közszolgálati tisztviselő kártérítési felelőssége
A közszolgálati tisztviselő, ha nem úgy jár el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettsége megszegésével okozott kárért kártérítési felelősséggel tartozik. E fogalom tartami eleme a fegyelmi felelősségnél is jelentkező kötelezettségszegő magatartás, amely azonban kiegészül a károkozással és a polgári jogi elvárhatósággal. E felelősség döntően szubjektív alapú, tehát a tisztviselő csak vétkessége esetén tartozik helytállni. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt meg kell térítenie, enyhe gondatlanság esetén a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a tisztviselő négy havi illetményét. Kivételesen a felelősség leget objektív alapú is, amikor vétkességre tekintet nélkül a teljes kárt meg kell fizetni (pl. leltáros, pénztáros felelőssége vagy a visszaszolgáltatási kötelezettséggel átvett tárgy esetében). Tekintettel e felelősség polgári jogi vonatkozására, kártérítés címén a tisztviselő meg kell térítse a munkáltató vagyonában beállott értékcsökkenést, az elmaradt vagyoni előnyt és a szükséges költségeket is.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
közszolgálati tisztviselő
A közszolgálati tisztviselők a közszolgálati alkalmazottak egyik csoportját képezik, mégpedig azt, amelynek tagjai a széles értelemben felfogott közigazgatási szerveknél állnak alkalmazásban. Korábbi elnevezésük egységesen a köztisztviselő volt, mára azonban e...Tovább olvasomközszolgálati szakvizsga
A közigazgatási szakvizsga az úgynevezett karriervizsga funkcióját tölti be. Ennek megfelelően – szemben a közszolgálati alapvizsgával – letétele nem a pályán maradás feltétele, de az előmenetel szempontjából alapvető jelentőségű. Ugyanis...Tovább olvasomképzés
Képzés alatt a törvény a továbbképzésnek nem minősülő alap- vagy mesterképzést, doktori képzést, illetve szakirányú továbbképzést érti. A képzések során lehet megszerezni azokat a közigazgatásban fontos ismereteket, amelyek – képesítési...Tovább olvasomjogvita
A jogvita során a közszolgálati jogviszony alanyai érvényesítik egymással szemben a jogviszonyból fakadó igényeiket, jogaikat. A vita feloldásának fórumrendszere attól függ, hogy ki akarja az igényét érvényesíteni. A kormánytisztviselők esetében...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (politikai)
A politikai összeférhetetlenség a közszolgálati tisztviselők politikai életben való részvételét, valamint pártpolitikai tevékenységét korlátozza. A közszolgálati tisztviselő pártnak tagja ugyan lehet, de pártban tisztséget nem viselhet, továbbá párt nevében vagy...Tovább olvasomközszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,...Tovább olvasomMagyar Kormánytisztviselői Kar
A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) a kormánytisztviselők és az állami tisztviselők (tehát a köztisztviselők nem) önkormányzattal rendelkező, közigazgatási szakmai, érdekképviseleti köztestülete. Jogi személyiséggel bír. Kötelező tagsági viszony alapján működik, tehát...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (általános)
Az összeférhetetlenség (s különösen annak terjedelme és szigorúsága) a közszolgálat egyik jellemző intézménye. Jelentése: arra tekintettel, hogy valaki közszolgálati tisztviselő, olykor jelentős korlátozásokat kell elfogadjon. Így bizonyos tisztségeket nem vállalhat,...Tovább olvasomfelek közös megegyezése szolgálati viszony megszüntetésekor
A közszolgálati jogviszonyt a munkáltatói jogkör gyakorlója és a közszolgálati tisztviselő bármikor megszüntetheti közös megegyezéssel. A törvény a közös megegyezésről többet nem mond, így azt bármelyik fél kezdeményezheti és tartalmát...Tovább olvasomvégkielégítés
A végkielégítés a közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnésének egyes eseteiben jár, s funkciója a munka (s így az illetmény) elvesztésével járó anyagi hátrányok kompenzációja. Végkielégítés jár: felmentéskor, a közigazgatási szerv jogutód...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasomjogviszonymegszűnés
A közszolgálati jogviszony megszűnése kifejezés gyűjtő fogalom. Magában foglalja mindazt az esetet, módot, mely következtében a munkáltató és a közszolgálati dolgozó között fennálló jogviszony a jövőre nézve megszűnik. Két fő...Tovább olvasomalkalmazási feltételek
A közszolgálati tisztviselők kiválasztásakor (jogviszonyuk keletkezésekeor) a törvények alkalmazási/alkalmassági feltételeket állapítanak meg. Ezeket két csoportba sorolhatjuk: vannak általános és speciális alkalmassági feltételek. Az első csoportba azok tartoznak, amelyek mindegyikének minden...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hatalommegosztás)
Az összeférhetetlenségi szabályok e típusa a hatalmi ágak megosztásának elvét juttatja érvényre. A rendelkezések célja a hatalomkoncentráció elkerülése, a hatalommal való visszaélés megakadályozása és a közigazgatás jogszerű működésének a biztosítása....Tovább olvasomtovábbképzés
A továbbképzés a képzésre épülő, a közszolgálati tisztviselő ismereteit megújító, fejlesztő forma, amely alkalmassá teszi a tisztviselőket, hogy hosszú életpálya esetén is alkalmazkodni tudjanak a változó közigazgatási követelményekhez. A továbbképzés...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a megállapodások (jognyilatkozatok) érvénytelenségének egyik esete. Úgynevezett feltételes érvénytelenségről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az érvénytelenség megállapításához és kimondásához valamilyen eljárásra, végső soron bíróság előttire van szükség. Megtámadható...Tovább olvasomzsákmányrendszer
A zsákmányrendszer a politika és a közigazgatás személyi állománya közötti viszony egyik történelmi típusa. Az Amerikai Egyesült Államokban jött létre a XIX. században. Lényege, hogy a választásokat követően nemcsak a...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (gazdasági)
A köz szolgálatának elsődlegessége megköveteli a közszolgálati tisztviselőtől, hogy teljes munkaerejét ennek szentelje. Erre tekintettel a törvény erőteljesen korlátozza a tisztviselő egyéb gazdasági tevékenységét. A gazdasági összeférhetetlenségnek két fő ága...Tovább olvasomazonnali hatályú megszüntetés
A közszolgálati jogviszony bármelyik fél által, azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntethető a próbaidő alatt. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató a főszabálytól eltérően, mely szerint a felmentést meg kell indokolni,...Tovább olvasomelőmenetel
Az előmenetel a zárt(abb) közszolgálati modell központi eleme, ha úgy tetszik névadója (karrier-rendszer). A közszolgálati pragmatika számtalan eleme kapcsolódik hozzá, így az illetmény, a teljeítményértékelés és minősítés, a képzés-továbbképzés, vagy...Tovább olvasom
