közigazgatási jogkörben okozott kár
A közigazgatási jogkörben harmadik személynek okozott kárért való felelősség feltétele, hogy a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozza a közszolgálati tisztviselő. Tehát önmagában a közszolgálati tisztviselői minőség nem alapozza meg ezt a felelősségre vonási alakzatot. A kárt főként ügyfélnek okozhatja a tisztviselő, mégpedig valamely jogellenes határozatával, vagy a határozat jogellenes elmulasztásával vagy tényleges, fizikai cselekménnyel (pl. helyszíni szemlén értékes tárgy leverésével). E felelősség feltétele, hogy a kár rendes jogorvoslattal (fellebbezés) vagy a bírósági felülvizsgálat során nem volt elhárítható. A konstrukció lényege, hogy a közszolgálati tisztviselő károkozása esetén a közigazgatási szervnek kell helytállni, s megtéríteni a harmadik személy kárát. Ezt követően a közigazgatási szerv természetesen a tisztviselő felé fordulhat, aki a vétkességére tekintettel kötelezhető a – most már a munkáltatónak okozott – kár megtérítésére.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
munkáltatói jogutódlás
A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás azt jelenti, hogy az annak időpontjában fennálló jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek a jogutódlás időpontjában a jogelődről (átadó) a jogutód (átvevő) munkáltatóra szállnak át. Ezt...Tovább olvasomtanulmányi szerződés
Tanulmányi szerződést a közigazgatási szerv akkor köt a közszolgálati tisztviselővel, ha támogatásra érdemesnek tartja a tanulmányait. Ennek keretében a munkáltató vállalja a tanulmányok támogatását (elengedi tisztviselőjét, kifizeti a térítési díjat,...Tovább olvasomátirányítás
Az átirányítás a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája. Erre tekintettel nem is jár együtt a kinevezés módosításával. Lényege, hogy a közszolgálati tisztviselő az eredeti munkaköre mellett vagy helyett más...Tovább olvasomközjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasomjogviszonymegszűnés
A közszolgálati jogviszony megszűnése kifejezés gyűjtő fogalom. Magában foglalja mindazt az esetet, módot, mely következtében a munkáltató és a közszolgálati dolgozó között fennálló jogviszony a jövőre nézve megszűnik. Két fő...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomegészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv...Tovább olvasomkirendelés
A kirendelés a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatásnak az a fajtája, melyben a közszolgálati tisztviselő az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv között létrejövő megállapodás alapján a másik...Tovább olvasomközszolgálati tisztviselő kártérítési felelőssége
A közszolgálati tisztviselő, ha nem úgy jár el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettsége megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. E fogalom tartami eleme a...Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasomérdekegyeztetés
A törvény a közszolgálati érdekegyeztetés körében biztosítja a kormánytisztviselők szociális és gazdasági érdekeinek védelmét és szabályozza a szakszervezetek és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszerét. A közszolgálati érdekegyeztetésnek két szintjét különböztetjük meg:...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomelőmenetel besorolásban
A besorolásban való előmenetel a tágabb értelemben felfogott előmenetel egyik fajtája az illetményben, a címekben és a vezetői megbízásban (kinevezésben, munkakörben) való előmenetel mellett. A közszolgálati tisztviselőket a törvény két...Tovább olvasomhivatásetika
A közszolgálati hivatásetika (mint bármely más szaketika) a közszolgálati pálya területén uralkodó erkölcsi-magatartási szabályokat jelöli. Egy klasszikus meghatározás szerint a közszolgálati etika a közszolgálat tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban is...Tovább olvasomközszolgálati karrierrendszer
A karrier rendszer csak a zárt(abb) rendszerű közszolgálati modellekben értelmezhető, itt azonban a rendszer névadójának is tekinthető. A karrier pozitív megközelítésben a tehetség, a szorgalom, a tudás által megalapozott előmenetelt...Tovább olvasomilletmény
Az illetmény a közszolgálati jogviszony egyik fő szolgáltatása, amelyet a közszolgálati tisztviselő a munkaerejének a közigazgatási feladatok ellátására fordításának ellenértékeként kap a munkáltatótól. A közszolgálatban sokféle illetményrendszert ismerünk, a közszolgálati...Tovább olvasomlemondás jogviszonyról
A lemondás a közszolgálati tisztviselő egyoldalú jognyilatkozata, mellyel a közszolgálati jogviszonyát megszünteti. A lemondás érvényességéhez nem szükséges a munkáltató elfogadó nyilatkozata. Ugyanakor a lemondó nyilatkozat csak a munkáltató hozzájárulásával vonható...Tovább olvasomideiglenes foglalkoztatás
A kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás lényege, hogy a tisztviselő eredeti kinevezését nem módosítják, ennek ellenére a munkaköri leírásában rögzített szokásos munkájához képest más feladatokat (is) el kell látnia, s esetenként...Tovább olvasomközigazgatási jogkörben okozott kár
A közigazgatási jogkörben harmadik személynek okozott kárért való felelősség feltétele, hogy a kárt közhatalom gyakorlásával vagy annak elmulasztásával okozza a közszolgálati tisztviselő. Tehát önmagában a közszolgálati tisztviselői minőség nem alapozza...Tovább olvasomcafetéria
A cafetéria magyarul béren kívüli juttatást jelent. Fő funkciója, hogy igénybevételével a közszolgálati alkalmazott (s természetesen a többi munkavállaló is) támogatást kapjon a pihenéséhez, rekreációjához. Korábban a közszolgálati tisztviselők meglehetősen...Tovább olvasom
