illetmény
Az illetmény a közszolgálati jogviszony egyik fő szolgáltatása, amelyet a közszolgálati tisztviselő a munkaerejének a közigazgatási feladatok ellátására fordításának ellenértékeként kap a munkáltatótól. A közszolgálatban sokféle illetményrendszert ismerünk, a közszolgálati tisztviselőkét folyamatos előrehaladáson alapuló korcsoportos rendszernek hívjuk. Ennek lényege, hogy a törvény összekapcsolja az előmeneteli és az illetményrendszert, s amint a tisztviselő magasabb besorolásba kerül, úgy illetménye is ennek megfelelően emelkedik. Ugyanez történik, ha a közszolgálati tisztviselő valamilyen címet kap, vagy vezetői munkakörbe nevezik ki. A közszolgálati tisztviselők illetményrendszere összetett, ami azt jelenti, hogy több elemből áll(hat): alapilletményből, illetménykiegészítésből, pótlékokból, támogatásokból és juttatásokból. A közszolgálati tiszviselők illetményének nagysága több tényező figyelembevételének eredménye: réteg megbecsültsége, a pálya versenyképességének megőrzése és a költségvetés lehetőségei hatnak a kormányzati döntések meghozatalakor.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
hivatásetika
A közszolgálati hivatásetika (mint bármely más szaketika) a közszolgálati pálya területén uralkodó erkölcsi-magatartási szabályokat jelöli. Egy klasszikus meghatározás szerint a közszolgálati etika a közszolgálat tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban is...Tovább olvasomkiküldetés
A kiküldetés, mint a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája abban különbözik a kinevezésben foglaltaktól, hogy a szokásos munkavégzési hely szerinti településen kívül kell munkát végezni (másik településen tárgyalni, esetleg...Tovább olvasommérsékelt semlegességi rendszer
A mérsékelt semlegesség elve a politika és a közszolgálat közötti viszony egyik modellje. Franciaországban alakult ki, s lényege, hogy a közszolgálati tisztviselők és a politika viszonyát eltérően kell szabályozni a...Tovább olvasomérdekegyeztetés
A törvény a közszolgálati érdekegyeztetés körében biztosítja a kormánytisztviselők szociális és gazdasági érdekeinek védelmét és szabályozza a szakszervezetek és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszerét. A közszolgálati érdekegyeztetésnek két szintjét különböztetjük meg:...Tovább olvasomátjárhatóság
A közszolgálati átjárhatóság azt jelenti, hogy megteremtik azokat a jogi, szervezeti, képzési-továbbképzési és egyéb feltételeket, melyek segítségével az egyik hivatásrendhez tartozó közszolgálati alkalmazott egy másik hivatásrendhez tartozó munkáltatónál folytathatja pályáját....Tovább olvasomteljesítményértékelés
A teljesítményértékelés – eredeti értelmében – azt vizsgálja, hogy a közszolgálati tisztviselő egy adott évben miként tesz eleget a számára megszabott teljesítménykövetelményeknek. Így a minősítés alapjául is szolgál. Hatályos jogszabályaink...Tovább olvasomfegyelmi felelősség
A fegyelmi felelősség a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fokozott felelősségi rendszer egyik eleme a kártérítési, a fokozott büntetőjogi és az un. eredményfelelősség mellett. Fegyelmi vétséget akkor követ el a közszolgálati tisztviselő,...Tovább olvasomjognyilatkozat
A közszolgálati tisztviselői törvény előnyben részesíti a megállapodásokat, hiszen azok feltehetően tükrözik mind a két fél szándékát. Ezzel együtt van helye egyoldalú jognyilatkozatnak is, de ebből csak akkor származhatnak jogok...Tovább olvasomazonnali hatályú megszüntetés
A közszolgálati jogviszony bármelyik fél által, azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntethető a próbaidő alatt. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató a főszabálytól eltérően, mely szerint a felmentést meg kell indokolni,...Tovább olvasomzsákmányrendszer
A zsákmányrendszer a politika és a közigazgatás személyi állománya közötti viszony egyik történelmi típusa. Az Amerikai Egyesült Államokban jött létre a XIX. században. Lényege, hogy a választásokat követően nemcsak a...Tovább olvasomilletmény
Az illetmény a közszolgálati jogviszony egyik fő szolgáltatása, amelyet a közszolgálati tisztviselő a munkaerejének a közigazgatási feladatok ellátására fordításának ellenértékeként kap a munkáltatótól. A közszolgálatban sokféle illetményrendszert ismerünk, a közszolgálati...Tovább olvasomfelek közös megegyezése szolgálati viszony megszüntetésekor
A közszolgálati jogviszonyt a munkáltatói jogkör gyakorlója és a közszolgálati tisztviselő bármikor megszüntetheti közös megegyezéssel. A törvény a közös megegyezésről többet nem mond, így azt bármelyik fél kezdeményezheti és tartalmát...Tovább olvasomméltatlanság
A méltatlanság a kötelező felmentési okok egyike. Hivatalára akkor méltatlan a közszolgálati tisztviselő, ha olyan magatartást tanúsít akár a hivatali munkája során, akár a munkahelyén kívül, amely alkalmas arra, hogy...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasommunkáltatói jogutódlás
A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás azt jelenti, hogy az annak időpontjában fennálló jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek a jogutódlás időpontjában a jogelődről (átadó) a jogutód (átvevő) munkáltatóra szállnak át. Ezt...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomsemmisség
A semmisség úgynevezett feltétel nélküli érvénytelenség (tehát az érvénytelenség egyik esete), ami azt jelenti, hogy a semmisségre az érdekeltek határidő nélkül hivatkozhatnak, a megállapodás semmisségét a bíróság hivatalból észleli. A...Tovább olvasomtanulmányi szerződés
Tanulmányi szerződést a közigazgatási szerv akkor köt a közszolgálati tisztviselővel, ha támogatásra érdemesnek tartja a tanulmányait. Ennek keretében a munkáltató vállalja a tanulmányok támogatását (elengedi tisztviselőjét, kifizeti a térítési díjat,...Tovább olvasomképesítési előírás
A képesítési előírások a jogviszony keletkezésének (a kinevezésnek) a speciális alkalmazási feltételei közé tartoznak. Szűkebb értelemben az egyes közigazgatási feladatkörök ellátásához szükséges iskolai végzettséget és szakképzettséget jelentik. Tágabb értelemben azonban...Tovább olvasomközszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése
A közszolgálati tisztviselő és a munkáltató közötti bírósági jogvita speciális esete, amikor a bíróság megállapítja a jogviszony megszüntetésének jogellenességét és dönt a jogkövetkezményekről. A tisztviselő ilyenkor az eredeti munkakörbe való...Tovább olvasom
