Emberi Jogok Európai Bírósága
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az Emberi Jogok Európai Egyezménye (EJEE) által felállított bírósági szerv, amely az Egyezményben foglalt jogok érvényesülését hivatott elősegíteni. Az EJEB eljárása legtöbb esetben egyéni panasz alapján indul, sikeres panasz esetén a Bíróság megállapítja az egyezményben foglalt alapjog(ok) megsértését és kártérítésre kötelezi a tagállamot. Fontos követelmény, hogy az egyén csak akkor fordulhat az EJEB-hez, ha a saját állama által biztosított összes rendes jogorvoslati lehetőséget kimerítette. A bíróság szerkezetét és eljárását az EJEE 11. kiegészítő jegyzőkönyve (1998) jelentősen átalakította: minden tagállam egy-egy bírát delegál kilenc éves időszakra a testületbe, a bíróság eljárása két részből, egy elfogadhatósági és egy érdemi szakaszból áll. A bíróság székhelye Strasbourgban található.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogszabály érvényessége
A jogszabály érvényessége azt jelenti, hogy a jogszabály kötelező erővel rendelkezik és joghatás kiváltására alkalmas. A jogszabályok érvényességét a modern jogrendszerek rendszerint négy alapvető feltételhez kötik. (1) A jogszabálynak a...Tovább olvasomjóléti állam
A XX. század második felében megjelenő államtípus, amely a társadalmi javak szociális célú újraelosztására helyezi a hangsúlyt. Fénykorát az 1950-es és 70-es évek között élte, elsősorban Nyugat- és Észak-Európára jellemző....Tovább olvasomreálunió
A reálunió a perszonálunióhoz képest szorosabb államkapcsolatot jelent, mert az egymással szövetséges államok a közös uralkodó személye mellett közös állami szervekkel is rendelkeznek. A közös szervek közös ügyek vitelére hivatottak...Tovább olvasomintervenciós állam
Az intervenciós állam az állami beavatkozást helyezi a középpontba, történeti államtípusként a liberális állam problémáira adott válaszként értelmezhető. A beavatkozástól mentes tőkés termelés a 19. század végére jelentős társadalmi egyenlőtlenségekhez...Tovább olvasomjogi norma
A jogi norma a jogrendszer legkisebb, önmagában értelmezhető egysége, amely egy konkrét cselekvési mintát határoz meg. Logikai szerkezetét tekintve három részből, a hipotézisből (feltételből), a diszpozícóból (rendelkezésből) és a jogkövetkezményből...Tovább olvasomtotális állam
A totális állam történeti államtípusként a XX. század első felében, a náci Németországban, a fasiszta Olaszországban és a sztálini Szovjetunióban jött létre. Politikai szempontból a diktatórikus berendezkedés, a demokratikus intézményrendszer...Tovább olvasommodernizáló állam
A modernizáló állam a XIX. század során, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, illetve Észak- és Dél-Európában létrejött történeti államtípus. A modernizáló állam a Nyugat-Európaihoz képest lassabban végbemenő polgári átalakulás és tőkés...Tovább olvasomjogalkalmazás
A jogi előírások érvényre juttatása önkéntes jogkövetés elmaradása esetén jogalkalmazás révén történik. Jogalkalmazói tevékenységet az erre feljogosított állami szervek (elsősorban bíróságok és hatósági jogkörrel rendelkező közigazgatási szervek), kivételesen nem állami...Tovább olvasomszövetségi állam
A szövetségi állam (föderáció) több tagállam egyesüléséből létrejövő állam, amelyben a szuverenitás – Georg Jellinek klasszikus felfogása szerint – nem a tagállamokat, hanem a szövetséget illeti meg. A szövetségi állam...Tovább olvasomkameralisztika
A XVII.-XVIII. században kialakuló tudomány, amely leginkább közigazgatási és közgazdaságtani ismereteket foglalt magába. Elsősorban német nyelvterületen vált jelentőssé, főbb képviselői Melchior von Osse, Ludwig von Seckendorff, Wilhelm von Schröder, Heinrich...Tovább olvasomjogképződés
A jogképződés a jogi normák létrejöttének folyamatát jelenti. Két fő jogképződési módot, a jogalkotást és a jogalkalmazói jogképződést lehet megkülönböztetni. A jogalkotás és a törvényi jog dominanciája a római-germán jogcsaládokra,...Tovább olvasomgazdasági, szociális és kulturális jog
A gazdasági, szociális és kulturális jogok az emberi jogok második generációjához tartoznak. Kialakulásuk hátterében a XIX. századi tőkés termelés kudarcai, elsősorban a növekvő társadalmi feszültségek, a fokozódó elszegényedés és a...Tovább olvasomállamszövetség
Az államszövetség (konföderáció) szuverén államok laza szövetsége, amelyet a részes államok valamilyen közös javukat szolgáló cél érdekében, szerződés segítségével hoznak létre. Közös cél lehet pl. a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése vagy...Tovább olvasomvisszaható hatály
Visszaható hatályú jogalkotás esetén a jogalkotó a jogszabály előírásait a jogszabály kihirdetését megelőző időre is alkalmazni rendeli. Ez azért ellentmondásos, mert olyan elvárásokat támaszt(hat) a jogalanyok irányába, amelyeket korábban nem...Tovább olvasomliberális állam
A ‘liberális állam’ kifejezés egyszerre utal a modern állam XIX. században létrejött történeti típusára és a liberális ideológiához kapcsolódó állameszmény különféle alakváltozataira (pl. minimális állam, semleges állam, korlátozott állam). A...Tovább olvasomredisztribúció
A társadalmi javak állami újraelosztását, vagyis azok meghatározott szempontok szerinti elvonását és újraosztását jelenti. A megnövekedett állami redisztribúció a jóléti államok sajátossága, amelyek a nemzeti össztermék jelentős részét bevonják az...Tovább olvasomszabadságjog
A szabadságjogok az egyén életének zavartalanságát, tevékenysége szabad gyakorlását biztosító alapvető jogok. Ide tartozik például az élethez való jog, a kegyetlen vagy embertelen bánásmód tilalma, a tulajdonhoz való jog, a...Tovább olvasomjogszabály hatály
A hatály a jogszabály érvényességének ‘terjedelme’: azt adja meg, hogy az adott jogszabály milyen körülményekre tekintettel alkalmazható. Megkülönböztetünk időbeli, területi, személyi, tárgyi és szervi hatályt, attól függően, hogy az adott...Tovább olvasomjogértelmezés
A jogértelmezés a jogszabály jelentésének feltárására irányuló tevékenység. A jogalkalmazói tevékenység szükségszerű részét képezi, mivel a jogszabályok gyakran nyelvileg pontatlan formában jelennek meg. A jogalkalmazói jogértelmezés mellett megkülönböztethető még jogszabályi...Tovább olvasomállamtöredék
Az államtöredékek az államiság nem minden elemével rendelkező államszerű képződmények. A kifejezést eredetileg Georg Jellinek vezette be, ide sorolva például a függő közjogi rendszereket és az államok külső tartományait (pl....Tovább olvasom
