öszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében sem a munkavégzése során, sem a magánéletében nem folytathat olyan tevékenységet és nem tanúsíthat olyan magatartást, amely a hivatalához méltatlan, vagy amely a pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné. E fogalmakat a törvény nem magyarázza, de erre nincs is szükség. Mind a munkáltató, mind a bíróság meg tudja állapítani egy magatartásról vagy tevékenységről annak a közszolgálattal való összeférhetetlenségét az eset összes körülményének ismeretében.
Tudományterület:
Forrás:
György-Hazafi (szerk.): Közszolgálati jog, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2015. 97. o.
Szerző:
Relációk
közszolgálati karrierrendszer
A karrier rendszer csak a zárt(abb) rendszerű közszolgálati modellekben értelmezhető, itt azonban a rendszer névadójának is tekinthető. A karrier pozitív megközelítésben a tehetség, a szorgalom, a tudás által megalapozott előmenetelt...Tovább olvasomfelek közös megegyezése szolgálati viszony megszüntetésekor
A közszolgálati jogviszonyt a munkáltatói jogkör gyakorlója és a közszolgálati tisztviselő bármikor megszüntetheti közös megegyezéssel. A törvény a közös megegyezésről többet nem mond, így azt bármelyik fél kezdeményezheti és tartalmát...Tovább olvasomelőmenetel
Az előmenetel a zárt(abb) közszolgálati modell központi eleme, ha úgy tetszik névadója (karrier-rendszer). A közszolgálati pragmatika számtalan eleme kapcsolódik hozzá, így az illetmény, a teljeítményértékelés és minősítés, a képzés-továbbképzés, vagy...Tovább olvasomfeddhetetlenség
A feddhetetlenség egyes közszolgálati rendszerekben a jogviszony keletkezésének egyik általános feltétele lehet. Szigorúbb fogalom a büntetlen előéletnél. Ugyanis ha büntetlen előéletet követel meg a jogszabály a kinevezés feltételeként, az a...Tovább olvasommérsékelt semlegességi rendszer
A mérsékelt semlegesség elve a politika és a közszolgálat közötti viszony egyik modellje. Franciaországban alakult ki, s lényege, hogy a közszolgálati tisztviselők és a politika viszonyát eltérően kell szabályozni a...Tovább olvasomigazgatási szünet
Az igazgatási szünet hasonló a bíróságoknál alkalmazott törvénykezési szünethez. Lényege, hogy a nyári szabadságolások és az év végi ünnepek idején csak a legszükségesebb létszámmal lássák el a közigazgatási szervek a...Tovább olvasomközszolgálati tisztviselő kártérítési felelőssége
A közszolgálati tisztviselő, ha nem úgy jár el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettsége megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. E fogalom tartami eleme a...Tovább olvasomMagyar Kormánytisztviselői Kar
A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) a kormánytisztviselők és az állami tisztviselők (tehát a köztisztviselők nem) önkormányzattal rendelkező, közigazgatási szakmai, érdekképviseleti köztestülete. Jogi személyiséggel bír. Kötelező tagsági viszony alapján működik, tehát...Tovább olvasomközszolgálati alkalmazott
A közszolgálati alkalmazott kifejezés tartalma mind a jogszabályokban, mind a szakirodalmakban, s még a nemzetközi gyakorlatban is sok bizonytalanság hordozója. Kérdés, hogy milyen ismérvek alapján tekinthetünk valakit közszolgálati dolgozónak. Egy...Tovább olvasomközszolgálati nyilvántartás
A közszolgálati tisztviselők adatairól két nyilvántartást vezetnek hazánkban. Az egyik az un. közszolgálati alapnyilvántartás, amelyet a foglalkoztató közigazgatási szerv fektet fel a törvény mellékletében felsorolt adatokról. Fontos, hogy a mellékletben...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hozzátartozók)
A hozzátartozói összeférhetetlenséget másként együttalkalmazási tilalomnak nevezhetjük. A törvény tiltja a hozzátartozók olyan alkalmazását, amelynek következtében közöttük bármely vonatkozásban hierarchikus kapcsolat keletkezne. Nem létesíthető így olyan közszolgálati tisztviselői jogviszony, amelyben...Tovább olvasomközjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasomközszolgálati jogviszony
A közszolgálati jogviszony (vagy szűkebb értelemben a közszolgálati tisztviselői jogviszony) a közszolgálati tisztviselői törvény és más jogszabályok által szabályozott társadalmi viszony. A törvény szerint a közszolgálati tisztviselői jogviszony az állam,...Tovább olvasomrendkívüli munkaidő
A rendkívüli munkaidő alkalmazásával a munkáltatói jogkör gyakorlója a közszolgálati tisztviselőt a szabadidejében, a jogszabály által meghatározott feltételek fennállása esetén a beosztás szerinti rendes munkaidőn felül is munkavégzésre vagy rendelkezésre...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasomfegyelmi felelősség
A fegyelmi felelősség a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fokozott felelősségi rendszer egyik eleme a kártérítési, a fokozott büntetőjogi és az un. eredményfelelősség mellett. Fegyelmi vétséget akkor követ el a közszolgálati tisztviselő,...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (gazdasági)
A köz szolgálatának elsődlegessége megköveteli a közszolgálati tisztviselőtől, hogy teljes munkaerejét ennek szentelje. Erre tekintettel a törvény erőteljesen korlátozza a tisztviselő egyéb gazdasági tevékenységét. A gazdasági összeférhetetlenségnek két fő ága...Tovább olvasomfelmentési védelem
A közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a közszolgálati tisztviselőt. A jogalkotó ezért a rendkívüli élethelyzetben lévő közszolgálati tisztviselők esetében felmentési védelmet nyújt. Ennek két esetcsoportja van....Tovább olvasomképzés
Képzés alatt a törvény a továbbképzésnek nem minősülő alap- vagy mesterképzést, doktori képzést, illetve szakirányú továbbképzést érti. A képzések során lehet megszerezni azokat a közigazgatásban fontos ismereteket, amelyek – képesítési...Tovább olvasomközszolgálati szakvizsga
A közigazgatási szakvizsga az úgynevezett karriervizsga funkcióját tölti be. Ennek megfelelően – szemben a közszolgálati alapvizsgával – letétele nem a pályán maradás feltétele, de az előmenetel szempontjából alapvető jelentőségű. Ugyanis...Tovább olvasom
