elévülés
Valamely igény, jogosultság elévülése azt jelenti, hogy bizonyos időtartam eltelte után az igényt már nem nem lehet érvényesíteni. Fontos azonban megjegyezni, hogy az elévült igény nem lesz egyben jogellenes is, tehát maga a jog nem évül el. Ebből következően, ha bármelyik fél az elévülési idő után teljesít, azt az elévülésre hivatkozva nem követelheti jogszerűen vissza. Ugyanakkor az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni, tehát a bíróság akkor is megállapítja az igény elévülését, ha arra az ellenérdekű fél nem hivatkozott. A közszolglati jogban (hasonlóan a munkajoghoz) az általános elévülési idő három év. Az elévülés nyugszik, ha a jogosult menthető okból nem tudja az igényét érvényesíteni (pl. beteg). Ha az akadály elhárul, a jogosultnak még hat hónapja marad az igény érvényesítésére, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra. Végül az elévülési idő meg is szakítható valamely jognyilatkozattal (pl. az igény bejelentésével, vagy a bírósági kereset benyújtásával).
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
mérsékelt semlegességi rendszer
A mérsékelt semlegesség elve a politika és a közszolgálat közötti viszony egyik modellje. Franciaországban alakult ki, s lényege, hogy a közszolgálati tisztviselők és a politika viszonyát eltérően kell szabályozni a...Tovább olvasomelőmenetel besorolásban
A besorolásban való előmenetel a tágabb értelemben felfogott előmenetel egyik fajtája az illetményben, a címekben és a vezetői megbízásban (kinevezésben, munkakörben) való előmenetel mellett. A közszolgálati tisztviselőket a törvény két...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomeskü
Az eskü a jogviszony keletkezésekor egyfelől egy ünnepélyes aktus, fogadalom a közszolgálat legfontosabb értékeinek megőrzésére. Másrészt alapvető jelentőségű jognyilatkozat is, ugyanis az eskütétel elmaradása érvénytelenségi ok, amelyre bárki hivatkozhat. Tehát...Tovább olvasomáthelyezés
Az áthelyezésnek a közszolgálatban két fő válfaja van. A határozott idejű áthelyezés esetén a közszolgálati tisztviselő, az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv megállapodnak egymással, hogy meghatározott...Tovább olvasomelőmenetel
Az előmenetel a zárt(abb) közszolgálati modell központi eleme, ha úgy tetszik névadója (karrier-rendszer). A közszolgálati pragmatika számtalan eleme kapcsolódik hozzá, így az illetmény, a teljeítményértékelés és minősítés, a képzés-továbbképzés, vagy...Tovább olvasomközjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomegészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv...Tovább olvasomközszolgálati alkalmazott
A közszolgálati alkalmazott kifejezés tartalma mind a jogszabályokban, mind a szakirodalmakban, s még a nemzetközi gyakorlatban is sok bizonytalanság hordozója. Kérdés, hogy milyen ismérvek alapján tekinthetünk valakit közszolgálati dolgozónak. Egy...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hozzátartozók)
A hozzátartozói összeférhetetlenséget másként együttalkalmazási tilalomnak nevezhetjük. A törvény tiltja a hozzátartozók olyan alkalmazását, amelynek következtében közöttük bármely vonatkozásban hierarchikus kapcsolat keletkezne. Nem létesíthető így olyan közszolgálati tisztviselői jogviszony, amelyben...Tovább olvasomegyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét...Tovább olvasomrendkívüli munkaidő
A rendkívüli munkaidő alkalmazásával a munkáltatói jogkör gyakorlója a közszolgálati tisztviselőt a szabadidejében, a jogszabály által meghatározott feltételek fennállása esetén a beosztás szerinti rendes munkaidőn felül is munkavégzésre vagy rendelkezésre...Tovább olvasomközszolgálati nyilvántartás
A közszolgálati tisztviselők adatairól két nyilvántartást vezetnek hazánkban. Az egyik az un. közszolgálati alapnyilvántartás, amelyet a foglalkoztató közigazgatási szerv fektet fel a törvény mellékletében felsorolt adatokról. Fontos, hogy a mellékletben...Tovább olvasomközszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,...Tovább olvasomalapilletmény
Az alapilletmény a közszolgálati tisztviselők illetményének legnagyobb összegű eleme. Kiszámításában meghatározó jelentősége van, hogy a tisztviselő melyik besorolási osztályba (I. felsőfokú végzettségű vagy II középiskolai végzettségű tisztviselők) tartozik, s azon...Tovább olvasomazonnali hatályú megszüntetés
A közszolgálati jogviszony bármelyik fél által, azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntethető a próbaidő alatt. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató a főszabálytól eltérően, mely szerint a felmentést meg kell indokolni,...Tovább olvasomvagyonnyilatkozat
A közszolgálati tisztviselők jelentős részét (és hozzátartozóját) vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség terheli. E jogintézmény célja a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vagy bizonyos tevékenységek (pl. hatósági jogalkalmazás, vagyongazdálkodás,...Tovább olvasomideiglenes foglalkoztatás
A kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás lényege, hogy a tisztviselő eredeti kinevezését nem módosítják, ennek ellenére a munkaköri leírásában rögzített szokásos munkájához képest más feladatokat (is) el kell látnia, s esetenként...Tovább olvasom
