alkotmánybírósági eljárások
Az Alkotmánybíróság eljárásai az előzetes normakontroll, az utólagos normakontroll (ami lehet absztrakt vagy konkrét), valamint az alkotmányjogipanasz-eljárás, amelyek során az Alkotmánybíróság akkor, ha megállapítja valamely hatályos jogszabály, jogszabályi rendelkezés, vagy bírói döntés alaptörvény-ellenességét, megsemmisíti azt. Bírói döntés megsemmisítése esetén új eljárás lefolytatására is kötelezi a bíróságot. Ha az Alkotmánybíróság mulasztással okozott alaptörvény-ellenességet állapít meg, kötelezi a mulasztásban lévő szervet feladata teljesítésére. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik még az egyes jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata, at Alaptörvény értelmezése, a köztársasági elnök tisztségétől való megfosztására irányuló eljárás lefolytatása (állambíráskodás), az alaptörvény-ellenesen működő képviselő-testület felosztásával kapcsolatos vélemény megfogalmazása, az Országgyűlés népszavazás elrendelésével összefüggő határozatának felülvizsgálata és a hatásköri összeütközés feloldása.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
összetett állam
Az összetett szerkezetű államok olyan államok, amelyek esetében a főhatalom nem egységes, hanem megosztásra kerül a központi és tagállami szint között. Az államok szerkezetük szerint lehetnek unitárius (egységes), vagy pedig...Tovább olvasomtörvényerejű rendelet
A törvényerejű rendeletek a jogforrások, azon belül a jogszabályok egy különleges, történeti csoportját képezik, amelyek megalkotására az államszocializmus idején, 1989 előtt volt lehetőség, és amely jogszabályokat nem az igen ritkán...Tovább olvasomelvi bírósági döntés
Az elvi bírósági döntések az alsóbb fokú bíróságok olyan határozatai, amelyek a társadalom széles körét érintő, vagy a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű ügyben születtek, és ilyenként való közzétételükről döntés született....Tovább olvasommonarchia
A monarchia olyan államforma, amelyben a legitimáció főszabály szerint tradícionális, azaz az uralkodó legitimitása a hagyományokon alapul, hatalma a trónöröklési rendből ered, nem pedig a nép általi választásból. Az uralkodó...Tovább olvasomállamtitkár
A (parlamenti vagy szakpolitikai) államtitkárok főszabály szerint a miniszterek teljes jogkörű helyettesei, akiket a miniszterelnök miniszterek véleményének kikérését követő javaslatára a köztársasági elnök nevez ki. Ezzel szemben a közigazgatási államtitkárok...Tovább olvasomköztársasági elnök
A köztársasági elnök az államfők egyik típusa, amelynek legitimációja racionális-legális. Magyarországon is a köztársasági elnök tekinthető az államfőnek. Magyarországon a köztársasági elnök közvetetten, az Országgyűlés által kerül megválasztásra, ám egyes...Tovább olvasomjogforrási hierarchia
A jogforrási hierarchia azt mutatja meg, hogy az egyes típusú jogforrások milyen alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. A jogforrási hierarchia alacsonyabb szintjén álló jogforrások nem lehetnek ellentétesek a magasabb...Tovább olvasomválasztási bizottság
A választási bizottságok a választópolgárok olyan szervei, amelyek függetlenek, kizárólagosan a törvénynek alárendeltek, és amelyek legfőbb feladatának a választások tisztasága és törvényessége biztosítása, a pártatlanság érvényesítése, továbbá szükség esetén a...Tovább olvasomönálló szabályozó szerv
Az önálló szabályozó szervek az Országgyűlés által, sarkalatos törvényben, a végrehajtó hatalomhoz tartozó feladat- és hatáskörök ellátására létrehozott szervek. Az önálló szabályozó szervek függetlenek, vezetőik rendeletkibocsátási jogkörrel rendelkeznek. A hatályos...Tovább olvasomalkotmányjog
Az alkotmányjog egy, a közjog területéhez tartozó jogág, amely egy adott államban a jogrendszer felépítésére és tartalmára vonatkozó előírásokat, a táradalmi (politikai és gazdasági) berendezkedést, az állam és polgárai viszonyát,...Tovább olvasomjogszabály
A jogszabályok a jogalkotó hatáskörrel bíró szervek által alkotott általánosan kötelező magatartási szabályok, amelyek a jogalkotó hatáskörrel felruházott szervek által kifejezetten abból a célból kerülnek megalkotásra, hogy a társadalmi viszonyokat...Tovább olvasomállamfő
Az államfő állam egészének a nemzetközi jog és a belső jog alapján történő képviseletére jogosult szerv, emellett rangban a legelső tisztségviselő, a legmagasabb közjogi méltóság. Az államfő legitimációjának forrása képezi...Tovább olvasomunitárius állam(szerkezet)
Az unitárius állam olyan állam, melynek szerkezete és szuverenitása egységes, osztatlan. Ilyen állam például Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Izland, Norvégia, Svédország, Latin-Amerika legtöbb kis és közepes mértetű országa. Léteznek...Tovább olvasomintern normatív aktus
Az intern normatív aktusok az államszervezeten belülre irányulnak (ilyenek például a közjogi szervezetszabályozó eszközök), míg az extern normatív aktusok olyan normatív, azaz jogi kötőverővel bíró aktusok, amelyek az államszervezeten kívülre...Tovább olvasomkormánytípus
A kormánytípus a kormányok aszerinti osztályozását jelenti, hogy a kormányon belül mennyire kiemelkedő a miniszterelnök szerepe, milyen mértékben emelkedik ki minisztertársai közül. A kormánytípusok megkülönböztetése Giovanni Sartori nevéhez fűződik. A...Tovább olvasomhontalan
Hontalan az a személy, akit egyetlen állam sem ismer el saját joga szerint állampolgárának. A hontalanság többféle módon keletkezhet. Létrejöhet születéssel (a vérségi és területi elv ütközésekor), házassággal, államutódlással, az...Tovább olvasommenekült
Menekült az, akit faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, vagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől megalapozottan fél, s e megalapozott félelem miatt tartózkodik az állampolgársága szerinti országon...Tovább olvasomnépszavazás
A népszavazás (referendum) a közvetlen demokrácia törvényhozásban, jogalkotásban, valamint az irányadó központi és helyi döntések meghozatala során törénő érvényesülésének egyik technikája. A népszavazás lehet véleménnyilvánító (konzultatív), amikor a népszavazás eredménye...Tovább olvasomemberi méltóság
Az emberi méltóság minden emberi jog anyajoga, minden alapjog érinthetetlen lényege, amelyből a kínzás, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma, a rabszolgaság tilalma, az emberen tájékoztatása és önkéntes hozzájárulása nélküli kísérlet...Tovább olvasomválasztási iroda
A választási irodák olyan állami szervek, amelyek a választások előkészítésével, szervezésével, lebonyolításával, technikai feltételei megteremtésével, a törvényes feltételek megléte és a szakmai szabályok ellenőrzésével, választási adatkezeléssel, továbbá pártsemleges tájékoztatással foglalkoznak....Tovább olvasom
