humanitárius segítségnyújtás
Olyan az Európai Unió, továbbá az ENSZ béketámogató, vagy a NATO válságreagáló műveletei keretén belül végrehajtott művelet, amely az emberi szenvedés csökkentése érdekében végrehajtott feladatokat hivatott ellátni, azon az esetekben és helyszíneken, ahol a helyi hatóságok nem képesek támogatást nyújtani a lakosságnak. A Magyar Honvédség (MH) feladatrendszerében: a fogadó ország beleegyezésével vagy erre jogosult nemzetközi szervezet felhatalmazásával az MH érdemi közreműködésével folytatott segítő tevékenység, amely a fegyveres konfliktus, a természeti, vagy civilizációs katasztrófa által okozott olyan helyzet elhárítására és következményeinek csökkentésére irányul, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeit, alapvető ellátását, a természeti környezetet súlyos mértékben veszélyezteti, károsítja.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
önkéntes haderő
Az önkéntes haderő tagjai nem a törvényben előírt kötelezettség alapján, hanem önként vállalva látják el a katonai szolgálatot. Nem azonos a zsoldossereggel, amelynek jellemzője az adott katonai feladatra vállalt speciális...Tovább olvasomhadelmélet
Az emberi ismeretek specifikus területe, sajátos társadalomtudományi elmélet. Ebben tükröződik a katonai műveletek elméletének, a hadügy jelenségeinek, folyamatainak objektív dialektikája: a jelenségeket összefüggéseikben, kölcsönhatásaikban, fejlődésükben, ellentétjeik és ellentmondásaik keletkezésében, a...Tovább olvasomhadifogoly
Hadifogoly az a harcos, aki a szemben álló fél hatalmába került, és ez egészen a végleges szabadulásáig, illetve hazaszállításáig fennáll. A hadifogoly a szemben álló fél, nem pedig a foglyul...Tovább olvasomhadügy
A hadügy a fegyveres küzdelem sikeres megvívását, vagy lehetőség szerinti elhárítását szolgáló elmélet és gyakorlat. A fegyveres erőkkel, felkészítésükkel, alkalmazásukkal, a fegyveres harc megvívásával, illetve elhárításával, valamint az ország katonai...Tovább olvasombékefenntartó erők
A békefenntartó erők az ENSZ tagállamainak a Biztonsági Tanács rendelkezésére bocsátott katonai kontingensei. A békefenntartó erők felállításáról, összetételéről a Biztonsági Tanács – az állandó tagjainak egyhangú szavazata alapján – határoz....Tovább olvasomtoborzás
A toborzás célja az üres vagy megüresedő, illetve létesítendő munkakörökre potenciális munkavállalók felkutatása, megnyerése, lehetőleg olyanoké, akik a munkaköri követelményeknek megfeleltethetők. Toborozni kell: a) a humánerőforrás tervezés során keletkező döntések...Tovább olvasomönkéntes tartalékos
Az önkéntes tartalékosok között megkülönböztetünk műveleti (ÖMT) és védelmi (ÖVT) tartalékost. Az ÖMT-s beosztások azok, amelynek békeidőszaki folyamatos vagy tényleges állománnyal való feltöltése nem elsődleges fontosságú, illetve nem biztosított, azonban...Tovább olvasomkülönleges jogrend
A különleges jogrend – a békeidőszaki jogrendtől eltérő – olyan biztonsági, védelmi rendszer, amely biztosítja a rendkívüli körülmények során felmerülő azon feladatok végrehajtását, továbbá az olyan veszélyek elhárítását, amelyekre a...Tovább olvasomhonvédelem
A honvédelem össznemzeti ügyként az ország külső fegyveres támadástól való megvédésével kapcsolatos elvek, szervezetek és tevékenységek összessége. Célja az ország függetlenségének, területi épségének, alkotmányos rendjének védelme, lakosságának és anyagi javainak...Tovább olvasomkatonai életpályamodell
Ez az életpályamodell teljesítményalapú, kiszámítható előmeneteli rendszert tartalmaz, melynek lényege, hogy a legfelkészültebb, a legjobban teljesítő katonák előtt világos és tervezhető karrier áll a Honvédségben: az előmenetel alapja a teljesítmény,...Tovább olvasomfegyverzet-ellenőrzés
A fegyverzet-ellenőrzés sokrétű, egymáshoz szervesen kapcsolódó – alapvetően politikai és jogi – intézkedések, valamint tevékenységek egész sorát magába foglaló rendszer, amely átfogja a fegyverzetek mennyiségi és minőségi korlátozását (csökkentését), a...Tovább olvasomkiberbiztonság
Napjainkban fokozott veszélyt jelent, hogy az informatikai fejlődést egyes államok, vagy nem-állami – akár terrorista – csoportok arra használhatják fel annak érdekében, hogy megzavarják az információs és kommunikációs rendszereket, kormányzati...Tovább olvasomterrorizmus
A terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott meghatározása. A terrorizmus mögött mindig valamilyen leszámolási, visszacsapási, megfélemlítési szándék húzódik meg, ehhez társul egy politikai, ideológiai, vagy vallási eszme, amely az erőszak legitimációjául szolgál....Tovább olvasomcivil kontroll (polgári ellenőrzés)
A civil kontroll azt a politikai, illetve intézményi normarendszert jelenti, amelyet a demokratikus országokban a fegyveres erők polgári irányítására és ellenőrzésére építenek ki. A civil kontroll legfőbb felelős gyakorlója a...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
Az állampolgárok, a törvény alapján létrehozott jogalanyok és minden az országban tartózkodó ember (szolgáltatásra kötelezettek) a nemzeti és szövetségi védelmi feladatok végrehajtása érdekében általános honvédelmi kötelezettségként személyes szolgálat, valamint gazdasági,...Tovább olvasomhadszíntér
A hadszíntér az a földrajzi térség, ahol a hadviselő felek haderőiket összevonják, szétbontakoztatják és egységes hadászati elgondolás és terv alapján haditevékenységet folytatnak. Napjainkban (meghatározóan a hagyományos pusztító eszközökkel vívott fegyveres...Tovább olvasomgeopolitika
A geopolitika politikatudományi és politikai irányzat, amely az állam társadalmi-gazdasági viszonyait, fejlődését, nemzetközi törekvéseit elsősorban földrajzi tényezőkre vezetik vissza, azoknak meghatározó jelnetőséget tulajdonít. A geopolitika elmélete a 19. szd. végén,...Tovább olvasomhadijog
A hadijog (ius in bello /lat./ – a hadviselés nemzetközi jogi szabályai) a nemzetközi jog részeként a hadviselés módjaira és eszközeire, valamint a hadicselekményekkel érintett meghatározott személyek és dolgok védelmére...Tovább olvasombékeidőszak
A hatályos jogszabályok korlátozások nélküli érvényesülésének időszaka, amikor a különleges jogrend egyik különleges állapota, időszaka (avagy a közigazgatásban inkább használt korábbi terminológia szerint: „minősített időszaka”) sincs kihirdetve. A békeidőszak a...Tovább olvasombefogadó nemzeti támogatás
A befogadó nemzet (pl. Magyarország, valamint a Honvédség és a honvédelemben résztvevő más szervek) által békeidőszakban, válság vagy háború (pl. rendkívüli állapotban, szükségállapotban, megelőző védelmi helyzetben, terrorveszélyhelyzetben, valamint váratlan támadás)...Tovább olvasom
