alapvető jogok
Az alapvető jogok állam és egyén alapvető viszonyait szabályozó jogok, és az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című második részében találhatjuk az egyes alapjogokra vonatkozó rendelkezéseket. Az alapvető jogok közé tartoznak a minden természetes személyt megillető emberi jogok (pl. élethez való jog), továbbá az állampolgársághoz kötött állampolgári jogok (pl. választójog). Az alapvető jogokat lehet csoportosítani aszerint is, hogy egyénileg gyakorolhatók (egyéni jogok), vagy pedig közösségben (kollektív jogok). Az alapjogok első generációjába tartoznak az alapvető személyi (pl. tulajdonhoz való jog), továbbá az alapvető politikai jogok és szabadságok(pl. gyülekezési jog). Az alapjogok második generációját a gazdasági, szociális és kulturális jogok képezik (pl. munkához való jog), amelyek az államtól már aktív cselekvést igényelnek. A globális, illetve szolidaritási jogok (pl. egészséges környezethez való jog, élelemhez való jog) pedig az alapvető jogok harmadik generációját jelentik, s biztosításukhoz nemzetközi együttműködés szükséges. Az alapjogok forrásai az Alaptörvény, egyéb törvények, illetve az egyes nemzetközi szerződések. Az alapvető jogok jogosultja az egyén, kötelezettje pedig az állam.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
rendkívüli állapot
A rendkívüli állapot a különleges jogrend háborús helyzetet kezelésére hívatott altípusa. Főszabály szerint az Országgyűlés hirdetheti ki rendkívüli állapotot, az összes jelenlévő képviselő kétharmadának szavazatával. Ám ha az Országgyűlés ülésezése...Tovább olvasomügyészség
Bár az ügyészség nem tekinthető önálló hatalmi ágnak, mégis önálló és független alkotmányos intézmény, amely kiemelkedő szereppel rendelkezik a büntető igazgságszolgáltatásban, miszerint az ügyészség képviseli a vádat, nyomozati feladatokat lát...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adatnak minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, továbbá a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő adat, amelyik a tevékenységére vonatkozik, vagy pedig közfeladata ellátása során...Tovább olvasombírósági igazgatás
A bírósági igazgatás a bírósági szervezetrendszerrel kapcsolatos igazgatási feladatokat foglalja magába. A bíróságok központi igazgatását Magyarországon az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke látja el, továbbá az ítélőtáblák és törvényszékek elnökei...Tovább olvasomalkotmánybírósági határozat
Az alkotmánybírósági határozatok olyan, rendszerint valamilyen alapjogsérelmet megelőző, vagy orvosló extern normatív aktusok, amelyeket az Alkotmánybíróság ad ki, és amelyek jogforrásnak tekinthetők. Az Alaptörvény hatályba lépése előtt született alkotmánybírósági határozatokat...Tovább olvasomalapjognak nem minősülő alkotmányos jog
Az alapjognak nem minősülő alkotmányos jog olyan, az alkotmányba foglalt jog, amely bár az alkotmányban szövegszerűen szerepel, abból alanyi jogosultság nem következik, az alkotmány szabálya ugyanakkor kötelezettséget ró a törvényhozóra...Tovább olvasomrendelet
A rendeletek olyan extern normatív aktusok, amelyeket a közigazgatás alkot. A rendeletek típusai a bármilyen tárgykörben kiadható kormányrendeletek és a kormány tagjainak rendeletei (miniszteri rendeletek, miniszterelnöki rendelet), a helyi közügyek...Tovább olvasomköztestület
A köztestületek az önkormányzatok egyik típusát jelölik, amelyek nem területi, hanem funkcionális alapon szerveződnek. A köztestületek is többfélék lehetnek. Közös tulajdonságuk, hogy mindegyikük a jogi szabályozás által közérdekűnek minősített tevékenységet...Tovább olvasomalkotmánybíráskodás
Az alkotmánybíráskodás alkotmányvédelmet jelent, méghozzá a kartális, azaz írott alkotmány védelmét, legfontosabb feladata az, hogy biztosítsa az alkotmány, így az emberi jogok elsőbbségének érvényesülését. Az alkotmánybíráskodás feladata elsősorban az állami-közhatalmi...Tovább olvasomkabinet
Kabinetnek a kormány testületi segédszerveinek egyik, eseti jellegű típusát nevezzük, amely tagjai csak a kabinet feladatkörében érintett miniszterek és az általuk kijelölt miniszterek lehetnek, és elsődleges funkciója a koordináció, feladata...Tovább olvasomalapvető jogok
Az alapvető jogok állam és egyén alapvető viszonyait szabályozó jogok, és az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című második részében találhatjuk az egyes alapjogokra vonatkozó rendelkezéseket. Az alapvető jogok közé tartoznak...Tovább olvasomregionalizált állam
A regionális vagy regionalizált államok olyan unitárius államok, amelyek területe közjogi régiókra van osztva, amelyek törvényhozási autonómiával felruházott közjogi területi közösségek. A regionalizált állam fogalmának alapjait az 1931. évi spanyol...Tovább olvasomközjogi szervezetszabályozó eszközök
A közjogi szervezetszabályozó eszközök olyan jogforrások, amelyek csupán a szabályozó szervre magára, illetőleg a vezetése, illetve irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervekre bírnak kötelező erővel. Míg a jogszabályokat ki kell...Tovább olvasomparlament
Az alkotmányos államokban a parlament a demokrácia intézménye, a nép képviseletének szervezeti formája, a legfőbb népképviseleti és törvényhozó közhatalmi szerv, amelynek több funkciója van. Ilyen funkciók az adómegajánlás, a költségvetési...Tovább olvasomtörvényerejű rendelet
A törvényerejű rendeletek a jogforrások, azon belül a jogszabályok egy különleges, történeti csoportját képezik, amelyek megalkotására az államszocializmus idején, 1989 előtt volt lehetőség, és amely jogszabályokat nem az igen ritkán...Tovább olvasomnépszavazás
A népszavazás (referendum) a közvetlen demokrácia törvényhozásban, jogalkotásban, valamint az irányadó központi és helyi döntések meghozatala során törénő érvényesülésének egyik technikája. A népszavazás lehet véleménnyilvánító (konzultatív), amikor a népszavazás eredménye...Tovább olvasomhatalommegosztás
A hatalommegosztás követelménye egyfajta garanciarendszert jelent a hatalomkoncentrációval szemben, és a gyakorlatban azt jeleni, hogy a közhatalomból résztesedő szervek feladat- és hatáskörei szétválasztásra kerülnek, kapcsolatukat pedig rögzítik. Így a hatalommegosztás,...Tovább olvasomállami jelképek
Az állami jelképek az állam szuverenitását kifejező, különleges jogi védelemben részesülő szimbólumok, melyek közül a legelterjedtebbek a címer, a himnusz és a zászló, de léteznek más nemzeti jelképek is, úgy...Tovább olvasomprezidenciális kormányforma
A prezidenciális kormányforma olyan kormányforma, amely esetében a végrehajtó hatalom monolitikus, tehát ugyanazon személy gyakorolja az államfői és kormányfői hatalmat, és amely esetében a végrehajtó hatalom nem megbuktatható a parlament...Tovább olvasomönkormányzati hatáskörök
A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei a helyi önkormányzatok által ellátandó és ellátható feladatokat határozzák meg. Két csoportba sorolhatók, méghozzá az államigazgatási és önkormányzati ügyek csoportjába. Az önkormányzati ügyekhez tartozó...Tovább olvasom
