alkotmányos monarchia
Az alkotmányos monarchia egy olyan kormányformával rendelkező monarchia, amelyet az különbözet meg az abszolút monarchiától, hogy az alkotmány az államfőt, az uralkodót is köti, hatalma nem korlátlan. Az alkotmányos monarciákban azonban a kormány még nem feltétlenül felelős a parlamentnek, ám mindenképp felelős az uralkodónak. Ma Európában az alkotmányát vizsgálva alkotmányos monarchiának tűnhet példáuk Dánia és Hollandia, ám ez a gyakorlatban nem így van. Ma ténylegesen alkotmányos monarchiának tekinthető példáuk Monaco, Lichtenstein és Jordánia.
Tudományterület:
Forrás:
Halász Iván: Az államforma kérdése és az államfők típusai. In Bende Zsófia - Halász Iván (szerk.): Összehasonlító alkotmányjog. NKE Szolgáltató Kft., Budapest, 2014. 62-65., Szalai András: A kormányforma kérdése és dilemmái. In Bende Zsófia - Halász Iván (szerk.): Összehasonlító alkotmányjog. NKE Szolgáltató Kft., Budapest, 2014. 79-80.
Szerző:
Relációk
alkotmánybírósági eljárások
Az Alkotmánybíróság eljárásai az előzetes normakontroll, az utólagos normakontroll (ami lehet absztrakt vagy konkrét), valamint az alkotmányjogipanasz-eljárás, amelyek során az Alkotmánybíróság akkor, ha megállapítja valamely hatályos jogszabály, jogszabályi rendelkezés, vagy...Tovább olvasompetíciós jog
A petíciós jog vagy panaszjog azt jelenti, hogy mindenkinek (tehát nem csupán a magyar állampolgároknak) jogában áll egyénileg, vagy pedig másokkal közösen panasszal, vagy pedig javaslattal fordulni bármely közhatalmat gyakorló...Tovább olvasomÁllami Számvevőszék
Az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervét nevezzük Állami Számvevőszéknek. Feladatai közé tartozik a központi költségvetés végrehajtásának (zárszámadás), az államháztartás gazdálkodásának, az államháztartásból származó vagyon felhasználásának, továbbá a nemzeti...Tovább olvasomrendőrség
A rendőrség egy állami és fegyveres rendvédelmi szerv, amely az államigazgatás részeként működik. Feladatkörébe tartozik a bűnüldözés, a bűnmegelőzés, továbbá államigazgatási és rendészeti feladatok ellátása, a közrend és a közbiztonság...Tovább olvasomközpénzügyek
A közpénzügyek körébe a pénzügyi jog alkotmányokban lefektetett alapjait sorolhatjuk, így a különböző költségvetési (költségvetésre és zárszámadásra vonatkozó), adójogi, vagyongazdálkodási (állami-nemzeti vagyon) szabályokat, valamint a fizetőeszközre vonatkozó szabályokat, továbbá az...Tovább olvasomválasztási jogorvoslat
A választási jogorvoslatok a választási eljárás kapcsán elérhető, bizonyos jogsértések orvoslására szolgáló jogorvoslatokat jelentik, melyeknek három típusa a kifogás, a fellebbezés, valamint a bírósági felülvizsgálat. A névjegyzékben szereplő választópolgárok, a...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adatnak minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, továbbá a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő adat, amelyik a tevékenységére vonatkozik, vagy pedig közfeladata ellátása során...Tovább olvasomelvi bírósági döntés
Az elvi bírósági döntések az alsóbb fokú bíróságok olyan határozatai, amelyek a társadalom széles körét érintő, vagy a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű ügyben születtek, és ilyenként való közzétételükről döntés született....Tovább olvasompolgármester
A képviselő-testület elnökét polgármesternek nevezzük. A polgármester nem csupán elnöke, hanem tagja is a képviselő-testületnek, megbízatását általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással nyeri el. A polgármesterek megválasztásában...Tovább olvasomhelyi önkormányzat
A helyi önkormányzatok Magyarországon a helyi közügyek intézésére létrehozott közjogi szervek. A helyi önkormányzatoknak két típusa található meg hazánkban, méghozzá a települési és a területi önkormányzatok. Fontos hangsúlyozni, hogy a...Tovább olvasomszubszidiaritás
A szubszidiaritás az Európai Unió működésének egyik legfontosabb alapelve, amely azt követeli meg, hogy minden döntést azon a szinten kell meghozni és végrehajtani, amely a lehető legalacsonyabb, és ahol egyben...Tovább olvasomszemélyes adatok védelme
A személyes adatok védelme a magánszféra védelmében, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogban gyökerezik, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, ahhoz, hogy azokról...Tovább olvasominterpelláció
Az interpelláció – csakúgy mint a kérdés, azonnali kérdés és írásbeli kérdés – a parlamenti ellenőrzés eszköze, egyben a képviselők információszerzési eszköze, amelyet a Kormány, illetve a kormánytagok kötelesek személyesen,...Tovább olvasomfélprezidenciális kormányforma
A félprezidenciális kormányforma az elnöki és a parlamentáris rendszer között képez átmenetet, amelyben a végrehajtó hatalom felelősséggel tartozik a törvényhozó hatalomnak, ugyanakkor a végrehajtó hatalom csúcsa független a a törvényhozástól,...Tovább olvasomvallásszabadság
A vallásszabadság olyan alapjog, amelynek egyéni és közösségi oldala is létezik, s egyéni oldala azt jelenti, hogy minden ember (nem csupán a magyar állampolgárok) jogosult meggyőződését szabadon megválasztani (pozitív vallásszabadság),...Tovább olvasomhatásköri bíráskodás
A hatásköri bíráskodás azt jelenti, hogy amennyiben valamely állami szervek között, vagy pedig állami és önkormányzati szervek között (ide nem értve a közigazgatási hatóságokat) hatásköri összeütközés történik, az érintett szerv...Tovább olvasomjogbiztonság
A jogbiztonság megköveteli a jog egésze, annak részterülete és az egyes jogszabályok világosságát, egyértelműségét, kiszámíthatóságát és előreláthatóságát azok számára, akiktől a norma hatályba lépését követően a szabály betartását, jogkövető magatartást...Tovább olvasomnormatív határozat
A normatív határozat, csakúgy, mint a normatív utasítás, a közjogi szervezetszabályozó eszközök közé tartozió, intern normatív aktus, azaz kizárólag arra a szervre nézve bír kötelező erővel, amelynek keretében azt kibocsátották....Tovább olvasomválasztókerület
A választókerületek a képviseleti szervek létrehozatalához szükséges területi beosztások egyik egységét képezik, a szavazókörök mellett. Az adott területen lakóhellyel rendelkező választópolgárok választókerületenként kerülnek nyilvántartásba vételre (a választói névjegyzékbe). A választókerületeken...Tovább olvasomunitárius állam(szerkezet)
Az unitárius állam olyan állam, melynek szerkezete és szuverenitása egységes, osztatlan. Ilyen állam például Horvátország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Izland, Norvégia, Svédország, Latin-Amerika legtöbb kis és közepes mértetű országa. Léteznek...Tovább olvasom