bírósági igazgatás
A bírósági igazgatás a bírósági szervezetrendszerrel kapcsolatos igazgatási feladatokat foglalja magába. A bíróságok központi igazgatását Magyarországon az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke látja el, továbbá az ítélőtáblák és törvényszékek elnökei igazgatási tevékenysége felett is felügyeletet gyakorol. Az OBH elnökének munkáját az Országos Bírói Hivatal segíti. Az OBH és elnöke munkájának felügyeletét pedig az Országos Bírói Tanács látja el. Ellenőrzési, véleményező és javaslattételi jogkörökkel rendelkezik. Legerősebb jogosítványának az tekinthető, hogy jogában áll az Országgyűlésnél kezdeményezni az Országos Bírói Hivatal elnöke tisztségétől való megfosztását, amennyiben a jogszabályi feltételek fennállnak.
Tudományterület:
Forrás:
Lichtenstein József: A bíróságok. In Trócsányi László - Schanda Balázs (szerk.): Bevezetés az Alkotmányjogba. Az Alaptörvény és Magyarország alkotmányos intézményei. Ötödik, átdolgozott kiadás. HVG-Orac, Budapest, 2016. 383-387.
Szerző:
Relációk
jogforrási hierarchia
A jogforrási hierarchia azt mutatja meg, hogy az egyes típusú jogforrások milyen alá- és fölérendeltségi viszonyban állnak egymással. A jogforrási hierarchia alacsonyabb szintjén álló jogforrások nem lehetnek ellentétesek a magasabb...Tovább olvasomrendelet
A rendeletek olyan extern normatív aktusok, amelyeket a közigazgatás alkot. A rendeletek típusai a bármilyen tárgykörben kiadható kormányrendeletek és a kormány tagjainak rendeletei (miniszteri rendeletek, miniszterelnöki rendelet), a helyi közügyek...Tovább olvasomalapjogkorlátozás
Az alapjog korlátozása azt jelenti, hogy valamely alapjog nem gyakorolható annak teljességében. Az alapjogokat korlátozhatóság szerint három csoportba sorolhatjuk. Az első csoportot az abszolút érvényű, korlátozhatatlan jogok jelentik, amelyeket semmilyen...Tovább olvasomrendőrség
A rendőrség egy állami és fegyveres rendvédelmi szerv, amely az államigazgatás részeként működik. Feladatkörébe tartozik a bűnüldözés, a bűnmegelőzés, továbbá államigazgatási és rendészeti feladatok ellátása, a közrend és a közbiztonság...Tovább olvasomközvetlen demokrácia
Közvetlen demokráciáról akkor beszélhetünk, amikor a nép saját maga gyakorolja a közhatalmat, saját maga vesz részt a döntések meghozatalában. A népszuverenitás gyakorlása történhet a képviseleti vagy a közvetlen demokrácia eszközei...Tovább olvasomtörvényerejű rendelet
A törvényerejű rendeletek a jogforrások, azon belül a jogszabályok egy különleges, történeti csoportját képezik, amelyek megalkotására az államszocializmus idején, 1989 előtt volt lehetőség, és amely jogszabályokat nem az igen ritkán...Tovább olvasomképviseleti demokrácia
Képviseleti demokráciáról akkor beszélhetünk, amikor a nép a közhatalmat nem közvetlenül, hanem választott képviselői, a közvetett vagy képviseleti demokrácia intézményei útján gyakorolja. A népszuverenitás gyakorlása történhet a képviseleti mellett a...Tovább olvasomkormány
A kormány egyrészt a legfelsőbb, általános hatáskörű központi közigazgatási szerv, másrészt kormányzati szerepe van, a kormány képezi a végrehajtó hatalmat mint hatalmi ágat. A kormány tehát az Alaptörvény szerint kettős...Tovább olvasomközérdekű adat
Közérdekű adatnak minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, továbbá a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő adat, amelyik a tevékenységére vonatkozik, vagy pedig közfeladata ellátása során...Tovább olvasomszavazás
A szavazás a népszuverenitás közvetett gyakorlásához kapcsolódik, a szavazás nem más, mint a választójog gyakorlása, ami többféle módon történhet. A legegyszerűbb és főszabály szerinti mód a szavazóhelyiségben való szavazás. A...Tovább olvasomalkotmánybírósági eljárások
Az Alkotmánybíróság eljárásai az előzetes normakontroll, az utólagos normakontroll (ami lehet absztrakt vagy konkrét), valamint az alkotmányjogipanasz-eljárás, amelyek során az Alkotmánybíróság akkor, ha megállapítja valamely hatályos jogszabály, jogszabályi rendelkezés, vagy...Tovább olvasomhonvédelmi kötelezettség
A honvédelmi kötelezettség a minden magyar állampolgárra vonatkozó alapvető kötelességek közé tartozik, ami azt jelenti, hogy minden állampolgár köteles a haza védelmére. Minősített időszakokban (rendkívüli állapot – hadiállapot és megelőző...Tovább olvasomOrszággyűlés
Magyarország egykamarás parlamentjét Országgyűlésnek hívják. Az Országyűlés Magyarország legfőbb népképviseleti szerve, 199 közvetlenül választott képviselőből áll. Ezen felül legfeljebb 13, a képviselőknél szűkebb jogosítványokkal rendelkező nemzetiségi szószóló is tagja lehet,...Tovább olvasomközpénzügyek
A közpénzügyek körébe a pénzügyi jog alkotmányokban lefektetett alapjait sorolhatjuk, így a különböző költségvetési (költségvetésre és zárszámadásra vonatkozó), adójogi, vagyongazdálkodási (állami-nemzeti vagyon) szabályokat, valamint a fizetőeszközre vonatkozó szabályokat, továbbá az...Tovább olvasomválasztási rendszer
A választási rendszerek azok a szisztémák, valamint az ezekhez kapcsolódó módszerek és technikák, amelyek alapján valamely szintű (Magyarországon európai parlamenti, országgyűlési, helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati) választásokat követően, a szavazás befejezése...Tovább olvasomKöltségvetési Tanács
A Költségvetési Tanács olyan szerv, amely az Országgyűlés törvényhozó tevékenységét támogatja, és a központi költségvetés megalapozottságát vizsgálja, továbbá közreműködik a központi költségvetásről szóló törvény előkészítésében. A legtöbb tekintetben véleményezési jogköre...Tovább olvasomegészséges környezethez való jog
Az (egészséges) környezethez való jog az emberi jogok harmadik generációjához, a golbális vagy szolidaritási jogok közé tartozik, és azt jelenti, hogy mindenkinek joga van az egészséges környezethez. A környezetvédelem egyik...Tovább olvasomszakszervezeti szervezkedés szabadsága
A szakszervezeti szervezkedés szabadsága alapján a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, továbbá szervezeteiknek jogában áll egymással tárgyalni, kollektív szerződést kötni, érdekeik védelmében együttesen fellépni, beleértve a munka beszüntetéséhez való jogot (sztrájkjog)....Tovább olvasomprezidenciális kormányforma
A prezidenciális kormányforma olyan kormányforma, amely esetében a végrehajtó hatalom monolitikus, tehát ugyanazon személy gyakorolja az államfői és kormányfői hatalmat, és amely esetében a végrehajtó hatalom nem megbuktatható a parlament...Tovább olvasomemberi méltóság
Az emberi méltóság minden emberi jog anyajoga, minden alapjog érinthetetlen lényege, amelyből a kínzás, megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma, a rabszolgaság tilalma, az emberen tájékoztatása és önkéntes hozzájárulása nélküli kísérlet...Tovább olvasom
