezetszabályozó eszközök közé tartozik, és kizárólag egy adott szerv alá rendelt szervek működésének szabályozására szolgál, nem pedig az adott szerv...Tovább olvasomnormatív határozat
A normatív határozat, csakúgy, mint a normatív utasítás, a közjogi szervezetszabályozó eszközök közé tartozió, intern normatív aktus, azaz kizárólag arra a szervre nézve bír kötelező erővel, amelynek keretében azt kibocsátották....Tovább olvasomlegfőbb ügyész
A legfőbb ügyész olyan közjogi tisztségviselő, aki az ügyészségen belül megkülönböztetett helyzetben van, és az Országgyűlésnek felelősséggel tartozik. Megválasztása a köztársasági elnök javaslata alapján, az Országgyűlés által történik, egészen pontosan...Tovább olvasomköztestület
A köztestületek az önkormányzatok egyik típusát jelölik, amelyek nem területi, hanem funkcionális alapon szerveződnek. A köztestületek is többfélék lehetnek. Közös tulajdonságuk, hogy mindegyikük a jogi szabályozás által közérdekűnek minősített tevékenységet...Tovább olvasomkormány
A kormány egyrészt a legfelsőbb, általános hatáskörű központi közigazgatási szerv, másrészt kormányzati szerepe van, a kormány képezi a végrehajtó hatalmat mint hatalmi ágat. A kormány tehát az Alaptörvény szerint kettős...Tovább olvasommentelmi jog
A mentelmi jog olyan jogosítvány, amelynek célja az, hogy a parlamenti függetlenséget, illetve egyéb közhatalmi szervek függetlenségét óvja a külső befolyásolásoktól azáltal, hogy a parlament tagjai személyes biztonságát fokozottan védi....Tovább olvasomközérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog
A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alapján a jog alapján mindenkinek jogában áll megismerni a közérdekű, továbbá a közérdekből nyilvános adatokat. Ez a jog az információs önrendelkezési jogról...Tovább olvasomnemzetközi szerződés
A nemzetközi szerződések két vagy több állam között létrejött, két- vagy többoldalú, jogi kötőerővel bíró megállapodások. A nemzetközi szerződések három féle típusa is megtalálható a magyar jogforrási hierarchiában. Egyes nemzetközi...Tovább olvasomjogállam
A jogállamiság elve jelenti egyrészt a jog állam feletti uralmát, így az állam alkotmánynak és egyéb jogszabályoknak való alávetettségét, másrészt a jogállamiság elemeinek tekinthetünk olyan elveket és követelményeket, mint az...Tovább olvasomegyesülési jog
Az egyesülési jog nem jelent mást, mint hogy minden embernek joga van arra, hogy szervezeteket hozzon létre, és hogy szervezetekhez csatlakozzon. Láthatjuk tehát, hogy ez a jog sem állampolgársághoz kötött....Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adatnak minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, továbbá a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő adat, amelyik a tevékenységére vonatkozik, vagy pedig közfeladata ellátása során...Tovább olvasomártatlanság vélelme
Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy mindenkit ártatlannak kell tekinteni mindaddig, amíg bűnösnek nem bizonyul. Az ártatlanság vélelme az eljárási jogokhoz, azon belül pedig elsősorban a büntetőeljárás során érvényesülő jogok...Tovább olvasomválasztókerület
A választókerületek a képviseleti szervek létrehozatalához szükséges területi beosztások egyik egységét képezik, a szavazókörök mellett. Az adott területen lakóhellyel rendelkező választópolgárok választókerületenként kerülnek nyilvántartásba vételre (a választói névjegyzékbe). A választókerületeken...Tovább olvasomköztársaság
A köztársaság olyan államforma, amelyben az államfő (köztársasági elnök, elnök) racionális-legális. Az államfő tehát a köztársaságokban választással nyeri el a tisztségét. Ez a választás lehet közvetlen, a nép általi választás...Tovább olvasomesetjog
Az esetjog bíró alkotta jog. Magyarországon a bírói esetjognak (precedensjognak) annak ellenére szerepe van a jogok érvényesülésében, hogy az új magatartási szabályokat nem állapíthat meg, csupán a jogszabályok keretein belül,...Tovább olvasomveszélyhelyzet
A veszélyhelyzet a rendkívüli állapot egyik altípusa, amely természeti vagy ipari katasztrófa bekövetkezése esetén kerül kihirdetésre a Kormány által, akár utólagosan, a katasztrófa következményeinek felszámolása érdekében is. Veszélyhelyzetben a döntéshozatal...Tovább olvasomhelyi önkormányzati képviselő
A helyi önkormányzati képviselők a települési önkormányzatok képviselő-testületeinek az adott településen élő választópolgárok által választott tagjai. Ugyanúgy szabad mandátummal rendelkeznek, mint az országgyűlési képviselők. Tevékenységüket az egész település érdekének képviseletében...Tovább olvasomkormányforma
A kormányforma az államok aszerinti osztályozását jelenti, hogy egy adott államban miként alakul a tényleges hatalommegosztás. A különböző kormányformákat aszerint tudjuk megkülönböztetni, hogy a törvényhozó és a végrehajtó hatalom között...Tovább olvasomalkotmányos monarchia
Az alkotmányos monarchia egy olyan kormányformával rendelkező monarchia, amelyet az különbözet meg az abszolút monarchiától, hogy az alkotmány az államfőt, az uralkodót is köti, hatalma nem korlátlan. Az alkotmányos monarciákban...Tovább olvasomdemokratikus legitimáció
A demokratikus legitimáció követelménye a népszuverenitás elvéből következik, és azt jelenti, hogy – közvetve vagy közvetetten – végső soron minden közhatalmi aktust vissza kell tudni vezetni a választópolgárok felhatalmazására. Ez...Tovább olvasom
