önkormányzás
Az önkormányzást összetett jelenségnek tekinthetjük, amely magában hordoz egyfajta önigazgatást. Önigazgatásról akkor beszélhetünk, ha az, aki igazgat (az igazgatás alanya) és az, akit igazgatnak (az igazgatás tárgya) megegyeznek. A helyi közösségek önkormányzáshoz való joga egyfajta kollektív jog, amelyet egyrészt az Alaptörvény rögzít, másrészt nemzetközi dokumentumok is előírják biztosítását. A helyi önkormányzáshoz való jog, így a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei nem korlátlanok, azok a törvény által biztosított keretek között gyakorolhatók, és csak a helyi közügyekre vonatkoznak. Az önkormányzás magában foglalja a saját szervezet kialakítását, a saját ügyek önálló eldöntését, az önszabályozást, az önigazgatást, valamint az önfejlesztést, önkorrekciót.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
bírói függetlenség
A bírói függetlenség elve az igazságszolgáltatás alapelvei közé tartozik, és szűkebb értelemben a bíró, s így a bírói döntés függetlenségét jelenti, tágabb értelemben pedig az egész bírói szervezetrendszer függetlenségét szokás...Tovább olvasomalapjogkorlátozás
Az alapjog korlátozása azt jelenti, hogy valamely alapjog nem gyakorolható annak teljességében. Az alapjogokat korlátozhatóság szerint három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportot az abszolút érvényű, korlátozhatatlan jogok jelentik, amelyeket semmilyen...Tovább olvasomEurópai Parlament
Az Európai Parlament (EP) az Európai Unió jogalkotási (egészen pontosan társjogalkotó) szerve, amelyet közvetlenül választanak meg. Az Európai Parlamenti képviselőket 1979 óta választják közvetlenül az uniós polgárok. A tagállamokra van...Tovább olvasomállampolgári kötelességek
Az alapvető kötelezettségek csoportján belül megkülönböztethetünk állampolgári kötelességeket, amelyek olyan kötelességek, amelyeket az alkotmányozó nem mindenki, hanem csupán az állampolgárok kötelességeként jelölt meg. Ezen esetekben a “mindenki” fordulat helyett a...Tovább olvasomhatály
A jogszabály hatálya nem jelent mást, mint azt, hogy egy jogszabály adott térben, adott időben, illetve adott személyekre ténylegesen is alkalmazható, illetve alkalmazandó. Egyes esetekben előfordulhat azonban az is, hogy...Tovább olvasomparlament
Az alkotmányos államokban a parlament a demokrácia intézménye, a nép képviseletének szervezeti formája, a legfőbb népképviseleti és törvényhozó közhatalmi szerv, amelynek több funkciója van. Ilyen funkciók az adómegajánlás, a költségvetési...Tovább olvasomterrorveszélyhelyzet
A terrorveszélyhelyzet a rendkívüli állapot legfiatalabb altípusa, amelyet terrortámadás valós és közvetlen veszélye, vagy pedig terrortámadás esetén lehet kihirdetni. Az Országgyűlés hirdetheti ki, a Kormány kezdeményezésére, a jelenlévő országgyűlési képviselők...Tovább olvasomválasztási rendszer
A választási rendszerek azok a szisztémák, valamint az ezekhez kapcsolódó módszerek és technikák, amelyek alapján valamely szintű (Magyarországon európai parlamenti, országgyűlési, helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati) választásokat követően, a szavazás befejezése...Tovább olvasomválasztókerület
A választókerületek a képviseleti szervek létrehozatalához szükséges területi beosztások egyik egységét képezik, a szavazókörök mellett. Az adott területen lakóhellyel rendelkező választópolgárok választókerületenként kerülnek nyilvántartásba vételre (a választói névjegyzékbe). A választókerületeken...Tovább olvasomközponti közigazgatás
A központi közigazgatás fogalma azokat a közigazgatási szerveket foglalja magába, amelyek országos illetékességgel rendelkeznek, tehát tevékenységüket az ország egész területén jogosultak kifejteni, s az ország teljes területén érvényesülnek döntéseik. Velük...Tovább olvasomalkotmányjogi panasz
Az alkotmányjogi panasz intézménye az alapjogok védelmét szolgálja, az Alkotmánybíróság alapjogvédő funkciójához kötődik, egyfajta speciális jogorvoslatnak tekinthető, amelynek igénybevételére személyes érintettség esetén van lehetőség, magánérdek védelmében. Alkotmányjogi panasszal meg lehet...Tovább olvasomjogforrási hierarchia
A jogforrási hierarchia azt mutatja meg, hogy az egyes típusú jogforrások milyen alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. A jogforrási hierarchia alacsonyabb szintjén álló jogforrások nem lehetnek ellentétesek a magasabb...Tovább olvasomönkormányzás
Az önkormányzást összetett jelenségnek tekinthetjük, amely magában hordoz egyfajta önigazgatást. Önigazgatásról akkor beszélhetünk, ha az, aki igazgat (az igazgatás alanya) és az, akit igazgatnak (az igazgatás tárgya) megegyeznek. A helyi...Tovább olvasomönkormányzati hatáskörök
A helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörei a helyi önkormányzatok által ellátandó és ellátható feladatokat határozzák meg. Két csoportba sorolhatók, méghozzá az államigazgatási és önkormányzati ügyek csoportjába. Az önkormányzati ügyekhez tartozó...Tovább olvasomszavazás
A szavazás a népszuverenitás közvetett gyakorlásához kapcsolódik, a szavazás nem más, mint a választójog gyakorlása, ami többféle módon történhet. A legegyszerűbb és főszabály szerinti mód a szavazóhelyiségben való szavazás. A...Tovább olvasomdiszkrimináció tilalma
A diszkrimináció tilalmának hagyományos jelentése nem más, mint a hárányos megkülönböztetés tilalma, továbbá a törvény előtti egyenlőség követelménye. A diszkriminációtilalom az emberi méltóságból fakad, az emberi méltóságra vezethető vissza. Pozitív...Tovább olvasomlegfőbb ügyész
A legfőbb ügyész olyan közjogi tisztségviselő, aki az ügyészségen belül megkülönböztetett helyzetben van, és az Országgyűlésnek felelősséggel tartozik. Megválasztása a köztársasági elnök javaslata alapján, az Országgyűlés által történik, egészen pontosan...Tovább olvasomalkotmánybíró
Az Alkotmánybíróság tagjai, az alkotmánybíráskodást ellátó személyek az alkotmánybírák. A magyar Alkotmánybíróságnak 15 tagja van, akiket az Országgyűlés választ, az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával, egy a képviselőcsoportok által jelölt bizottság...Tovább olvasomkonföderáció
A konföderáció vagy államszövetség az államkapcsolatok, az összetett államok egyik típusa, amelyet egyes szuverén államok egymással megkötött szerződéssel hoznak létre. Jelenleg Európában egyetlen állam, méghozzá a Svájci Államszövetség létezik konföderáció...Tovább olvasomköztársaság
A köztársaság olyan államforma, amelyben az államfő (köztársasági elnök, elnök) racionális-legális. Az államfő tehát a köztársaságokban választással nyeri el a tisztségét. Ez a választás lehet közvetlen, a nép általi választás...Tovább olvasom
