preambulum
A preambulum az egyes jogszabályok, illetve az alkotmányok bevezető, jogi kötőerővel nem bíró, bevezető része, amelynek azonban jelentős szerepet tulajdoníthatunk a jogértelmezés szempontjából. Célja általában egyfajta emelkedett hangnemű bevezetés, és egyben önmeghatározás nyújtása. Magyarország hatályos Alaptörvényének preambulumát Nemzeti Hitvallásnak nevezik. Ez a preambulum, ahogyan az Alaptörvény is, értéktelített, míg a korábban hatályos alkotmány és preambuluma értéksemleges volt.
Tudományterület:
Forrás:
Sulyok Márton – Trócsányi László: 1949. évi XX. törvény. A Magyar Köztársaság Alkotmánya. Preambulum. http://www.juris.u-szeged.hu/download.php?docID=5352, Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.)
Szerző:
Relációk
normatív utasítás
A normatív utasítás, csakúgy, mint a normatív határozat, a közjogi szervezetszabályozó eszközök közé tartozik, és kizárólag egy adott szerv alá rendelt szervek működésének szabályozására szolgál, nem pedig az adott szerv...Tovább olvasomválasztókerület
A választókerületek a képviseleti szervek létrehozatalához szükséges területi beosztások egyik egységét képezik, a szavazókörök mellett. Az adott területen lakóhellyel rendelkező választópolgárok választókerületenként kerülnek nyilvántartásba vételre (a választói névjegyzékbe). A választókerületeken...Tovább olvasomellenjegyzés (jog)
Az ellenjegyzés azt jelenti, hogy valamely politikai felelősséggel nem rendelkező tisztségviselő (általában a köztársasági elnök) helyett aláírásával egy politikai felelősséggel rendelkező tisztségviselő (általában a kormány valamely tagja) vállalja a felelősséget....Tovább olvasomállamfő
Az államfő állam egészének a nemzetközi jog és a belső jog alapján történő képviseletére jogosult szerv, emellett rangban a legelső tisztségviselő, a legmagasabb közjogi méltóság. Az államfő legitimációjának forrása képezi...Tovább olvasomhelyi önkormányzat
A helyi önkormányzatok Magyarországon a helyi közügyek intézésére létrehozott közjogi szervek. A helyi önkormányzatoknak két típusa található meg hazánkban, méghozzá a települési és a területi önkormányzatok. Fontos hangsúlyozni, hogy a...Tovább olvasomkisebbségi autonómia
Az autonómia önrendelkezést, öntörvényhozást jelent. A kisebbségi jogok talaján állva, a kisebbségi autonómiák között megkülönböztetünk személyi (nem területi) és területi elvű autonómiákat. A területi elvű autonómiák természerüknél fogva csupán olyan...Tovább olvasombíró
A bíró az igazságszolgáltatás megtestesítője, az a személy, aki a polgári és büntetőügyekben ítélkezni jogosult. A bírák jogállásáról külön sarkalatos törvény rendelkezik. Bíróvá az a harmincadik életévét betöltött magyar állampolgár...Tovább olvasomhontalan
Hontalan az a személy, akit egyetlen állam sem ismer el saját joga szerint állampolgárának. A hontalanság többféle módon keletkezhet. Létrejöhet születéssel (a vérségi és területi elv ütközésekor), házassággal, államutódlással, az...Tovább olvasomfrakció
A frakciók a pártok valamely képviseleti szervben résztvevő pártok képviselőcsoportjai, amelyek jogilag elismertek, és szervezetten működnek. Ezek a képviselőcsoportok létrejöhetnek a helyi önkormányzatok képviselő-testületében, vagy a parlamentben is. Az Alaptörvény...Tovább olvasomhatály
A jogszabály hatálya nem jelent mást, mint azt, hogy egy jogszabály adott térben, adott időben, illetve adott személyekre ténylegesen is alkalmazható, illetve alkalmazandó. Egyes esetekben előfordulhat azonban az is, hogy...Tovább olvasominformációs önrendelkezési jog
Információs önrendelkezési jog alatt azt értjük, hogy az egyénnek joga van arra, hogy személyes adatainak kiszolgáltatásáról és felhasználásáról saját maga döntsön. Először 1983-ban jelent meg, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság népszámlálási...Tovább olvasomuniós jog
Az Európai Unió joga a nemzetközi közjogtól elkülönült, önálló jogrend, amely elsődleges jogforrásokból, azaz a prímér közösségi jogból (nemzetközi szerződések) és másodlagos jogforrásokból, azaz a szekundér közösségi jogból (irányelvek, rendeletek,...Tovább olvasomjogorvoslathoz való jog
A jogorvoslathoz való jog egy eljárási hog, ami azt jelenti, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a jogát vagy jogos érdekét sértő bírósági, hatósági és más közigazgatási döntéssel szemben jogorvoslattal...Tovább olvasommásodik parlamenti kamara
A kétkamarás parlamentek második kamaráját sokféleképpen szokás nevezni (pl. felsőház), és sokféle alapon szerveződhet, típusai között szerepelnek a szövetségi államok második kamarái, amelyekben a tagállami érdekek kerülnek megjelenítésre (pl. Németország),...Tovább olvasomegészséghez való jog
Az egészséghez való jog azt jelenti, hogy mindenkinek (tehát nem csak az állampolgároknak) joga van a testi és lelki egészséghez. A gazdasági, szociális és kulturális jogok közé sorolható, így ennek...Tovább olvasomextern normatív aktus
Az extern normatív aktusok olyan normatív, azaz jogi kötőverővel bíró aktusok, amelyek az államszervezeten kívülre irányulnak (pl. törvények), míg az intern normatív aktusok az államszervezeten belülre irányulnak (ilyenek például a...Tovább olvasomügyész
Az ügyészek az ügyészségi alkalmazottak csoportjába tartozó, nyomozati jogkörökkel rendelkező, a büntetőeljárás során a vádat képviselő, továbbá bizonyos esetekben a közérdeket védő tisztségviselők, akik egyben a törvényesség őrei. Függetlenségük és...Tovább olvasomszociális biztonsághoz való jog
A második generációs szociális jogok közé tartozó szociális biztonsághoz való jog – a korábban hatályos szabályozással szemben – az Alaptörvény szerint nem alapjog, hanem csupán államcél, ami azt jelenti, hogy...Tovább olvasommandátum
A mandátum jelenti a választott szervekben a képviselő jogviszonyt, tágabb értelemben megbízatást jelent. Az országgyűlési, helyi önkormányzati és európai parlamenti képviselők, továbbá a fővárosi és megyei közgyűlési tagok, valamint a...Tovább olvasomnemzetiségi szószóló
A nemzetiségi szószólók a parlamenti képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező személyek, akik a tizenhárom elismert magyarországi nemzetiségek közül azokat képviselik, amely nemzetiség országos nemzetiségi önkormányzata által állított nemzetiségi listára leadott szavazatok...Tovább olvasom
