agresszív nacionalizmus
A nacionalizmus egy radikális váfaja. Az a felfogás, amely szerint a nemzetnek, amelyhez az egyén tartozik, más nemzetekkel vagy a társadalmon belüli kisebbségekkel szemben, amelyeket nem tekintenek a nemzet részének, harcolni kell a nemzeti érdekek érvényesítéséért. Az agresszív nacionalizmus gyakra jár együtt idegengyűlölettel, a kisebbségek kirekesztésével. A nagy nemzeti kudarcok (pl. háborús vereségek, gazdasági válságok) elősegítik az agresszív nacionalizmus megerősödését, mert az ellenséges nemzet vagy a valamely belső kisebbség bűnbakká nyilvánítása könnyen kinyitható szelepet nyújt a frusztrációérzések levezetésére. Az agresszív nacionalizmus a demokráciát is fenyegeti, mert egyeduralomra törekvő vezetők hajlamosak arra hivatkozni, hogy a nemzet érdekeit jobban tudják szolgálni, mint a demokratikus intézmények, sőt – veszélyhelyzetre hivatkozva – azt állíthatják, hogy csak ők képesek a nemzetet megmenteni.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
értékek
Egyének vagy csoportok által vallott eszmék, kulturális alapelvek arról, hogy az adott társadalomban mi a kívánatos, a fontos a megfelelő, a jó vagy mi az ezzel ellentétes. Az eltérő értékek...Tovább olvasomfunkcionális analfabetizmus
Bár a fejlett országokban lényegében minden gyermek részt vesz az alapfokú oktatásban és így – népszámlálási értelemben – senki sem analfabéta, ténylegesen azonban a fiatal felnőtteknek nem jelentéktelen része az...Tovább olvasomepidemiológia
A testi és lelki betegségek elterjedtségének és megoszlásának kérdőíves, a lakosság megkérdezésén, vagy orvosi vizsgálatán alapuló módszerrel történő felmérése. Jelentős azon esetekben mikor pontos értékünk nincs, csak becslésünk lehet egy-egy...Tovább olvasomkábítószer
Jogi definíciója szerint kábítószer és pszichotrop anyag minden olyan szer, amelyet két nemzetközi egyezmény, az 1961. évi Egységes kábítószer-egyezmény és az 1971. évi Pszichotropanyag-egyezmény tételesen felsorol. Egy másik bonyolultabb definíció...Tovább olvasomkölcsönös gazdasági függőség
A kifejezés arra a tényre utal, hogy a munkamegosztás során az egyének a megélhetéshezszükséges javak tekintetében nagyobbrészt másokra vannak utalva. A hagyományos közösségekben a népesség legnagyobb (mezőgazdasági munkát végző) része...Tovább olvasomdeviáns szubkultúra
Olyan szubkultúra, amelynek tagjai a társadalom többsége által elfogadottól alapvetően eltérő azzal szembehelyzkedő értékeket vallanak, normasértő magatartást folytatnak. Jellemzője, hogy a csoport szervező elve éppen a deviáns magatartás együttes folytatása....Tovább olvasomkulturális késés
Az a jelenség, amikor a kultúra változása nem tart lépést a külső környezet változásával. A gazdasági-társadalmi-tecnológiai körülmények változása általában gyorsabb, mint a kultúra változása, így a kultúra elmarad a külső...Tovább olvasomszociális városrehabilitáció
Szociális városrehabilitációnak nevezik a helyi lakosság helyben maradását lehetővé tevő, az épített környezet felújításán (mind a lakásokra, mind a közterületekre kiterjedő) túl munkalehetőséget is biztosító, a közösségi funkciókat fejlesztő, megújító...Tovább olvasomasszimiláció
Egy kisebbségi csoport befogadása a népesség többsége által, amelynek során a kisebbség feladja eredeti szokásait és életmódját, és viselkedésüket a többség értékeihez és normáihoz igazítják. Az asszimiláció sokszor megkívánja a...Tovább olvasomszekta
A szekta kis létszámú vallási csoport, melynek jellemzője, hogy szakít az ortodoxiával a tagsághoz egyszeri felnőttkori csatlakozás, megtérés szükséges, többnyire nincs specializált papsága, az érzelmi elemeket, a vallásos élményeket hangsúlyozza....Tovább olvasomtársadalmi tőke
Azok a társadalmi ismeretségek és összeköttetések, rokoni, baráti vagy közösségi erőforrások összessége, amelyek segítik az embereket céljaik elérésében és befolyásuk kiterjesztésében. A társadalmi tőkébe beletartoznak a kölcsönös elkötelezettség és megbízhatóság...Tovább olvasomúj rasszizmus
Olyan, kulturális rasszizmusnak is nevezett rasszista nézetrendszer, amely nem biológiai, hanem kulturális vagy vallási különbségekre épül. Amióta a fajok biológiai meghatározottságának elméleteit megcáfolták, a fizikai jegyek eltérésein alapuló, régi stílusú...Tovább olvasomnemi foglalkoztatási szegregáció
A nemi foglalkozási szegregáció azt a tényt fejezi ki, hogy a férfiak és a nők – annak megfelelően, hogy milyen uralkodó felfogás alakul ki a „férfi”, illetve „női” munka tekintetében...Tovább olvasomintézményes rasszizmus
Az intézményes rasszizmus fogalma azt fejezi ki, hogy a rasszizmus szisztematikus módon áthatja a társadalom egész struktúráját. Az olyan etnikai hovatartozásra épülő diszkriminációs minták, amelyek az személyközi viszonyokon túlmenően beépültek...Tovább olvasomhatalom
Egyéneknek vagy egy csoport tagjainak az a képessége, hogy bizonyos célokat elérjenek vagy érdekeiket érvényesítsék. Az a viszony, amelyben a hatalmat birtokló személynek módja van arra, hogy a hatalminak alávetett...Tovább olvasomszuburbanizáció
Az a jelenség, amelyet a fejlett országok nagyvárosaiban az 1950-1960-as évek óta figyeltek meg, azaz a városi népesség egyik – többnyire jobb módú – része elhagyja a város központi részeit...Tovább olvasomvárosökológia
A városi élet tanulmányozásának egyik irányzata, amely a biológiai minták alapján a növények és organizmusok fizikai környezethez való alkalmazkodásának analógiájára épít. Az ökológiai elmélet képviselői szerint a városokon belüli különféle...Tovább olvasomcsecsemőhalandósági ráta
A csecsemőhalandóság egy demográfiai mutatószám, egy speciális korspecifikus halandósági ráta: minden, az élveszületést követően, de az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett haláleset beleszámít. A csecsemőhalandósági arányszám az adott évben meghalt...Tovább olvasomtudomány
A fizikai világ szisztematikus, rendszerszerű vizsgálata és tanulmányozása. A tudomány magában foglalja empirikus adatok szigorú rendszerezését, ezzel párhuzamosan elméleti megközelítések és teóriák megalkotását, amelyek a szóban forgó adatokat érthetőbbé teszik...Tovább olvasombiomedicinális egészségmodell
A nyugati orvosi rendszereket és eljárásokat megalapozó elvek halmaza. Ez a modell a betegséget objektív módon, az ismert tünetek jelenléte szerint határozza meg, és feltételezi, hogy a test egészséges állapota...Tovább olvasom
